vízilabda;olimpiai kvóta;Vízilabda Eb;

2020-01-24 20:18:10

Eb-döntős a férfi vízilabda-válogatott, megvan az olimpiai kvóta

A pénteki elődöntőben 10-8-ra győzték le Montenegró csapatát.

A magyar férfiválogatott ötkarikás kvótát szerzett, miután 10-8-ra legyőzte a montenegrói együttest a budapesti olimpiai kvalifikációs vízilabda Európa-bajnokság pénteki elődöntőjében. Pedig nem indult jól az összecsapás a magyar együttes számára, Montenegró kétgólos előnyre tett szert. Az első negyed végén összejött a szépítés, a második elején pedig sikerült egyenlíteni, majd Nagy Viktor bravúrjainak is köszönhetően félidőben már a magyarok vezettek 5-4-re. A harmadik felvonásban háromgólos előnyre tett szert a hazai csapat, s ugyan a végjátékban a játékvezetők és az ellenfél ráijesztettek a magyarokra, így is sikerült 10-8-ra győzni.

– értékelt elérzékenyedve Märcz Tamás, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Mivel a másik ágon a világbajnoki ezüstérmüknek köszönhetően a már olimpiai kvótás spanyolok jutottak a döntőbe, a magyar válogatotté lett a Budapesten megszerezhető egyetlen tokiói indulási jog. A magyar válogatott a 2014-es hazai rendezésű Eb óta először jutott döntőbe, győznie legutóbb 1999-ben Firenzében sikerült, annak a csapatnak még játékosként tagja volt a mostani szövetségi kapitány.

Märcz együttese vasárnap 19 órától (tv: M4) döntőzik, míg a női válogatott szombaton 17.30-tól (tv: M4) játszik a bronzért Hollandia ellen.