Tamás Pál;
ellenzék;
2020-01-27 09:10:00
Az érzelmek felváltották az információkat. Nemcsak a szórakoztató médiát sorolhatjuk az érzelemiparhoz, hanem a pártgyűléseket, a tüntetéseket, tulajdonképpen minden három embernél többet megmozgató politikai bulit is. Mindenki elmerül az érzelemkereskedelemben, az érzelmek folyamatos adok-veszekjében. A magyar politikában ma alig van más. Valódi hír kevés akad, az új tartalom hiánycikk mind a kormányoldalon, mind az ellenzékben.
A koalíciós mézeshetek azonban így is az ellenzék kegyelmi pillanatai. Tulajdonképpen valamennyi összekapaszkodó párt egyformán gyenge – persze vannak erősebb és gyengébb alakjaik. Ez önmagában még nem lenne baj, ha közben két kérdést kezelnének. Az első, hogy az ellenzék 2022-ben is jobban féljen Orbántól, mint egymás pártjaitól. Másodszor, ha a közönség szemében elolvadnának a pártkülönbségek, eltűnnének az ideológiák, s ha ideiglenesen is, de összeállna egy Orbánra egy irányban reagáló, egyetlen új politikai erő. Az első elvben valahogyan még csak összejöhet. A másodikban azonban nem igazán hiszek. Az első a 2022-es siker első előfeltétele, de a második nélkül az első sem realizálódhat. A liberális médiaelit a baloldalt még mindig utálja, a baloldali pártok pedig nálunk hagyományosan nem szeretik a (volt?) liberálisokat.
Mi itt a teendő? S egyáltalán, mekkora a mozgástér? Indulatok voltak, vannak, de meghatározó lenne, hogy mindezzel együtt ne legyen brutális konfrontáció.
Közben két technikai kérdés merül fel. Az első: meddig nyomulhatnak a fiatalok alternatívaként a választók között – van-e még ebben az értelemben politikai tartalék a huszonévesek között –, hogy feloldják a szembenállást? A második, hogy a 89-es liberális ideológiai napirendet, amit egyébként már a középrétegnek is alig sikerül eladni, sikerül-e átalakítani, például – néhány alapértéken, egyfajta liberális minimumon túl – lecserélni például a klímakérdésre?
A rendszerváltás polgári professziójának hagyományos értelemben valószínűleg ma már nincs értelme, de a polgári öko-radikalizmusnak újabban határozottan van. A másik térfélen a 89-es baloldalt a mostani baloldal nyugodtan feladhatja, az úgysem volt valódi, abban inkább a félelem munkált. Az európai szociáldemokrácia újjászervezése ugyanakkor programpontként változatlan maradhat. Úgy tűnik, hogy a fideszes szavazók egy része ideológiailag egyáltalán nem annyira konzervatív és/vagy nemzeti, mint amilyennek hiszi vagy nevezi magát. Persze Orbán egyfajta populista balprogramot is megjelenít, miközben a Fidesz nyilvánvalóan nem. Ha Orbánnak valamilyen okból hátra kellene lépnie, és a Fidesz kettéválna szélsőséges jobboldalra és mérsékelt populista konzervatívokra, akkor meg kellene majd szólítani ezeket a tömegeket.
De eddig a progresszívek úgy tettek, mintha nem érdekelné őket a szélesebben vett magánszféra. Eddig nem létezett család, hagyomány, nem jelent meg nevelés, sem külön ügyként a nagyvárosi szinglik, s még kevésbé a szexuális életmódbeli kisebbségek a baloldalon. Pedig őket is meg kellene szólítani. S az iskoláról csak az állami politika ellenpólusaként, nem pedig általános nemzedékformálási feladatként volt szó. A pedagógusvédelemről esik szó, a tizenévesek új generációs modelljeiről otthon és az utcán kevésbé. Pedig ezek a témák új témákat jelölnek ki, ahol a szociális haladás magát újra tudná fogalmazni és hirdetni. S hallgat a kifejezetten roma ügyek zöméről is. Végülis ezeken a tájakon lehetne az új ideológiai (nemzeti?) centrumot is összerakni, olyat, amelyet érdekelni fog az életminőség is. De hát az új ellenzéki elitben nemigen látom, kinek van vagy lenne ehhez egyáltalán nyelve. Pedig még az 1990-2000-es éveket sem kellene hozzá folytatni.
Furcsa módon ehhez a gyakorlatiasság nem elég, szükség lenne némi rendszerezett ideológiára is. Azonban negyven alatt némi feminista radikalizmuson túl ilyesmit a magyar piacon egyáltalán nem látok. Az egészhez esetleg neki lehetne kezdeni valamilyen csevegő keretben is, indítóvitákkal, világnézeti programok hirdetésével. Mi a szabadság? Mit kezdjünk a gyakorlatban az emberi jogokkal? Azután majd kiderül, milyen irányban és mit lehet folytatni.
Az új formációk hitelességét nagymértékben az fogja meghatározni, hogyan fognak egymással beszélni, és mennyire lesz ez más, mint amit 1995-2010 között egymással tapasztaltunk. Meg kell tudni mutatni, hogy az ellenzék képes egy modern államot működtetni, amely eléggé fegyelmezett, gazdaságilag nyitott, és biztosan tudja, hogy a munka generálja a fejlődést. A 2000-es években a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai trió próbálkozott, de a gazdasági elit akkor sok tekintetben a '89 előtti kapcsolatokra épült, és ma már nem túlságosan működőképes. Hiszen a gazdaságban is színre lépett egy új generáció.
Emiatt az újabb, vagy fiatalabb politikai ellenzéknek egyelőre nincsenek komoly gazdasági kapcsolatai, de két-három év alatt elvben bebizonyíthatja, hogy képes a létrehozásukra. Nagyon könnyen átállni senki sem fog. De párhuzamosan kétfelé fizetni? Miért ne? Van, aki már most is fizet a Momentumnak. A gazdasági lobbisták azután majd széjjelhúzzák az ellenzéket. Hogy mennyire, kiderül.
Az új ellenzék nagyvárosai önmagukban – forrásait illetően még Budapest is – ehhez kicsik, de áttekinthetőek és modellszerűen működtethetőek. Igazán itt törhet át szerkezetileg új ellenzék. Ha ez sikerül, ígéret lehet. Ha nem, a 2022-es kudarc is valószínűsíthető.
A szerző szociológus