Egy asszony a döngölt padlót söpri, egy másik a színes üvegpoharakat pakolja: várják a rokonokat, akik siratni jönnek a szombaton elhunyt 49 éves családfőt, Kótai Győzőt. Csenyétén vagyunk, a hátrányos helyzetű encsi kistérség egyik legeldugottabb és legszomorúbb csücskében, az ország legszegényebb falujában. Az itteni viszonyokhoz képest takarosnak mondható Rákóczi úti portára nem jöttek ki szombaton a mentők, hanem a falu határában várták a helyszín biztosítására kiérkező rendőröket. Arra hivatkozva kértek segítséget, hogy már telefonon keresztül fenyegetés és szidalmazás érte őket. Az élettelen férfit végül a falu Szászfáról kiérkező polgármestere, Kiss István tette a kocsijába, s vitte el a helyszíntől nagyjából egy kilométerre várakozó mentőautóig, de itt már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
- Én próbáltam újraéleszteni, legalább tizenkét percen keresztül csináltam, amit a mentősök a telefonon közvetítettek: pumpáltam a mellkasát, fújtam a levegőt a szájába, de hiába – mondja az elhunyt unokaöccse, Dániel. Ők a szomszéd házban laknak, neki szóltak legelőször, hogy baj van, mert a nagybátyja fürdés közben a kádban rosszul lett, nem kapott levegőt, elkékült, s eszméletlenül fekszik.
- Harmincöt évet éltünk együtt, három lányunk van, kilenc unokánk, egy dédunokánk – ezt már az elhunyt férfi felesége mondja, aki a telefonján képet is mutat a férjéről: ősz hajú, derűs tekintetű arc néz ránk vissza. Sose szedett gyógyszert, nem volt beteges, és sokkal jobban hitt a gyógynövények, mint a pirulák erejében – idézik fel a közben körénk sereglett rokonok, akik azt is megemlítik: a férfi ügyes volt, minden megszerelt, mindent megjavított, közmunkás bérét pedig malacok és tyúkok nevelésével próbálta kiegészíteni. A múltidézés szomorú csendjét egy idősebb asszony robbantja szét: feltépi az ajtót, s magából kikelve hangosan üvölteni kezd, hogy hagyjuk el a házat. Kiderül, ő Kótai Győző édesanyja, aki akkor is itt tartózkodott, amikor a fiát próbálták a rokonok újraéleszteni. - Látják, ez lehetett az, amit a mentősök fenyegetésnek értékeltek: miközben folyamatosan hívtuk őket, a háttérben, az édesanyámmal az élen mindenki kiabált, feszült volt a helyzet – mondja Kótai Ákos, az elhunyt férfi Felsőgagyon élő testvére.
Unokaöccse szavai szerint először este hét óra után nem sokkal hívták a mentőt, majd a következő húsz percben legalább még négyszer telefonáltak, de hiába. Lapunk úgy tudja, az első hívás 19 óra 11 perckor érkezett a mentők segélyhívójára, akik ezzel nagyjából egy időben a rendőrség felé is jelezték, hogy a helyszín biztosítását kérik. Ezt követően 19 óra 21. és 19 óra 27. perc között négy alkalommal jött újabb hívás, végül a mentők 19 óra 37 perckor érkeztek meg a helyszínre, ami nem a családi házat, hanem a falu határát jelentette. Noha a hívásokról szóló hangfelvétel eddig nem került nyilvánossága, a Népszava megbízható forrásból úgy értesült: azon nem hangzik el valós veszélyt jelentő fenyegetés.
Kiss István, Csenyéte polgármestere a helyszínen lapunknak azt mondta, feljelentést tett az ügyben az encsi rendőrkapitányságon, s azt szeretné, ha alaposan kivizsgálnák, mi történt. Szavai szerint igaz, hogy a falujuk nagyon szegény, és az emberek szinte nyomorognak, de soha nem volt olyan erőszakos cselekmény, ami miatt a mentősöknek félniük kellene attól, hogy egy itteni házba bemenjenek. - Lehet, hogy akkor is meghal a Győző, ha ők időben érkeznek és megkezdik a szakszerű újraélesztést – mondja, majd hozzáteszi: sajnos, a férfi erre esélyt sem kapott.
