Felszólította antiszemita politikusát a Jobbik, hogy adja vissza mandátumát

Publikálás dátuma
2020.01.27. 20:56
Kulcsár Gergely
Fotó: Kovács Attila / MTI
Jelképes lépéssel indít a Jobbik új elnöksége: közgyűlési mandátuma visszaadására szólítja fel Kulcsár Gergelyt.
2015-ben nagy botrányt kavart, amikor kiderült: Kulcsár Gergely jobbikos parlamenti képviselő beleköpött a holokauszt áldozatainak emléket állító Duna-parti cipőkbe. Pártja elítélte cselekedetét, Kulcsár bocsánatot kért. Kulcsár Gergely tavaly októberben elindult az önkormányzati választáson Debrecenben: egyéni jelöltként a Jobbikon kívül az LMP és a Momentum is támogatta. A baloldali ellenzék, valamint az LMP és a Momentum országos vezetői továbbra is vállalhatatlannak tartották személyét. Kulcsár engedett a nyomásnak, és bejelentette, hogy visszalép az egyéni jelöltségtől. A Hajdú-Bihar megyei közgyűlésbe azonban bejutott. A Jobbik szombati tisztújító kongresszusa után vasárnap este ült össze a párt elnöksége. „A Jobbik új elnöksége első ülésén felszólította Kulcsár Gergelyt mandátuma visszaadására” – tájékoztatta lapunkat az ATV mellett a kongresszuson pártelnökké választott Jakab Péter. Az elnökség szimbolikus lépésnek szánja a döntést.
Szerző

Kiáltvány az európai bérszínvonalért

Publikálás dátuma
2020.01.27. 20:28

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Új módszereket akar kipróbálni a dolgozóknak kedvező változások eléréséért négy dinamikus közszolgálati szakszervezet.
A mostani kormányzati ötletelés helyet egy középtávú bérfelzárkóztatási programról kezdene tárgyalásokat a néhány hónapja alakult szakszervezeti akciószövetség, amelynek tagjai magukat az átlagnál progresszívebb érdekvédőknek tartják. Hétfői sajtótájékoztatójukon az derült ki, véget akarnak vetni annak, hogy még az is kormányzati akarattól függ, sztrájkolhatnak-e a hozzájuk tartozó területek dolgozói. Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke arra emlékeztetett, 2016-ban még tarthattak munkabeszüntetést, de tavaly már ugyanazon sztrájktörvény alapján megakadályozták a tervezett akciójukat. Éppen ezért újszerű megoldásokban gondolkodnak, mert az eredményekhez szükség van az érdekegyeztetés rendszerének átalakítására is – tette hozzá Boros Péterné. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének vezetője gyakorlatilag mindenkivel egyeztetne, hogy elérjék a diplomás minimálbér bevezetését, a 13. havi juttatás visszaállítását és egy tisztességes nyugdíjrendszer kidolgozását. Jelenleg 23 bérrendszer létezik egymás mellett a közszférában, ami feleslegesen és követhetetlenül sok, erről is tárgyalni kell – hangzott a következő feladat. Az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke az európai bérekhez való felzárkózást sürgette és erősen kritizálta az érdekegyeztetés mai rendszerét. Szilágyi József a legfrissebb példákat említve elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány egyszerűen bejelentette az idei minimálbér emelés mértékét, ahogy a munkaügyi terület áttelepítését is a pénzügyi tárcától az Innovációs és Technológiai Minisztériumba. Egy térképen mutatta meg Taskovics István, hogy Budapesten és az ország leggazdagabb középső és észak-nyugati részén sokkal nagyobb béremelést kapnak a megyei és járási kormányhivatalok dolgozói, mint az elmaradottabb keleti és déli megyékben, ami indokolatlan versenyhelyzetet teremt a hálózaton belül. A Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezetének elnöke arra figyelmeztetett, ha ezt meglépi a kormány, a kevesebb pénzt kínáló helyekről még több szakember menekül el, pedig egy kormányhivatalnak ugyanazok a feladatai a keleti megyékben, mint a fővárosban. Már az egész országban alig találni rehabilitációs orvosszakértőt, 65 év alattit pedig egyáltalán – hozott egy példát a vészes szakemberhiányra. Az egyelőre négy szakszervezet együttműködésében dolgozó akciószövetség önmagában üzenet a kormánynak és a munkaadóknak, hogy erősödik a dolgozók körében az összefogás, mert elegük van abból, hogy titkos irodákban döntenek róluk – hangzott az önértékelés, majd együttműködésre szólították fel a szakszervezeti tagságot, a nyugdíjasokat, civileket, szakmai- és önkormányzati érdekképviseleteket a közös fellépésre. 

Koronavírus: a Samsung gyár megvizsgáltatja Kínából érkező alkalmazottjait

Publikálás dátuma
2020.01.27. 19:38
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A gödi Samsung gyár a koronavírus terjedése miatt munkába állás előtt "karanténba helyezi" és orvosi vizsgálat alá vonja Kínából érkező alkalmazottjait, bár a céget érintően semmilyen járványügyi intézkedés nincs - közölte a Pest megyei város polgármestere hétfőn Facebook-oldalán.
Balogh Gábor (DK-Jobbik-LMP-Mindenki Magyarországa-Momentum-Párbeszéd) azt írta: a Samsunggal kötött együttműködési megállapodás keretében azt a tájékoztatást kapta a cégtől, hogy már a múlt hét közepén felvették a kapcsolatot a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi részlegével, és minden tőlük telhető intézkedést bevezettek a megelőzésért. Hozzátette, a gyár arról tájékoztatta, hogy a karanténon kívül fokozott fertőtlenítést vezettek be a közös helyiségekben, és a folyékony szappan mellett alkoholos kézfertőtlenítőket is kihelyeztek. Emellett a munkavállalók belső oktatáson vesznek részt, amelyen a megelőzés érdekében szükséges, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által ajánlott higiéniai szabályokról kapnak tájékoztatást - közölte a polgármester.
Szerző