Mind az Alkotmány, mind pedig a közjogilag alkotmánysértő alaptörvény tartalmazza azt a szabályozást, miszerint a pártok "közreműködnek" a népakarat kinyilvánításában. Ezzel szemben hazánkban a pártok nem közreműködnek a népakarat kinyilvánításában, hanem szabályosan kisajátítják azt. A pártok a népet kész tények elé állítják.
Hiszen a nép lényegében csak abból a merítésből választhat, akiket a pártok feltálalnak neki. Holott a választóknak már abba is beleszólási joguk kellene legyen, hogy kik álljanak, kik állhatnak a rajtvonalhoz. És a pártoknak őket kell(ene) támogatni. De nálunk fordítva van. Azt mondják a pártok a népnek: eszed, nem eszed, nem kapsz mást.
Van olyan település az országban, ahol a lakosság olyan jelöltet támogatott volna, aki a pártoknak ilyen-olyan okokból nem felelt meg, ezért már eleve jelölt sem lehetett. A politikai szervezetek önmaguk számára nem tartották megfelelőnek. Akkor engedték volna a választók elé, ha a pártelvárásoknak megfelel, a pártok által felállított mércét megüti. Csakhogy egy jelöltnek nem a pártoknak kell megfelelnie (és ezt nagyon nem akarják megérteni), hanem a választóknak. Nem a pártérdekeknek kell lenniük az etalonnak, és nem is ezek alapján kellene rostálni.
Nagyon sok vidéki településen a pártok olyan személyeket is jelöltként állítottak az utóbbi idők választásain, akiket az adott választókerületben lakók nem is ismertek. De így nem lehet. Nem lehet olyan jelöltet javasolni a megválasztásra, aki egyébként a pártoknak megfelel ugyan, de a potenciális választói is azt kérdezik: ő kicsoda? Szavazzon a választó egy olyan személyre, akiről addig még csak nem is hallott, akiről halvány lila fogalma sincs? Vajon mennyire lesz alkalmas a fideszes jelölt leváltására az a személy, akiről a választói csak annyit tudnak, hogy ő a közös ellenzéki jelölt, de ezt meghaladóan semmilyen információjuk sincs róla, amely a képviseleti alkalmasságát alátámasztaná? Az, hogy – esetlegesen – kiváló pártkatona, még egyáltalán nem garancia arra, hogy képviselőnek is alkalmas a választók szempontjából.
Éppen ezért már abba is érdemben kellene tudni beleszólni a választóknak, hogy kik állhassanak a rajtvonalhoz. Nem a választóknak kell a pártok akaratát támogatni, hanem éppen ellenkezőleg: az ő javaslatuk mögé kell a politikai szervezeteknek odaállni. Csak így valósulhat meg az, hogy közreműködnek a népakarat kinyilvánításában. Ehhez pedig elengedhetetlen feltétel, hogy időben felmérjék a valós választói akaratot, megszondázzák a közvéleményt. Ehhez pl. egy előválasztás kiváló lehetőség, de nem az egyetlen alternatíva. Ezen kívül más módon is meg lehet kérdezni a választókat a lehetséges jelöltekről. Ugyanakkor sok településen az előválasztás negatívuma lehet, hogy a választók megint csak pártjelöltekről szavaz(hat)nak.
Úgy nekimenni egy választásnak, hogy a közvélemény igazából semmi érdemit nem tud a saját jelöltjéről, szabályos öngól. Erre is volt precedens októberben. Viszont a pártoknak sem lenne szabad csípőből elutasítani az olyan potens jelöltet, aki az ő szájuk ízének nem felel meg ugyan, de a választóknak alkalmas lenne.
Az elérendő cél, miszerint egy jelölt álljon szemben a fideszessel helyes, támogatandó, ám az odavezető út, miszerint ennek a jelöltnek a kiválasztása hogyan történik, már sok fenyegető repedést hordoz magában. Ha a jelöltet (vagy jelölteket) a pártok egyszerűen leosztják egymás között, akkor az ilyen személynek sokkal kisebb a győzelmi esélye, mintha olyan jelölt állna ellenfélként rajtvonalhoz, akit a lakosság már eleve támogat. És ez utóbbiról nagyon nem esik szó a pártok részéről. Csak azt hallani, hogy egy közös jelöltnek kell lennie. Ámde ennek az egy közös jelöltnek a kiválasztási módja nagyon nem mindegy.
A pártok a lakosságtól azt várják el, hogy szavazzanak olyan személyekre, akiknek az eredendő kiválasztásába a legcsekélyebb beleszólásuk sincs. Ez nem a népakarat kinyilvánítása, hanem annak pártpolitikai alapon történő kisajátítása. És félő, hogy ennek az eredménye csak az lehet: majd megint a sebeiket fogják nyalogatni a pártok, és utólag hamut szórnak a saját fejükre. A Fidesznek meg majd megint mindössze annyi dolga lesz, hogy hátradől a fotelban, és kér egy kávét.