A vezércikk arra mutat rá, hogy Európában egyre nagyobb csapást jelent az erősödő antiszemitizmus., mind gyakrabban érhető tetten az erőszak és a gyűlölet, miközben a világ az auschwitzi tábor felszabadításának évfordulóját ünnepli. Egyben felhívja a figyelmet, hogy lágert, az európai zsidóság tömeges legyilkolásának és az emberiség elképzelhetetlen aljasságának jelképét ma többen keresik fel, mint korábban bármikor. Ám ezzel párhuzamosan nagymértékben erőre kap a zsidóellenesség. Valami hibádzik az erőfeszítések körül, hogy felhívják a figyelmet a holokausztra, főleg a legfiatalabb nemzedékek körében, illetve hogy megvédjék a zsidó közösségeket az erőszakkal, a gyűlölettel és előítélettel szemben.
A rengeteg fajta próbálkozás nem tud megálljt parancsolni az interneten a gonosz, antiszemita hazugságok és félrevezető információk terjedésének. Még kevésbé képes megakadályozni a gyilkosságokat. Ahogy fokozatosan távoznak köreinkből az utolsó túlélők is, úgy válik nyilvánvalóvá, milyen nehéz bizonyítani az összefüggést, mármint hogy korunk közvetlen előzménye a nácik által elkövetett förtelem volt. Ráadásul politikusok és aktivisták is visszaélnek a világháború nyújtotta lehetőséggel, így a közösségi média táptalajul szolgál az intolerancia, a tudatlanság és a zsidóellenesség számára.
Az elmúlt kb. 10 évben ez a dögvész fokozatosan politikai formát öltött, mert a szélsőjobb, illetve szélsőbal belülről indított támadást a nyugati, liberális rend ellen. Az antiszemitizmus alapja az, hogy visszaszorul a liberalizmus a társadalmakban, amelyeket megoszt a gazdasági válság, kikezdenek a militáns nacionalisták, összezavarnak az összeesküvés elméletek, és amelyek a faji és vallási közhelyekhez nyúlnak vissza, ha magyarázni kell a bajokat. Ez a légkör veszélyes a muzulmánok és más kisebbségek számára is. Amikor annak idején Zola kiállt a világ elé a Dreyfuss-ügyben –„J’accuse” -, akkor arra is rámutatott, hogy az antiszemitizmus a demokráciát, a szabadságot és a civilizációt fenyegeti. Szavai 1945 óta még sosem voltak annyira időszerűek, mint napjainkban.
A német államfő arra figyelmeztetett Auschwitzban a Holokauszt emléknapján, hogy ma is fennáll a túlhajtott nacionalizmus és a völkisch ideológia veszélye, vagyis a gonosz korunkban is jelen van. Így megismétlődhetnek a szörnyűségek, ezt tudni kell itt és most. És fel kell készülni ellene. Steinmeiner rámutatott, hogy az egykori megsemmisítő táborban, amely a rémület és a németek felelősségének helyszíne, nem csupán a múltról kell megemlékezni, hanem látni kell a kötelességet, tehát hogy a rosszat már csírájában el kell fojtani és ez vonatkozik Németországra is. Mint mondta, keresi a szavakat, hogy ha le akarja írni a borzalmak mértékét.
Paul Lendvai túlságosan protokollárisnak tartja a Holokauszt Nemzetközi Napja alkalmából megrendezett jeruzsálemi fórumot. Mert ugyan a német államfő megrendítő szavakkal ecsetelte országa bűnösségét a zsidók ipari szintű kiirtásában, ám a 800 meghívott vendég között csupán 30 túlélő volt. A politikai túlélésért kapaszkodó Netanjahu, valamint Putyin ugyanakkor kisajátította az eseményt. A szalagcímekben inkább az orosz-lengyel történelmi vita és az szerepelt, hogy a lengyel államfő lemondta a részvételt, mivel nem kapott volna szót, hogy kifejthesse országa álláspontját. Ily módon az egész emlékünnepség valahogy lélektelennek tűnt.
Pedig az egyre erősödő antiszemitizmus miatt mindennél fontosabb, hogy a fiatalok megismerhessék a tanulságokat. Joggal mondta azt az osztrák elnök, hogy Auschwitz a végpontja volt egy hosszú, téves útnak, amit a tudatlanság, az uszítás és az erőszak övezett. De napjainkban már az veszedelmes, hogy a történelemhamisítók leértékelik az emlékezés kultúráját. Mert ugyan sokan látogatják az egykori lágereket, csak éppen igazából fogalmuk sincs, mi történt ott egykor, nem érinti meg őket a hely. És minél nagyobb számban távoznak e földi világból a szemtanúk, annál inkább fontos, hogy kellő felvilágosítást kapjanak nem csupán a diákok, hanem a tanárok is. És emlékezni egész évben kell, nem csupán túlzsúfolt emléknapokon.
Ivan Krasztev szerint minden egyéb feltételezéstől eltérően Kelet-Európában az elnéptelenedés jelenti a legsúlyosabb gondot, és szoros összefüggés van a demokrácia, illetve a demográfia válsága között. A nyugati vezetők persze a jogállam leépüléséről akarnak tárgyalni keleti kollégáikkal, utóbbiak számára viszont a népességszám zuhanásának megállítása mindennél előrébb való. Olyannyira, hogy az EU soros elnöki tisztét betöltő Horvátország miniszterelnöke már létveszélyről beszél.
A neves bolgár elemző megállapítja, hogy a feljövő illiberalizmust nem a régi nacionalizmus és tekintélyelvűség elkerülhetetlen visszatérésének kell tekinteni. Itt sokkal inkább olyan, új próbálkozásról van szó, aminek célja, hogy megőrizze a zsugorodó etnokulturális többség hatalmát, mert többen halnak meg, mint ahányan születnek, és rengetegen vándorolnak ki. Az ENSZ azt mutatta ki, hogy 1990 óta odalett a lakosság 6 százaléka a, vagyis 18 millió ember. Ily módon viszont mind inkább felbukkan a kulturális-etnikai sokszínűség. Ha a térség nem akarja, hogy ebből baj legyen, akkor el kell felejtenie, hogy a jelenséget biztonsági fenyegetésnek tekintse.
Másfelől az újfajta illiberalizmus megvan a határok lezárása nélkül is. A lengyel kormány 3 éve több munkavállalási engedélyt adott ki külföldi vendégmunkásoknak, mint bármely más tagállam. Az illiberalizmus inkább azt ígéri, hogy saját maga dönti el, ki szólhat bele a politikába. Hogy ki lehet szavazópolgár, és ki nem. Idegenek ennek megfelelően nem kaphatnak alapvető politikai jogokat. Ez persze semmi ahhoz képest, ahogyan az Öböl menti államok bánnak a migráns munkavállalókkal.
Az etnikai többség uralmának megőrzése természetesen problémákkal jár. A legnyilvánvalóbb következmény egy kétszintű társadalomban, hogy elkerülhetetlenül ütközések alakulnak ki. Továbbá a fiatalok közül sokan elmennek, ez viszont azzal a veszéllyel jár, hogy az idősebb nemzedékek túlsúlyba kerülnek a rendszerben. Ők – joggal – a rendszerváltás legnagyobb áldozatának tekintik magukat, és megakadályozzák a jövőt célzó beruházásokat. Ez azután újabb exodust válthat ki. A kormányok törhetik a fejüket, hogy miként vegyék rá az éltesebb embereket az áldozatvállalásra.
Az pedig, hogy a vendégmunkásoknak nem adnak szavazati jogot, pár évtizeden belül oda vezethet, hogy vagy a demokrácia veszít jelentőségéből, vagy maga a rezsim lesz kevésbé demokratikus. Az illiberális vezetők részére eljött a brechti pillanat, hogy leváltsák-e a népet.
A vezércikk úgy ítéli meg, hogy a civileket képviselő Szardínia mozgalom miatt vallott kudarcot Salvini, mármint hogy a szélsőjobbos olasz politikus meghódítsa a baloldal bázisának számító Emilia-Romagnát. Voltak ugyan előzetes hírek, hogy a Liga vezére beveszi a tartományt, de továbbra is áll a vörös fal, bár egyes részei azért leomlottak. A kampány során a politikus egyértelművé tette, hogy itt országos jelentőségű erőpróbáról van szó. Azt remélte, hogy nyer, és utána ki kell írni az országos választásokat. A vége azonban az lett, hogy pártja a korábbinál jobban szerepelt, de nem elég jól. Így most Salvini nem tehet mást, minthogy megalázottan visszavonulót fúj.
A középbal viszont erkölcsi támaszt kapott, amire nagy szüksége is van, mivel szeretné meghosszabbítani Rómában a törékeny koalíciós kormány életét. De lehet, hogy a fellélegzés csak átmeneti, mert a kisebbik partner, az 5 Csillag Mozgalom katasztrofálisan szerepelt vasárnap. 5 százalék alá esett Emilia-Romagnában és rettenetes eredményt ért el korábbi erődjében, Calabriában is. Ily módon Salvininak azért van oka az örömre. A Liga a felmérésekben 10 százalékkal vezet a Demokratikus Párt előtt, ugyanakkor saját szövetségese, a szélsőséges Olaszország barátai rendre 10 százalék fölött teljesít.
Így most a hatalom nagyobbik pártjának tanulnia kell a Szardíniától, ha el akarja kerülni a katasztrófát. Utóbbi civil szerveződés Salvini megfélemlítő nyelvezete és agresszív populizmusa ellen. Karizmát és találékonyságot tud felmutatni. A Demokratikus Párt és a középbal jól teszik, ha magához öleli a mozgalmat. Mert azért tudott állva maradni Emilia-Romagnában, mivel együtt úszott a szardíniákkal.
A lap „Pekingi kacsa” címmel arról ír, hogy Csehország fordítókorong lehetne Európában a kínai gazdaság számára, ám a megígért milliárdos befektetésekből nem lett semmi. Ellenben Peking beleavatkozik a politikába, kémkedik és alig leplezetten szankciókkal fenyeget. Az Európai Értékek Biztonsági Központ elnevezésű prágai elemző intézet egyik elemzője sima hazugságnak nevezi a kilátásba helyezett kínai beruházásokat. A következmények kihatással lehetnek egész Közép- és Kelet-Európa, illetve Peking együttműködésére. A lengyeleknek és a litvánoknak szintén rossz tapasztalataik vannak ezen a téren. De Csehország messze a legkirívóbb példa.
A prágai vezetés pl. töröltetni akarta a testvérvárosi szerződésből, hogy nem tarthat fenn kapcsolatot Tajvannal és Tibettel, miután egy sor más főváros sem kötelezte el magát erre. Peking nemet mondott és válaszul nem teljesítette egy sor ígéretét. Erre a cseh polgármester felmondta a megállapodást és Tajpejjel írt alá partneri egyezményt. Azóta egyik kínai megtorló intézkedés követi a másikat.
Zeman államfő évek óta szinte alázatosan udvarol a kínaiaknak a kooperáció érdekében. De már ő is ott tart, hogy Peking nem tartja be a szavát. Mi több, lemondta részvételét a tavaszra tervezett, 16+1-es fórumon, amelyet a kínai fővárosban tartanak. Idetartozik, hogy a cseh államigazgatás egy éve nem használhatja a Huawei és a ZTE által gyártott számítógépeket, illetve szoftvereket. A cseh elhárítás azt tapasztalja, hogy egyre aktívabbak a kínai kémek és hackerek. A prágai Károly Egyetem pedig bezárta az ottan cseh-kínai tanszéket, mert kiderült, hogy az meg akar akadályozni minden programot, amely bírálni meri Pekinget.
A már idézett cseh szakértő ezek után változást vár az egész régió, illetve Kína kapcsolatában. Mert míg Magyarország és Szerbia változatlanul Peking bábjaként jár el, addig a balti köztársaságok és Lengyelország már kritikusabb szemmel figyelik a kínaiakat. A cseh kormány számára pedig egyre nehezebb megmagyarázni, hogy miért tagja még mindig a 16+1-es formációnak.
Romániában és Bulgáriában mindennapos jelenség a korrupció. Olyan mélyen gyökerezik, hogy szinte kilátástalan harcolni ellene. A következmény? Környezetszennyezés, balesetek sora. Most pedig Pernik városában éppen elfogy az ivóvíz – egy uniós tagállamban! A 90 ezres nyugat-bulgáriai településen a készlet már csak nem egészen egy hónapra elegendő a közeli tározóban, Szófiától mindössze 30 kilométerre. Itt nem a klímaváltozást lehet tetten érni, az egyik ok a szegénység, illetve a szocializmus idejére visszanyúló állapotok. A csövek 66 évesek és már rég kilyukadtak. A városba továbbított víz 80 százaléka útközben elfolyik.
A döntő tényező azonban nyilvánvalóan a korrupció. A tározó súlyosan megrongálódott a 8 évvel ezelőtti földrengésben. A Világbank 16 millió eurós hitelt adott, hogy a repedéseket kijavítsák a víz alatt. Ám meg akarták csinálni „okosba”, ezért mégiscsak leengedték csaknem az egészet. Az vízellátás azóta nem a régi. A szint pedig két éve még tovább süllyed, a rossz csövek miatt. Az is gyanús, hogy ilyen helyzetben a környezetvédelmi miniszter rengeteg víz kivételét engedélyezte a környező nagyvállalatok számára, pedig elsőbbséget élvez, hogy az emberek vízhez jussanak. A politikus azóta már őrizetben van. Ő a felelős azért is, hogy Olaszországból nagy mennyiségben érkezett mérgezett hulladék, amelyet a törvényeket megsértve részben hőerőművekben égettek el.
Ám Pernik csupán egyetlen példa, hogy a korrupció milyen veszélyeket rejteget a polgárok számára a térségben. A KTB kereskedelmi bank csődje 6 éve a pénzügyi összeomlás szélére taszította az országot. Bukarestben 64-en vesztették életüket az egyik szórakozóhelyen támadt tűzben, mert a hatóságok nem szerezték érvényt a tűzvédelmi szabályoknak, a kenőpénzek miatt. A legtöbb áldozat azonban nem az égési sérülésekbe, hanem a kórházban kapott fertőzésekbe halt bele. Nem volt elég, hogy az illetékes cég a normál ár tízszeresét számította fel az államnak a fertőtlenítő szerért, de annak 90 százalékát vízzel helyettesítette az üvegekben. A hatóságok itt is félrenéztek.
Baksist kell adni, hogy megvásárolják az illetékesek jóindulatát. Nem véletlen, hogy a jelenség még ma is a románoknál és a bolgároknál a legjellemzőbb az EU-n belül, mivel a két ország állt a legtovább török uralom alatt. És annak kultúrája megtette hatását. Bírálók ily módon kétlik, hogy az EU joggal állapított meg „jelentős előrelépést” Bulgáriánál a korrupció elleni harcban. Olyannyira, hogy tavaly visszaélés gyanúja miatt kénytelen volt lemondani a korrupció elleni hatóság vezetője.
Vesztegetések más tagállamokban is vannak. Magyarország és Csehország uniós pénzek elsikkasztása miatt került Brüsszel látókörébe. A magyarok a Transparency International vonatkozó rangsorában már hátulról a harmadik helyre estek vissza, éppen csak, hogy megelőzik a románokat és bolgárokat. Ám a magyarok esetében szinte már teljesen eltűnt, hogy az illetékes hivatalnokok az emberek életét sodornák veszélybe, csak azért, mert cégek lefizették őket. Itt inkább arról van szó, hogy a kormányközeli üzletembereknek juttatja az uniós forrásokat. Ennélfogva a korrupció nem is vált ki olyan közfelháborodást, mint Bulgáriában és Romániában, ahol a lakosság nap mint nap a saját bőrén érzi a következményeket, ezért fejek hullottak. A bukaresti klubban történt tűzeset miatt az egész Ponta-kormánynak mennie kellett. E két országban a polgárok alapvető jogai forognak kockán, ha marad a korrupció, de hát itt egy mélyen beágyazódott kultúrával kell felvenni a harcot.
Magyarországon felháborodást és elismerést egyaránt kiváltott az osztrák köztévé minap vetített szatirikus műsora, amely a magyar sajtó helyzetét taglalta. A „Jó estét, Ausztria” összeállításáról Kovács Zoltán gúnyosan azt írta a twitteren, hogy az remek munka volt, mivel példásan összeválogatta az anyagokat olyan, Soros által támogatott liberális szerkesztőségek munkáiból, mint az Átlátszó, a Direkt36 és a többi. Ehhez képest a youtube-on már jó 300 ezren nézték meg a magyar felirattal ellátott programot. Az újság egyébként Kovács Zoltánt úgy mutatja be, amint aki oda szokott csapni Orbán Viktor ökleként.
Maga a 16 perces műsor azt követte végig, miként vonta ellenőrzése alá a miniszterelnök a magyar médiát. Egyben felszólított arra, hogy lehetőleg minél szélesebb körben terjesszék a videót, ezt a célt szolgálta a magyar felirat is. Hiszen itt olyasmiről van szó, amiről Magyarországon manapság nem könnyű beható ismereteket szerezni. Mármint a Fidesz szolgálatába állított sajtóról, és arról, hány olyan újságíró vesztette el állását, akit a hatalom nem kedvel. Klien maga úgy gondolja, hogy ezúttal tévé-történelmet csináltak. Rengeteg kedvező visszajelzést kaptak, bár azért érkezett bőven kritika is, és nem csupán Kovács Zoltántól. De a lényeg, hogy az érvekkel alátámasztott bírálat nagyot csattant a magyarok körében.
