világjárvány;koronavírus;

2020-01-29 07:44:22

Lázas, eszméletlen pilótát vittek egy kínai járatról kórházba Budapesten

De nem kell aggódni, "semmi nem utalt koronavírusra", az utasokkal és a személyzet többi tagjával nem is foglalkoznak.

Mentő vitte el a Shanghai Airlines kedden 19:37-kor Budapesten landoló járatának pilótáját – írja a Magyar Hang. A repülőgép Sanghajból érkezett Ferihegyre. A szemtanú állítása szerint a pilóta lázas, eszméletlen állapotban volt, hordágyon vitték el. Az információt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kommunikációs osztálya megerősítette. Ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy semmi jel nem utal koronavírusra.

„A ma este Sanghaiból Budapestre érkező járat személyzete előzetesen jelentette, hogy az elsőtiszt lázas. A tisztet leszálláskor már helyszínen orvos várta és azonnal megvizsgálta, de koronavírus gyanúja nem merült fel. Az elsőtisztet a láz miatt további megfigyelésre az OMSZ a Szent László Kórházba szállította, a gépet pedig a Budapest Airport Kényszerhelyzeti Készültségi szolgálata a légitársaság kérésére fertőtlenítette. Mivel fertőzés gyanúja nem merült fel, az utasok speciális intézkedés nélkül elhagyhatták a repülőgépet.”

Közben más repülőtéri forrásból úgy értesültünk, hogy a gép kapitánya még a levegőből azt a tájékoztatást adta, hogy az elsőtiszt 39,5 fokos lázzal küzd már nyolc órája.