Előfizetés

Eszenyi: Nem akarok politikai térbe belépni

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.01.30. 11:15

Fotó: Népszava
„A szakmai szolidaritásnak nem kell mindig nyilvánosnak lenni” – mondta a Vígszínház igazgatója.
„Nem akarok politikai térbe belépni” – ezt válaszolta Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója a Magyar Narancs azzal kapcsolatos kérésére, miért nem ment el a december 9-ei tüntetésre a szabad színházakért. Korábban egyébként már megindokolta távolmaradását: azt mondta, „szakmai úton kell mindent elintézni, itt pedig politikai térbe került a diskurzus”. Eszenyi most hozzátette: aznap 1029 ember volt a Vígszínházban a Padlás jubileumi előadásán, ahol az 1 milliomodik nézőjüket köszöntötték, és együtt énekelték, hogy „itt van dolgunk és itt vannak álmaink”. „A szakmai szolidaritásnak nem kell mindig nyilvánosnak lenni. Szerintem én nagyon sokat teszek a szakmámért. Bárki megkeres, annak tehetségemhez, lehetőségemhez képest segítek. Amúgy meg nem is hívtak, de erről már nem is akarok beszélni” – jelentette ki. Az interjúban egyebek mellett szóba került, hogy a Forbes 2015/2016-ban őt választotta a legbefolyásosabb magyar nőnek a kultúrában. Eszenyi azt mondta: örült ennek, mert ez azt jelentette és jelenti, hogy figyelnek rá és értékelik a munkáját. „Ráadásul ez nemcsak nekem, hanem a színháznak is visszajelzés, ami azt is jelenti, hogy a Vígszínház fontos tájékozódási pont” – fogalmazott. Kérdésre azt is elmondta: „Demszky alatt lettem igazgató, aztán jött Tarlós, most Karácsony Gergely. Valamennyi érán keresztülmentem. Én ezzel úgy vagyok, hogy állok egy folyóban, amivel szeretek sodródni, szenvedélyesen új utakat keresni, de hogy egyik vagy a másik partra kilépjek, olyan nincs. Soha senki a politikai szférából nem szólt ide telefonon, hogy nyomást gyakoroljon rám. A tervezett műsorral kapcsolatban a hatalomból senkivel nem kommunikálok.” „Ha nekem felülről valaki meg akarja mondani, hogy ezt vagy azt csináljak, vagyis abban a pillanatban, hogy nekem azt kell éreznem, hogy nem vagyok független, nem vezetem tovább ezt a színházat” – hangsúlyozta. Azzal kapcsolatban, hogy idén kell megpályázni az igazgatói széket, kiemelte: már írja a pályázatot. „Remélem, olyat tudok letenni az asztalra, hogy nem hagyok kétséget afelől, hogy továbbra is én vezethetem a színházat” – mondta Eszenyi Enikő.

„Auschwitz mindig ott ült velünk a konyhaasztalnál”

Csepregi Evelyn
Publikálás dátuma
2020.01.30. 10:00
Wind (mikrofonnal a kezében) a könyvbemutatón
Fotó: Béres Márton / Népszava
Az egyetlen teljes egészében a náci haláltáborban íródott memoár, az Auschwitz végállomás Eddy de Wind holland orvos tollából származik, most magyarul is megjelent.
Eddy de Wind zsidó származású orvos és pszichiáter volt, az utolsó, aki zsidóként orvosi diplomát kaphatott a hollandiai Leiden Egyetemen. Édesanyja deportálása után önként jelentkezett a Hollandi északkeleti részén fekvő westerborki gyűjtőtáborba. Itt ismerte meg a fiatal zsidó ápolónőt, Friedelt, akit a táborban feleségül is vett. 1943-ban mindkettejüket deportálták Auschwitzba. 1944 őszén az oroszok közeledtével a foglyokat, köztük Friedelt, gyalog indították el Németország felé a később halálmeneteknek nevezett transzportokban. Eddy elrejtőzött, és ott maradt Auschwitzban. Talált egy ceruzát és egy jegyzetfüzetet, és írni kezdte a történetét.
A legelső Auschwitz-beszámolók között számon tartott mű jelenlegi ismereteink szerint az egyetlen memoár, amely teljes egészében a náci haláltáborban íródott. Először 1946-ban jelent meg, ám a hollandiai közhangulat miatt nem tett szert nagyobb ismertségre. A nyolcvanas évek során ismét megjelent, ám a kiadó megszűnése okán ismét feledésbe merült. A rendhagyó írás a tábor felszabadításának hetvenötödik évfordulójára jelent meg az idei évben, nem csupán hollandul, hanem számos további nyelven, a világ mintegy száz országában. Az Athenaeum Kiadó gondozásában, Alföldy Mari fordításában megjelenő kötetben az eredeti holland kiadás szószedettel, az Auschwitz I. (főtábor) térképével, és a leszármazottak, a fordító utószavával, valamint a család archívumából származó képanyaggal bővült.
A kötet bevezető részét Eddy de Wind egyes szám első személyben alkotta meg, ám rájött, így képtelen lesz az egész történetet megírni: ezért kitalálta Hans van Dam figuráját, ezzel megtartva a szükséges távolságot. Az Auschwitz, végállomás nem visszaemlékezés, vagy történelmi tudósítás, hanem Eddy története, amely megmutatja, hogy a legembertelenebb körülmények között is létezhet szeretet és támogatás, és érzékelteti: az intolerancia és a felsőbbrendűség érzése szélsőséges esetben a legelképzelhetetlenebb tettekhez vezethet. A lágerben íródott történetet nem befolyásolta az emlékek későbbi változása, és nem igazították hozzá később sem a felszabadulás után szerzett tudáshoz. Ezáltal ellentmondásos elemeket is találunk benne: Eddy egy alkalommal arra kéri a tábor orvosát, a Lagerarztot, hogy mentse meg felesége életét, és helyezze át más munkára. És bármennyire is tűnik ez abszurdnak egy haláltáborban, az orvos jóvá hagyja a kérést. Noha akkoriban a foglyoknak a név nem mondott sokat, és a szerző nem is tartotta fontosnak, alakja azonban nem elhanyagolható: ő volt a hírhedt Josef Mengele, a Halál Angyala.
A de Wind család utószavában így olvashatunk erről: „Nyugtalanító gondolat. Különösen azért, mert tudatosítja bennünk, hogy Auschwitz hóhérai nem voltak vadállatok, sem egy másik bolygóról jött űrlények, hanem hétköznapi emberek, akik képesek voltak emberi döntésekre is. Vajon ettől kevésbé lesz Mengele akkora gonosztevő, mint amilyennek ma tekintjük? A választ Eddy maga adja meg egy beszélgetésben, amelyet Friedellel folytat arról, hogy némelyik idősebb SS néha látszólag megmagyarázhatatlan módon emberséges döntéseket hoz. „– Nem gondolom, hogy ez mellettük szól – vélekedett Hans. – Épp ellenkezőleg. A fiatalokat a Blut und Boden (Vér és föld) szellemében nevelték, ők nem ismertek mást. Az idősebbek, mint ez a Lagerarzt, az ilyen kisebb tettekkel mutatják, hogy valami maradt bennük a neveltetésükből. Ők még mást tanultak, és emberek is maradhattak volna. Ezért nagyobb a bűnük, mint a fiatal nácicsordáé, amelyik sose látott mást.”
Auschwitz mindig ott ült velünk a konyhaasztalnál – idézte fel Melcher de Wind, a szerző fia édesanyja szavait a kötet szerdai bemutatóján. Balázsy Panna kérdésére válaszolva elmondta: fájdalmas volt a félelem árnyékában, és annak tudatában élni, min ment keresztül az édesapja. Ő és a testvérei már fiatalon megismerkedtek a történetével, ugyanis a később pszichiáterként is dolgozó édesapjuk úgy tartotta, el kell mondani nekik az igazságot, hiszen a gyerekek fantáziája sokkal szörnyűbb dolgokat is képes megalkotni. Melcher de Wind hangsúlyozta, ő nem szereti a második generáció megfogalmazást, sokkal inkább a túlélők gyerekei kifejezést tartja helyénvalónak. Úgy érzi, ez fejezi ki igazán, amit ő is érzett: mint elmondta, egészen apja haláláig őt is eltöltötte a félelem, nem tudta igazán meghatározni önmagát, később vált csak képessé arra, hogy a saját életét kialakítsa.
Annak kapcsán, hogy a legifjabb generációkkal hogyan lehet megértetni e történések súlyát, Melcher de Wind így nyilatkozott lapunknak: – Auschwitz előtt nem volt Auschwitz. A holokauszt előtt nem volt holokauszt. Korábban elképzelni sem tudtunk ilyen tragédiát. Miután ez megtörtént, mindannyiunknak felelősségünk megismerni és megpróbálni megérteni azt. Az iskolák, szülők, a média feladata elmondani a fiataloknak mindezeket. S azt hiszem, hetvenöt évvel később elég távolságunk van ahhoz, hogy humánusabb módon beszéljünk erről, és ne csupán a gyilkosságokról: tudniuk kell az embereknek ezekről is, de úgy vélem, az új generációk sokkal nyitottabbak azokra a történetekre, amelyek az egyes emberekkel történtek. – Melcher de Wind hangsúlyozta, az iskolák felelősségét abban látja, hogy megértessék a fiatalokkal, mit is jelent valakinek átélni ezeket a borzalmakat, akár egy velük egyidős fiatalnak.
– Auschwitz egyenlő a gyűlölettel, a félelemmel, és az emberek legsötétebb oldalát mutatja meg, de talán itt az ideje, hogy tanuljunk ebből, és tudatosítsuk magunkban: jelen van a remény, a szeretet, a szolidaritás, és ez segíthet túlélni – emelte ki a kötet egyik legfőbb céljaként, és hozzátette: hetvenöt éve mondjuk azt, hogy soha többé Auschwitz, ám még mindig sok borzalom történik a világban. – A politikai okokkal foglalkozunk, noha itt lenne az ideje, hogy meghallgassuk azok történeteit, akik ezt átélték, és elgondolkozzunk azon, hogy volt ez lehetséges. Meg kell próbálnunk megérteni, hogyan volt egyszerre jelen a gonosz és a jó Auschwitzban. Ez az egyetlen módja, hogy elkerüljük ennek megismétlődését.
Infó: Eddy de Wind: Auschwitz, végállomás. Fordította Alföldy Mari, Athenaeum Kiadó, 2020.

A jelennel is szembe kell nézni

A sajtótájékoztatón beszédet mondott többek között Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke, Pécsi Tibor történész, valamint Szalay-Bobrovniczky Vince, a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, aki ismertette a magyarországi kormányok felelősségét a negyvenes évek történéseiben, és elmondta, sosem kendőzték el az eseményekkel kapcsolatos valóságot. Hozzátéve: megköveti az áldozatokat a magyar kormány nevében. Melcher de Wind erre reagálva megjegyezte, örül annak, hogy Magyarországon megtörtént a problémák felismerése, holott Hollandiában hetvenöt évig tartott, néhány nappal ezelőttig, hogy a miniszterelnök beismerje a hibákat. Ugyanakkor a könyvbemutató végén a közönség soraiból felszólalt többek között Gera Judit, az ELTE Néderlandisztika Tanszékének korábbi tanszékvezető egyetemi tanára is. Noha a helyettes államtitkár már távozott a helyszínről, megjegyezte, érdemes lenne kiegészíteni szavait: fontos, hogy ismerjük egymás társadalmi kontextusait napjainkban. – Magyarországon a helyzet, annak ellenére, amit az államtitkár úr elmondott, nem olyan, mint amilyennek ezt ön esetleg érzékelte – intézte szavait Melcher de Windhez. – Magyarországon olyan emlékművek állnak, amelyeken a gyilkosok és az áldozatok együtt szerepelnek: többek közt áll egy olyan emlékmű, amelyben Magyarország áldozatként van bemutatva. Magyarországon nyílt antiszemitizmus uralkodik, Soros György nevét felhasználva. Nagyon sok tennivalónk van, és szembe kell néznünk a jelen borzasztó tragédiáival is, hangsúlyozta. Melcher de Wind válaszában elmondta, fontosnak tartja, hogy ne csak a szörnyűségekre emlékezzünk, hanem legyünk büszkék mindazokra, akik a humanitást és a demokráciát akarják védelmezni. Úgy véli, e tekintetben Soros György egy hős.

Újabb három szerző utasította vissza a Térey-ösztöndíjat

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.01.29. 19:39

Fotó: Markoszov Szergej / Népszava
Döntésükben az is közrejátszhatott, hogy az egyik korábbi visszalépőn, Bartók Imrén a kormány is bosszút állt.
Bartók Imre és Csehy Zoltán után újabb három szerző jelentette be, hogy nem kéri a Petőfi Irodalmi Múzeum Térey Jánosról elnevezett alkotói ösztöndíjat: Zoltán Gábor, Keresztesi József és Szőcs Petra a Litera szerkesztőségének jelentette be, hogy lemondanak a nekik megszavazott,öt évig járó támogatásról. 
Döntésüket magyarázhatja, hogy a kormány bosszút állt a díjat politikai okokból elsőként (Demeter Szilárd és a szintén díjazott Orbán János Dénes személye miatt) visszautasító Bartók Imrén: a Bartók egy műve képviselhette volna Magyarországot a külügy által is támogatott Irodalom Éjszakája programon,  a Külföldi Magyar Intézetek és Évadok Főosztálya  azonban visszavonta ezt a döntést.
A főosztály ezt az alábbi, több lapnak, köztük a Fideliónak elküldött válasszal indokolta:
„Bartók Imre Facebook-posztjában egyértelművé tette, hogy nem kíván részese lenni a kormányzat által szervezett és finanszírozott kulturális életnek. Ezért, bár korábban az általunk igen tisztelt írói munkásságának egy elemét választottuk ki arra, hogy az Irodalom Éjszakáján a magyar irodalmat képviselje, későbbi üzenetét megértettük, és nem volt más választásunk, mint új koncepcióval nekivágni a KKM társfinanszírozásában és részvételével zajló Irodalom Éjszakája projektnek. Amennyiben Bartók Imre jelzi, hogy véleményét félreértettük, és mégsem jelent számára problémát a KKM által a programba delegált szerzőként részévé válni a hivatalos állami kulturális diplomáciának, örömmel jelezzük a szervezőknek, hogy továbbra is az ő szövegével kívánjuk képviselni a magyar irodalmat.”

A Népszava interjút készített a Térey-ösztöndíjat odaítélő kuratórium elnökével, Térey János özvegyével, aki hangsúlyozta, a díjazottak kiválasztásánál a minőség és nem a politikai hovatartozás elismerése volt a cél.