Mesék a valóságról

Ricsi és a jogsi nélküli illegális rodeók; Maris, a modern kori rabszolga; Misi, a megtért bűnöző, aki a profi boksz világába edzi a nehéz sorsú Zolit; Kafiya, a gyönyörű szomáliai lány, aki hazájából elmenekülve Magyarországon kezd új életet. Csupa hús-vér hősről és valódi emberi történetről mesélnek az utóbbi évek nemzetközileg is sikeres, többszörösen díjnyertes dokumentumfilmjei, melyeket most a nemrégiben megalakult Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete (MADOKE) szeretne egy platformra gyűjteni.

A magyar dokumentumfilm nagy múltra visszatekintő filmtörténeti hagyományokkal rendelkezik. A rendszerváltás előtt, a hetvenes-nyolcvanas években előfordult, hogy egy-egy Gazdag Gyula- vagy Schiffer Pál-opust – például a Kádár-kori ingázókról készített Fekete vonatot – több mint egymillióan néztek meg. Egyrészt más volt a szakma renoméja, másrészt az egyetlen tévécsatorna, no meg a heti egy, maximum két mozibemutató már önmagában garantálta a nézettséget. A MADOKE manifesztumban megfogalmazott állásfoglalása szerint a műfaj egy a rendszerváltás körüli, illetve utáni riportműsorrá „laposodást” követően újra erőre kapott, és az utóbbi években sikerült bekapcsolódnia a nemzetközi véráramba is. Számtalan alkotó jelent meg friss és új hangvételű filmekkel, melyek az elmúlt pár évben több mint 60 országban, közel 500 filmfesztiválon vettek részt és több mint 100 díjat hoztak el. Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című dokuja 2017-ben, első magyar filmként, bejutott a rangos Sundance Filmfesztivál dokumentumfilmes versenyprogramjába és Európai Filmdíjra jelölték; a Szabó Réka rendezte, A létezés eufóriája 2018-ban a Kritikusok Hete fődíját hozta el a Locarnói Filmfesztiválról; Hörcher Gábor Driftere 2014-ben a dokumentumfilmek Cannes-jának számító IDFA-n (Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál) nyerte meg az elsőfilmes szekció versenyprogramját; a Bogdán Árpád rendezésében készült Gettó Balboa pedig tavaly elhozta a Magyar Filmszemle legjobb operatőrének, valamint a legjobb filmnek járó díját is.

A nemzetközi sikerek ellenére az átlagnézőhöz mégis csak egy töredéke jut el ezeknek a remek filmeknek – a hírük sokszor célba ér, de magát az alkotást nem nagyon tudja hol megnézni az érdeklődő.

A hazai szakmát összefogó szervezet amellett, hogy afféle érdekképviseleti fórumot kíván életre hívni, melyen a filmkészítés minden egyes szereplője hallathatja a hangját, magát a dokumentumfilmet szeretné népszerűsíteni a közönség körében.

Már tart az aranykor

„A többi között ezen is szeretnénk változtatni – mondja Józsa László producer (Ultra, Gettó Balboa), a MADOKE lelkes és szakmailag mélyen elkötelezett elnöke –, ezért első akciónkként február 3. és 9. között hat filmet ingyenesen megtekinthetővé teszünk az egyesület oldalán (a részleteket lásd keretes írásunkban – a szerk.). A dokumentumfilmezés az aranykorát éli, melynek egyik oka, hogy egyre több olyan platform létezik, ahol nyilvánosságot tud kapni a műfaj. Az HBO GO felületén vagy a Netflixen mind az egész estés dokumentumfilmek, mind pedig a dokusorozatok kiemelt nézettséggel mennek, szóval szó sincs arról, hogy a dokumentumfilmek ne érdekelnék az embereket, inkább azt emelném ki, hogy még nekünk, a szakmának is dolgunk, hogy a saját nézettségünket megteremtsük.” Józsa László szerint a fesztiválok nézőszámai magukért beszélnek: évről évre 10-20 százalékkal többen kíváncsiak az ezeken vetített filmekre. A most is épp zajló Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF) például tavaly több mint 10 ezer fizető néző volt, idén pedig az észak-macedón, Mézkirálynő című nyitófilm vetítéseire már az első nap nem lehetett jegyet kapni (a filmet két kategóriában is Oscar-díjra jelölték: a legjobb idegen nyelvű film, illetve a legjobb doku címéért is versenyez).

„2017-ben, a Szarajevó Filmfesztiválon jött az ötlet – folytatja Józsa László –, hogy ha már ennyire jók a mutatók, érdemes volna nagyobb hírverést csinálni magunknak, illetve hogy összefogással talán többet tudnánk elérni, nagyobbat lehetne haladni: a 12 versenyfilmből 3 magyar volt, amivel mi voltunk a legerősebb ország, és ennek a sikernek szerettünk volna hangot adni. Pedig a fesztiválon rábólintottak, hogy csináljunk egy hivatalos magyar dokumentumfilmes programot, melynek hozadékaként a magyar producerek szervezhették a nyitóvetítés utáni úgynevezett »industry drink«-et.”

Azt kell hazudni, hogy drágább

A dokumentumfilmesek többsége szenvedélyének tekinti a dokumentumfilm-készítést, ám a megvalósult filmek minősége és nemzetközi sikere nagyon sokban függ a gyártási körülményektől és a forgalmazási lehetőségektől. Mivel a legtöbb ilyen film elkészítését lehetővé tevő Magyar Média Mecenatúra programban a forgalmazásra nincs pályázati keret, ezen a ponton komoly forráshiánnyal küzdenek az alkotók. „Ezért is érezzük szükségét a szakmai párbeszédnek – világít rá a producer –, hogy a magyar dokumentumfilm további sikereket érhessen el és több nézőhöz juthasson el itthon és külföldön egyaránt. Csak hogy lássuk a nagyságrendeket: Amerikában például egy filmre a gyártási költséggel közel megegyező büdzséjű forgalmazási pénz jut – itthon ezt külső támogatásokból kell megszerezni. Eddig legalábbis így volt, de mivel épp most van átalakítás alatt a támogatási rendszer, ez akár még változhat is. A saját filmünkről tudok konkrétumokat mondani: mivel a Gettó Balboa egy sporttémájú alkotás, a Decathlonnal kötöttünk partnerséget, tőlük kaptunk pénzt a forgalmazásra, illetve közösségi finanszírozású kampányt szerveztünk, hogy a mozik nézőin túl el tudjunk jutni a célközönségünkhöz is, jelen esetben azokhoz a nehéz sorsú emberekhez, akik még csak nem is hallottak arról, hogy a mélyszegénységből van kitörési lehetőség.”

A legtöbb egész estés magyar dokumentumfilm televíziós felhasználású összegekből készül – a BIDF-en vetített filmek büdzséje átlagosan 30 és 100 millió forint körül mozog, ehhez képest a magyar finanszírozás teteje 10 millió forint. „Ha én külföldön pitchelek egy filmet, és mondjuk 30 ezer euróm van rá, akkor megkérdezik, hogy ez az előkészítési pénzem-e. Nem írhatom be, hogy összesen ennyim van, mert nem vesznek komolyan, és nem tudom utána eladni a filmet. Azt kell hazudnom, hogy sokkal drágább.”

Kitörni a sztereotípiákból

Ahhoz, hogy egy film körül társadalmi dialógus alakulhasson ki, sokszor és sok helyen vetíteni kell. Nemcsak itthon, külföldön is. „Biztos vagyok benne – folytatja a MADOKE elnöke –, hogy ha külföldön megnézik az emberek Zurbó Dorottya Könnyű leckék című filmjét, mely egy gyönyörű szomáliai lány történetén keresztül fejtegeti (Kafiya, miután idejött, megtanulta a nyelvünket és még meg is keresztelkedett) – mellőzve minden aktuálpolitikát – az integráció kérdését, az árnyalja a rólunk kialakult migránsgyűlölő képet. Mint ahogy a Gettó Balboa is, ami egy nyolcadik kerületi gengszter meg egy rossz sorsú, cigány származású bokszoló története, akinek sikerült a teljes kilátástalanságból a világbajnoki címmeccsig eljutnia. Az edzője meg bűnözőből lett tisztességes ember. Ezeken a filmeken keresztül ki lehet törni olyan skatulyákból, ahová külföldön, rosszul vagy jól gondolva, belehelyeznek minket.”

A nemzetközi fesztiválokon gyakran téma a sztereotípiák elleni küzdelem vagy a bevándorlással kapcsolatos ügyek. Népszerűek az emberi jogok és a környezetvédelem is – amikor például Tuza-Ritter Bernadett dokumentumfilmjét beválogatták a Sundance Filmfesztiválra, a szabadsággal és a női jogokkal foglalkozó filmek kaptak kiemelt hangsúlyt. Ezzel együtt Józsa László úgy gondolja, hogy a paletta bármilyen széles lehet, inkább az szempont, hogy aktuális, valós emberi történetekről szóljanak a filmek. „Ma a dokumentumfilm már nem riportfilm, nem beszélő fejekből áll. Jelenetekben gondolkozunk, hús-vér főszereplőkkel forgatunk, akiknek a sorsával úgy lehet menni, mint egy nagyon izgalmas hollywoodi film főhősével. Ha történés és izgalom van, ha fordulópontjai vannak a történetnek, az érdekli a nézőt.”

Azt mondja, ha a teljes szakma összefogásával még ma elkezdik a szisztematikus és tudatos brand- és közönségépítést, mely a MADOKE egyik fő célja, akkor 10 év múlva talán már egy lépéssel a játékfilmesek előtt járhatnak majd. Most még van némi versenyhátrány, de a hierarchia már nem annyira egyértelmű. „Amikor az Ultrát készítettük, elhangzott ugyan a stábban az a félmondat, hogy a valódi filmesek ezt úgy csinálnák… de tudom, hogy azért mondta ezt az egyik operatőr, mert azt a technikai követelményt, ami a munkájához kellett volna, nem tudtuk kifizetni. Ha észlelhető is némi hierarchia játék- és dokumentumfilmesek között, akkor az a lehetőségkülönbségek miatt van. Nagy Zsolt nyilatkozta nemrég, hogy ő a színészi játékot a dokumentumfilmekből veszi. Hogy neki az az igazi mérce. Az az igazi iskola. Ez a valóság, ehhez kell színészként közel lenni” – zárja a producer.