Városligeti Műjégpálya;Fővárosi Negyed;

2020-02-02 11:38:05

Néha menő szembe menni – 150 éves a Műjégpálya

Szerdán ünnepelte 150. születésnapját Budapest egyik nevezetessége, a Városligeti Műjégpálya. Bár a jégpálya 1870. január 29-én nyitotta meg kapuit, története 1869 végén kezdődött: december 8-án alapította meg Kresz Géza magyar orvos, a budapesti Önkéntes Mentőegyesület igazgatója és tizenöt társa a Pesti Korcsolyázó Egyletet. Budapest tanácsa ingyen engedélyezte az egyletnek, hogy a Városligeti-tó egy részén jégpályát alakítson ki.

A tagok saját költségükön egy fabódét építettek melegedőnek, majd szűk két hónappal később sor került az ünnepélyes megnyitóra, melyen részt vett a tizenegy éves Rudolf koronaherceg is. A melegedő 1874-ben egy tűzvészben leégett, az első kőépületre kiírt pályázatot Lechner Ödön nyerte meg. Az épületet 1895-ben adták át, ekkor kezdődtek el a tó szabályozási munkálatai is. Az első sportesemény a Műjégen 1893-ban egy gyorskorcsolya-verseny volt, egy évvel a Nemzetközi Korcsolya-szövetség megalakulása után.

A második világháborúban olyan károkat szenvedett a létesítmény, hogy használhatatlanná vált, újjáépítését a magyar szövetség a Pesti Korcsolyázó Egylettel (később Budapesti Korcsolyázó Egylet) közösen kezdte el. Tizenkét évvel ezelőtt újabb komoly rekonstrukcióról született döntés, az Európai Unió által is támogatott Városliget Kapuja elnevezésű projekt keretében teljes felújításon esett át az épületegyüttes, majd utána a hűtőrendszer is. A munkálatok 2015-ig tartottak, a 4,7 milliárd forintos beruházást 3,175 milliárd forinttal támogatta az EU.

A Városligeti Műjégpálya népszerűsége töretlen a hazai és külföldi látogatók körében, ami időnként nehézségeket is okoz az üzemeltetőknek.

– Előfordul, hogy időszakosan le kell állítanunk az emberek beengedését, olyan sokan vannak – mondta a Népszavának Józsa Aliz, a Városligeti Műjégpálya gazdasági igazgatója. „Jogos észrevétel az is, hogy időnként sokat kell várni a bejutásra, ezen úgy próbálunk segíteni, hogy már online is lehet jegyet vásárolni. Akik ezt a megoldást választják, a középső bejáraton, lényegesen gyorsabban mehetnek be. Gyönyörű környezetben van a pálya, melyet igyekszünk még hangulatosabbá tenni díszkivilágítással, zenével, így nagyon szívesen jönnek hozzánk az emberek. Azt tapasztaljuk, hogy főleg a téli iskolai szünetben nő meg a látogatók létszáma, a napi rekordot tavaly december 29-én értük el, amikor 7775-en jöttek korcsolyázni.” A jégpálya hétköznap délelőtt 9-től 13 óráig, délután 17-től 21 óráig tart nyitva, hétvégén 10-től 14, illetve szombaton 16-tól 21 vasárnap 16-tól 20 óráig.

„A hétköznap délelőtt általában az iskolásoké, sok oktatási intézmény a testnevelésóra keretében hozza korcsolyázni hozzánk a tanulókat, de vannak oktatóink is, akik felnőttnek, gyermeknek segítenek megtanulni korcsolyázni” – fűzte hozzá a vezető.

A műjégen szilveszterkor hagyomány volt, hogy amikor elhallgatott a zene a hangszórókból, akkor a tömeg az ellenkező irányba kezdett el korcsolyázni. Józsa Aliz elárulta, napjainkban is népszerű a látogatók körében a menetiránnyal ellentétes korcsolyázás, így minden szerdán délután van erre lehetőség. A gazdasági vezető azt is elmondta, hogy mivel 2020 jubileumi év, az év során meglepetések várják majd a látogatókat.