Ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem arra amit csinálok - ajánlotta vagy tíz éve a Budapestre akkreditált diplomatáknak Orbán Viktor. A miniszterelnök bizonyára úgy vélte, keveset kockázat, ha beismeri, hogy szavai és tettei nem mindig állnak összhangban. A külföldiek nem tudhatták, a magyarok pedig nem emlékeztek arra, hogy a vallomással is felérő mondás eredetijével Rodolfo vezette be mutatványait és így hangzott: "Ne a számat nézzék, hanem a kezeimet, mert csalok".
A hajdani bűvész cirkuszok porondján, éjjeli mulatókban gyakorolta mesterségét. Nem sejthette, hogy riválisa nagyobb színpadhoz és mérhetetlenül több nézőhöz jut. Rodolfo sikerének titka az volt, hogy az előadás végén, hatalmas tapsot aratva visszaadta az elcsent tárgyakat. Orbán számának még nincs vége, a nézők zsebéből a bűvész zsebébe vándorolt holmi sorsa bizonytalan.
Az alábbiakban bemutatom hogyan alakult ki Orbán virtuális (néha alternatívnak is nevezett) világa, mit tartalmaz és alkotója mire használja.
Politikai marketing
Az ún. marketingtechnikákkal a kereskedelem magyar szakemberei a rendszerváltás után ismerkedtek meg. A fogyasztók a verseny és a piacgazdaság létrejötte előtt legfeljebb annyival elégedhettek meg, hogy "cipőt a cipőboltból vásároljon". Ezt követte valamivel később, a századforduló idején a politikai marketingnek nevezett, lényegében a közvélemény-kutatásokra épített, választókhoz szóló kommunikáció. Mindkettő Amerikából érkezett importként, a szülőföldjén már elavult, legprimitívebb változatban. És mindkettőt a lehető legborsosabb áron tukmálták a pártokra és politikusokra.
A technika leghangosabb, bár nem legkiválóbb művelői azt állítják, hogy a kereskedelmi célzatú, termékeket vagy szolgáltatásokat ajánló és a politikai célú marketing között nincs különbség. "Elég becsomagolni és piacra dobni" - mondta Finkelstein a próféta. Ez bizony nagyképű hazudozás. A tét nem ugyanaz. Egyrészt, mert a termékek vagy szolgáltatások versenyében a kockázat nem több, mint egy márka győzelme a többi felett; a győztes növeli piaci előnyét, bevételeit, a többiek hátrébb szorulnak. A politikai versengésben a marketingkampány győztese évekre, vagy évtizedekre előnyhöz jut, kiszoríthatja ellenfelét, úgy befolyásolhatja egy képviselőjelölt, egy város, vagy egy ország jövőjét, hogy a voksát leadó választó észre sem veszi, mire szavazott. Másrészt a kereskedelmi marketinget – elsősorban a hirdetések jellegét – szigorúan szabályozzák. A vásárlókra tukmált silány termékek forgalmazóit és hirdetőit kemény pénzbüntetésre ítélhetik, vagy – a termékkel együtt – kivonhatják a forgalomból. A versenytárs támadása tilos.
Nem így a politikában. A tengerentúli kampányguruk szerint felesleges a saját portékát – a párt programját, a jelölt személyét – dicsérni. Elég a versenytársat ócsárolni. A választási kampányban a szavazókat megfélemlítő témákat kell felhozni és azt állítani, hogy a veszély az ellenféltől jön. Az igaz és a hamis állítások között nincs különbség, a cél érdekében minden eszköz megengedhető.
Ismerős? Már hogyne lenne. Amerikából jöttek, mesterségük címere a virtuális, pontosabban a valósághoz képest "alternatív" világ felépítése és működtetése. A nemrég jobblétre szenderült Arthur J. Finkelstein és legjobb tanítványa George Birnbaum a Republikánus Pártnál kezdték, majd négy másik világrészen: Ázsiában, Afrikában, Ausztráliában és Európában terjeszkedtek. Úgy hírlik Orbán Viktornál Netanjahu izraeli miniszterelnök ajánlásával kopogtattak.
A Fidesz 2008-ig elsősorban magyar marketingeseket alkalmazott: az alapokat amerikai egyetemen elsajátító Wermer Andrást és az ismeretlenségből felbukkant, őstehetség Habony Árpádot. Az addig hol ifjú radikális, hol népi-nemzeti, hol polgári jelleg- és jelmezváltás hozott valamennyit a konyhára, de nem eleget a választás megnyeréséhez.
Vadnyugati bölcsek
A Finkelstein-Birnbaum páros megjelenésével megváltozott a helyzet. Világszerte – általában sikerrel – alkalmazott stratégiájukat így foglalhatjuk össze:
1. A választás eredménye még a szavazás előtt eldől. Nem érdemes saját portékánkat dicsérni, elég az ellenfelet támadni és a bizonytalanok soraiban pánikot kelteni.
2. A győzelem záloga a megfelelő ördög falra festése. Sok kis mumus is megteszi, de az igazi a bármilyen/minden bűnnel felruházható Nagy gonosz.
3. A jó és a rossz, fény és sötétség küzdelme biztosítja a dráma kibontakozásának hátterét. Ehhez a történelem állandó alakítása, újraírása szükséges.
A 2008-10 között megfogalmazott stratégia állandó, a szereposztás változhat. A főstratéga Finkelstein olvassa ki a közvélemény-kutatásokból és ún. fókusz csoportokból a leghatékonyabb taktikát, a történelem-felelős Schmidt Mária szolgáltatja az éppen ostromlott vár és a támadó csapatok leírását. Az ős-Fidesz futballihletésű, legalább tizenegy kemény legényt feltételező egészpályás letámadása így görög eposszá dagadt: az egyetlen, félisteni vonásokkal felruházott hőst hűbéres-fegyverhordók népes hada szolgálja.
Orbán sikere két jelenség, a 2015-ös menekültáradat és a Finkelstein-Birnbaum páros együttes hatásán múlott. Tegyük hozzá, hogy a Közel-Keletről Görögországon Macedónián és Szerbián keresztül érkező menekültek kizárólag azért célozták meg Magyarországot, mert Németország és Skandinávia felé ez volt a legrövidebb út. Egyetlen egy sem kívánt itt-maradni. A nagyjából hat hétig tartó krízis alatt Orbánék csiki-csuki taktikája arra irányult, hogy a szabad ég alá kényszerült, majd az autópályára hajtott emberek minél fenyegetőbbnek tűnjenek, holott, ha áthaladásukat, mint Macedóniában, megkönnyítették volna, a történet rövidebb és banálisabb fordulatot vehetett volna.
A plakátkampánnyal és a lakájmédia közreműködésével szított feszültséget Finkelstein-Birnbaum égi ajándéknak fogta fel – és használta ki. A kardok készen álltak, megjelent az ellenfél, aki ellen hadakozni lehetett. A hadak élén a vezér a betolakodók elleni hadműveletet irányította. Tanácsadói azonban felismerték, hogy az arctalan és képlékeny – mert hamar eltűnő – ellenség félelmet kelthet, de a gyűlölet szítására és főleg hosszútávú táplálására nem elég.
Ekkor került – a szó szoros értelmében – képbe Soros György, aki egy nyilatkozatában arra figyelmeztetett, hogy a Közel-Keletről és Afrikából évente egymillió menekült érkezhet Európába. A fogalmazás fontos, mert a fikció erre a két szóra épült: egymillió és Európa. Soros nemkívánatosnak tekintette, de tényként kezelte a menekültek érkezését. Ezzel egyidőben több német és francia közgazdász és népességszakértő közzétette véleményét, mely szerint a szervezett, az ország munkaerő szükséglete szerint válogatott bevándorlás kívánatos. Elég volt Soros szavait összegyúrni mások kijelentéseivel és hozzátenni a civil segélyszervezetek tevékenységét, majd a gonosz fantomképére Soros arcvonásait vetíteni. Így a Finkelstein-Birnbaum páros megtalálta "azt a személyt, aki nemcsak irányítja, de megtestesíti a Magyarországot támadó finánctőkét". "Soros volt összes termékünk közül a legegyszerűbb. Csak be kellett csomagolni és piacra dobni" – mondta utóbb Birnbaum. Őszinteségi rohamában a "termék" egyetlen tulajdonságáról hallgatott (pontosabban nem akart tudni). A finánctőkét megtestesítő Soros – zsidó. Mint a Trockijt megtestesítő Emmanuel Goldstein, Orwell 1984 című regényében.
Piacra dobott termék
A megtestesült gonosz természete, hogy soha nem nyugszik. Célja nem kevesebb, mint a nagy lakosságcsere. Európa fehér bőrű és keresztény vallású népeit sötétebb bőrű (alkalmasint fekete) mohamedán hitűekkel kell felváltani... Mentségükre legyen mondva, a nagy lakosságcsere-fantazmagória nem Finkelstein-Birnbaum, hanem a fasizáló szélsőjobboldali, francia Renaud Camus képzeletében fogant meg. Hazájában oly mértékben megvetik, hogy még a parlamenti úton hatalomra törekvő formációk, így a Nemzeti Front se idézi.
A Fidesz értelmezésében a lakosságcsere első terepe magától értetődően Magyarország. Miért? Csak. Nem egyszer használatos, sohasem öregedő, új vonásokkal gazdagítható, a globalizált világ számos piacán bevezethető termék. Úgy hírlik, az elmúlt évben Orbán és fiókstratégái hosszú ideig ideig kerestek új, még hatékonyabban alkalmazható bűnbakot, de egyetlen se múlta felül a Finkelstein-Birnbaum fejéből kipattant figurát. – Nincs más, Soros marad – döntött végül a miniszterelnök.
Egy valóságos és egy virtuális Magyarország áll egymás mellett. A valóságosban a lakosság 5-7 százaléka követte Nyugat-Európába a menekülteket. Az otthon maradtak egyharmada tengődik az elemi szükségletek szintje alatt, legkevesebb százezer gyerek éhezik, a télapó évente visz a mennyországba száz fagyhalottat. A funkcionális írástudatlanok (akik valaha megtanulták, de azóta elfelejtették az ábécét) egy zsák krumpliért megnyomorítójukra szavaznak.
A virtuális Magyarország "félázsiai" (copyright Orbán Viktor) lakosai légváraikban védik önazonosságukat a teljesen ázsiai hordáktól, vasár- és ünnepnap pedig állandó gyarapodásukért örömtáncot lejtenek. Nyugat-Európa valaha hősként fogadta a levert forradalom után menekülőket, ma nem titkolt megvetéssel tekint vezetőinkre, de sebaj, a miniszterelnök úr se szereti Brüsszelt, inkább a Nurszultánra keresztelt Asztanában érzi jól magát.
Volt idő, amikor az idegenszívűek szabadságot, egyenlőséget, testvériséget akartak ránk erőltetni. Mi, türkök másra esküdünk:
"A háború: béke. A szabadság: szolgaság. A tudatlanság: erő ".
