film;díjak;kritikusok;

2020-01-31 19:36:16

Épül a jövő! - átadták a Magyar Filmkritikusok Díját

A Hartung Attila rendezte FOMO – Megosztod, és uralkodsz lett 2019 legjobb magyar mozgóképe a magyar filmkritikusok szerint péntek délután a MÚOSZ budapesti székházában tartott gálán.

A FOMO a legjobb vágás díját is behúzta Duszka Péter személyében. A legjobb rendező Bagota Béla lett a Valan című thrillerével. A legjobb színész Hajduk Károly lett a Tóth Barnabás rendezte Akik maradtak című drámában nyújtott alakításáért, a női alakítások között pedig Szőke Abigél lett a befutó – az Akik maradtak másik főszereplője, melynek rendezője is bearanyozódott: Muhi Klárával közösen vehette át a legjobb forgatókönyvért járó elismerést. A mellékszereplő kategóriában a férfiaknál megosztott díj mellett döntöttek a kritikusok: Molnár Levente az Apró mesék és a Foglyok című filmekben nyújtott alakításáért, illetve Nagy Ervin a Drakulics elvtársban mutatott játéka alapján. A legjobb női epizodista Kerekes Éva (Drakulics elvtárs) lett. A legjobb első film Kárpáti György Mór rendezte Guerilla című háborús drámájért. Az animációs művek mezőnyében a Candide kalandjai (rendezők: Kreif Zsuzsa, Turai Balázs, Bera Nándor), a kisjátékfilmeknél a Casting (rendező: Csoma Sándor) a dokumentaristáknál a Lili című film (rendező: Hegedűs Péter) diadalmaskodott.

„Két Oscar-díj és olyan csodálatos filmek után, mint a Testről és lélekről vagy az 1945, a szakma öregjei 2019-ben erőt gyűjtöttek vagy éppen forgattak, ez azonban remek lehetőséget adott az új generációnak, hogy ne csak hallassa a hangját, de fel is hívja magára a figyelmet” – mondta évértékelőjében Molnár Kata Orsolya, a filmtekercs.hu főszerkesztője. Valóban: az elismeréseket effektíve idén a legfrissebb alkotói generáció söpörte be. A kritikusok életműdíját Cserhalmi György kapta.