Timothy Garton Ash ijesztőnek tartja a populizmus felemelkedését Európában, hiszen Magyarország már nem demokrácia, bár ettől még az EU tagja lehet, amit azért meglepőnek minősít. De ezen túlmenően Lengyelországban veszélyben van a liberális demokrácia, az olaszoknál pedig visszatérhet Salvini. Az Oxfordi Egyetem tekintélyes Európa-professzora lehetségesnek tartja, hogy szétesik a szabályokra épülő uniós politika. Viszont ami most zajlik Nagy-Britanniában, az nem olyan veszedelmes, mert az ottani demagógia nem etnocentrikus és társadalmi kérdésekben nem is reakciós. Az viszont egyértelmű, hogy a mostani Európa a létező világok legjobbika, ezért meg kellene tartani, mert minden más csak rosszabb lenne nála.
A szakember ugyanakkor lehetségesnek tartja, hogy bedől az Egyesült Királyság, részben a skótok, részben az észak-írek miatt. Viszont a Brexitről tartott népszavazáson nagyon sokan a kiválásra voksoltak olyanok, akik az egykori gyarmatokról származtak el. Nem azért, hogy továbbadják a rasszizmust, amit sokszor a saját bőrükön éreztek, hanem mert nem akartak maguknak konkurenciát. Hiszen Kelet-Európából két millió vendégmunkás érkezett. És itt belép a képbe, hogy a földrészen csak a britek gondolják azt, hogy egyedül sikeresebbek lehetnek, mint az EU tagjaként. Ez még a birodalmi tudat maradványa.
A szigetország számára nagy kérdés, merre megy tovább Boris Johnson, bár neki a gondolkodását saját maga tölti ki. Nem a 2. Churchill, noha nagyon szeretne az lenni. Narcisztikus, akinek a személyisége problematikus. Nála az elvek helyét a hatalmas ego foglalja el. De intelligens és okos embereket gyűjtött maga köré. És az is tény, hogy egyfajta civilizált, liberális formát adtak a kormány populista tervének.
Ezzel párhuzamosan Európában leálltak a reformok, bár nagyon rokonszenves, hogy Macron stratégiai változtatásokat akar. Csak éppen a németek nem álltak be mögé, pedig nagyon jó volna, ha Berlin és más tagállamok liberális megoldási javaslatokkal rukkolnának ki.
Manfred Weber óv attól, hogy a brit kilépés példa legyen Orbán, Kaczynski és Le Pen számára. Annál is inkább, mert az európai kereszténydemokraták strasbourgi frakcióvezetője szerint a Brexit részleteivel foglakozó tárgyalásokon az egész EU jövője forog kockán. Mint kifejtette, a populizmust le kell győzni, nem szabad másolni. Márpedig a toryk most pont azt csinálják, mint Farage. Viszont Európa számára igen fontos, hogy a tagok ne szemezgethessenek az unió által kínált előnyökből, aszerint, hogy mihez van kedvük, vagy mi előnyös számukra. Sok olyan politikus akad, aki csak az egységes piacot pártolja, de a politikai összefogásból, az alapértékekből, az Európai Bíróságból azonban már nem kér. Viszont ha az a benyomás terjed el, hogy a brit kiválás sikertörténet, nos, az az integráció végének a kezdetét jelentené.
A politikus kitért arra, hogy a távozási feltételek kidolgozása során nem a britek megbüntetése a cél. De ha valaki felmondja a tagságot egy klubban, elveszti annak előnyeit. Ám ha most befagyasztják a status quo-t az Egyesült Királyság javára, akkor az európaiak a saját jövőjüket játsszák el. Viszont ha nem sikerül megállapodni, akkor jön a kemény Brexit. Ez vonatkozik arra is, hogy ha London nem tartja tiszteletben a közös szabályokat, ideértve az EU-polgárok szabad mozgását, akkor nem juthat be az egységes piacra.
Ezzel párhuzamosan el kell érni, hogy Európa végre globális szereplő legyen. Ehhez véget kell vetni az egyhangú döntések rendszerének a külpolitikában. Ezen múlik, hogy az unió tudja-e érvényesíteni az értékeit a világban. Azt is látni kell azonban, hogy a brit kiválás ugyan elnémította a földrész ellenségeit, ám azok nem adták fel elutasító álláspontjukat. Ébernek kell maradni, hiszen az AfD, Le Pen, Wilders és a többi populista követendő példának tartja a Brexitet.
Teplán István úgy véli, hogy a Brexit után felfűthetik a német-francia gőzgépet és az megadhatja a jövőbeli irányt az unió számára. A szociológus, a CEU egyik alapítója hangsúlyozza, hogy a hogyan továbbot illetően sokféle elképzelés ismeretes, így a kétsebességes unió, a renitens államok megrendszabályozása, stb. De ha valaki hosszú távon nem lép be az euroövezetbe, az azzal jár, hogy kimarad az EU-ból. Lámfalussy Sándor mondta egykor, hogy ha nem teremtik meg a költségvetési uniót, akkor előbb-utóbb veszélybe kerül a közös fizetőeszköz léte. De szükség van olyan reformokra, amelyek nem tetszenek az illiberalizmus felé tartó tagállamoknak, mert a saját pénz fontos eszközt jelent hatalmuk és klientúrájuk megtartásához.
A britek nélkül a hangsúly Berlin és Párizs együttműködésére helyeződik át, és ez megnehezíti a periféria országainak integrációját, egyben táptalaj lesz a EU-ellenes retorika és uszítás számára. Ezt mutatja a két évvel ezelőtti magyar választás fideszes kampányjelszava: „Állítsuk meg Brüsszelt!” A reformoknál ugyanakkor figyelembe kell venni a peremállamok igényeit is. Egy közelmúltban készült osztrák elemzés azt állapította meg, hogy a földrész középső, keleti, illetve déli fertálya igencsak alulfejlett és csak még inkább hátrányba kerül a Nyugattal szemben.
A lap szó szerint lehozza azt az ötoldalas beszédet, amelyben Polyák Gábor sürgős közbelépésre szólította fel az EU-t a magyar sajtó állami ellenőrzése miatt. Az alkalmat az szolgáltatta, hogy a médiaszakértőt Potsdamban az egyetem Voltaire-díjával tüntették ki. Mint rámutatott, Magyarországon a Fidesz folytán egyre inkább megkérdőjeleződnek az európai civilizáció és kultúra alapértékei. A hatalom gazdája nem hajlandó elviselni semmiféle autonómiát, legyen szó a civil társadalomról, a tudományról, a független sajtóról vagy az ellenzékről. A népek megértése helyett uszító kampányok mennek a migránsok ellen, akiket a hivatalos plakátokon gyülevész hordáknak állítanak be.
Nem tisztelik az etnikai, vallási, nemi, szexuális, anyagi vagy világnézeti különbségeket. Aki nem a középosztály heteroszexuális, fehér, keresztény férfiúi közé tartozik, az nem sokat ér a hatalom szemében. A romákat, a menekülteket, hajléktalanokat eszközként használják az uralom kiszélesítéséhez. A hatalmi rendszer sokkal inkább illiberális, semmint demokratikus. Az olyan értékek tagadására épül, mint a jogállam, az emberi jogok és a pluralizmus. Az eredmény az, hogy a homogenizált társadalmat monolitikus módon irányítják. Az illiberalizmusnak függő alattvalókra szüksége, akik nem vitatkoznak és nem bírálnak.
A kormány az egyetemeket a kancellárok, illetve a nem előre kiszámítható és átlátható finanszírozás segítésével kényszeríti engedelmességre. A CEU-t elüldözték, az akadémiai kutató hálózatot betagolták. A civilek évek óta a kormány ellenségeinek számítanak. Azzal vádolják őket, hogy Soros pénzén akarják elárasztani Európát idegenekkel. Ellenséges ügynöknek minősítik őket, így nem kell válaszolni nekik, amikor leleplezik a különböző visszaéléseket. Közpénzeket nem kapnak, viszont a legnagyobb támogatók az EU-belépés után elhagyták az országot, így tényleg fontos az a pénz, amelyet a Soros-alapítványok adnak.
A sajtó- és hirdetési piacot nagymértékben manipulálják. Az állam maga dönti el, hol lehet reklámot közzétenni, itt a lojalitás a döntő szempont. A KESMA pedig egészen példátlan módon fog össze csaknem 500 orgánumot, monopolizálja a tömegtájékoztatást. Az utolsó független szerkesztőségek ezzel szemben a túlélésért küszködnek. Az állami rádió és tévé sok helyütt egyoldalú befolyást gyakorol a vidéki emberekre, szabad választásról már csak ezért sem lehet beszélni.
Az EU ugyan tiltakozik, de különösebb eredmény nélkül. Politikai motívumokat, elvtelen kompromisszumokat, rövidlátást, értetlenséget lehet itt tetten érni. Az unió tehetetlenül tűri az illiberális intézkedéseket, arról nem beszélve, hogy a közösségi pénzek nagyban elősegítik azok sikerét. Pedig a korrupt, demokráciaellenes rezsimek finanszírozása az egész integrációt gyengíti. Épp ezért legfőbb ideje, hogy megnevezzék az antidemokratikus, populista kormányokat és megálljt parancsoljanak nekik. Ez bátorítaná az embereket is, hiszen érzékelnék, hogy Európa nem hagyja őket magukra.
A kormányszóvivő után a bécsi magyar nagykövet is kifogásolta az osztrák köztévé nemrégiben sugárzott szatirikus műsorát, amely a magyarországi sajtó monopolizálását pellengérezte ki. Nagy Andor a hivatalos kormányzati álláspontnak megfelelően azt bizonygatta az osztrák fővárosban, a Diplomáciai Akadémián tartott előadáson, hogy nálunk nincs veszélyben a média szabadsága. a szigorú migrációs politika pedig a polgárok érdekéből következik. A fórum témája az volt, problémásnak számít-e Magyarország a jogállam szempontjából, vagy netán új állammodellről van szó. A diplomata úgy válaszolt, hogy nálunk stabil a demokrácia. Viszont rákérdezett, hogy mi is az a jogállamiság, és miért csak a magyarok, illetve a lengyelek kapcsán vetődik fel. Majd gyorsan meg is válaszolta, hogy itt egy politikai fegyverről van szó, amelyet célzatosan vetnek be Budapest, illetve Varsó ellen.
Szerinte a magyar sajtópiacon 50-50 százalék a kormánypárti, illetve liberális orgánumok aránya. Ugyanakkor nehezményezte, hogy az ORF már említett összeállítását magyar felirattal a Youtube-on is közzétették. A déli határkerítésről azt fejtegette, hogy Magyarország számára uniós kötelesség megvédeni a szervezet külső határát. Azon kívül az 5 évvel ezelőtti menekülthullámban a túlnyomó többség megélhetési migráns volt. A kormány pedig erkölcsi és keresztényi megfontolások alapján zárta le a határt. Arra is kitért, hogy országonként eltérően értelmezik a liberális demokráciát, a nacionalizmust és a populizmust. Azt is állította, hogy nálunk a illiberalizmus igazából nem hangzik negatívan, inkább a neoliberalizmus ellentézisének tekintik. És azzal Orbán új társadalmi modellt dolgozott ki.
Megkönnyebbüléssel fogadta, hogy a Néppárt nem zárta ki a Fideszt, hanem egyelőre érvényben marad a tagsági jogok felfüggesztése. A CEU-ról azt mondta, hogy annak azért kellett szednie a sátorfáját Budapesten, mert amerikai diplomát adott ki, ám azt a kormány nem ismerte el.
Az európai vezetők történelmi lehetőségnek tekintik a britek távozását, hogy leporolják a mélyebb integráció tervét, miután azt még 2005-ben meghiúsította a francia és a holland népszavazás. A cél az, hogy az EU 2022-re egységesebb és önállóbb legyen. Már készítik elő a konferenciát az unió jövőjéről, hogy a 27-ek Kínával és az USA-val egyenrangú játékosként léphessenek fel a nemzetközi színpadon. Az EP elnöke elárulta, hogy a programot május 9-én, Európa napján jelentik be, a szervezet megalakulásának 70. évfordulóján. Merkel és Macron úgy gondolja, hogy még több kül-, illetve gazdaságpolitikai jogkört kell adni Brüsszelnek, mert enélkül nem lehet megmenteni a közösséget, miközben populista és nacionalista pártok az egész földrészen sarkaiból forgatják ki a politikát.
Brüsszelben attól is tartanak, hogy a kontinens középső részén főként az euroszkeptikus magyar és lengyel kormány akadályozza a szorosabb együttműködést, sőt, szembemegy azzal, amint az a kvóták kapcsán is történt. Persze az előrelépéshez előbb fel kell tölteni a költségvetésben a britek által hátrahagyott lyukat. Három hét múlva alighanem igen morcos és civakodó hangulat lesz a csúcstalálkozón, ahol a tagállami hozzájárulás növelését, illetve a támogatások csökkentését vitatják meg.
Az unió most először elvesztette egyik tagállamát, de meg kell változnia, mert hatalmas veszélyt hordoz magában, ha nem tesz semmit. Akkor ugyanis nagy az esély, hogy még jobban szétesik. Így látja a lap állandó szerzője, a Die Zeit német folyóirat vita-rovatának társelnöke. Emlékeztet arra, hogy a legutóbbi pénzügyi, illetve migrációs válság erős kételyeket támasztott, mármint hogy ha a tagok lemondanak nemzeti függetlenségük egy részéről, akkor cserében a közösség tagjaként nagyobb önállóságot élveznek majd. A kontinens keleti felén egyre többen egyre kevesebb EU-t akarnak. A jobbos, populista pártok megerősödése azt jelzi, hogy a Nyugat iránt érzett rajongás kiábrándulásba csapott át.
A repedés nemigen gyógyult be, mert az olyan erős nyugati vezetők, mint Merkel és Macron a jelek szerint nem sokat törődnek varsói, budapesti vagy prágai barátokkal. Tehát a keleti demagógia randevúzik a nyugati leereszkedéssel. Ennyi taggal a szervezet jóformán döntésképtelen, ezért véget kell vetni annak, hogy a határozatokat egyhangúan hozzák meg. Lehetővé kell tenni a rugalmas tagságot, hogy minden kormány maga mondja meg, melyik programban akar részt venni, melyikben nem. Ha úgy tetszik: á la carte kell, de persze ez nem érvényes minden kérdésre. Csak éppen ellentmond annak a közkeletű érvnek, hogy a tagsággal a jogok mellett kötelességek is együtt járnak.
Az arra hajlandó országok változó szövetséggel többet tudnak elérni, mintha egyetlen nagy koalícióba tömörülnek – félszívvel. Bár az kétségtelen, hogy ez a változat nagy veszélyt jelentene az egységes joganyag szempontjából. Az azonban végzetes lehet az EU számára, ha kiderül, hogy a britek egészen jól átvészelik a kilépést.
Az elemzés szerint Nagy-Britannia immár kívül került az EU-n, de Boris Johnson uralma csak most kezdődik a szigetországban, márpedig a miniszterelnök nemzedéknyi időre megváltoztathatja a szigetországot. Hiszen ő és az „emberek kormánya” teljesítette ígéretét, tető alá hozta a Brexitet. Ily módon a maga oldalára tudta állítani a nacionalistákat Angliában és Walesben. Brüsszel nélkül meg tudja változtatni a szerepet, amit a hatalom tölt be a gazdaságban. Ily módon pedig kiépítheti a Konzervatív Párt tömegtámogatását, függetlenül attól, hogy a gazdaság teljesítménye gyenge, ezért a politikus nem tud sokat beleinvesztálni, hogy javuljon a helyzet.
Ám Orbán, az indiai elnök és több más nacionalista vezető példája azt mutatja, hogy ők személyre szabott, karizmatikus irányítással képesek voltak bővíteni a bázisukat. A lényeg az, hogy a nemzetet védik a másokkal – külföldiekkel, árulókkal, liberálisokkal és balosokkal szemben. Johnson nem szívből és igazán nacionalista. Viszont megtestesíti a nemtörődöm opportunistákat, akik átvették a kormányrudat az országban.
Sikeresen szajkózta a szélsőjobb jelszavait, amikor európai „kollaborációval” vádolta meg ellenfeleit és a kardot csörtetett a bíróságokkal, valamint a sajtóval szemben. Alighanem időről időre vissza fog térni ehhez a módszerhez, amint előtérbe kerülnek a kormányán belüli ellentmondások. Ha megszorul, bármikor előveheti az ellenségeskedést a feltételezett ellenfelekkel szemben. Ha egy politikus azt szajkózza, hogy a nép nevében beszél, akkor valaki mindig megfizeti annak az árát. Ebből a szempontból a migránsok az elsők Johnson listáján, de bőven vannak azon mások is.
