Mert a baj Kínában sem jár egyedül: rajtaütésszerűen kitört a madárinfluenza is

Publikálás dátuma
2020.02.03. 13:29
Korábbi felvétel. FOTÓ: Lam Yik Fei/Getty Images
A kínai hatóságok is megerősítették, hogy a koronavírussal sújtott Hupej tartománytól délre, Hunanban úgynevezett H5N1 madárinflenza-járvány pusztít, írja a hvg.hu. A vírus az állatok esetében igen magas halálozási aránnyal rendelkezik, az ügy komolyságát pedig jól mutatja, hogy a fertőzés Hunanban rövid idő alatt 4500 csirkét pusztított el. A szakemberek azzal próbálják megakadályozni a kórokozó további terjedését, hogy a még nem fertőzött udvarokban minden állatot leölnek, a hivatalos jelentések szerint eddig 17 828 baromfit irtottak ki. A hatóságok hangsúlyozták azt is, hogy az újonnan pusztító madárinfluenza emberről emberre terjedését (még) nem mutatták ki de, az Egészségügyi Világszervezet ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a H5N1 a fertőzött madarakkal, szárnyasokkal huzamosabb ideig érintkező emberre is átterjedhet, így kifejezetten veszélyes influenzaaltípusról van szó.
Szerző

Szabad szemmel: Soros szerint a magyar miniszterelnök az idők végezetéig akar hatalmon maradni

Publikálás dátuma
2020.02.03. 12:14

Trumpot pedig narcisztikusnak és csalónak bélyegezte az üzletember.
Soros György szerint nem kérdés, hogy a nyílt társadalmat meg kell védeni, ez az egyik fő kihívás korunkban a tekintélyelvű irányzatokkal szemben. A másik nagy veszély a klímaváltozás. A milliárdos, aki pontosan tudja, hogy közellenség a világban a nacionalisták és populisták számára, abból az alkalomból nyilatkozott a Corriere Della Serának, hogy legújabb könyve most jelenik meg olaszul. Mint mondta, napjainkban teret nyernek azok a kormányok, amelyek arra használják fel hatalmukat, nehogy elveszítsék azt. Eközben személyes, illetve anyagi előnyöket szereznek, egy profitelvű és elnyomó rendszerben. Orbán Viktor például csak azon van, hogy az idők végezetéig ő gyakorolja az uralmat Magyarországon. Most éppen lázadás zajlik ellene, de ettől még a helyén marad. Az emberbarát befektető biztatónak tartja az alulról indult olasz Szardínia-mozgalmat, amely Salvini ellen szerveződött. Azt is jónak nevezte, hogy ezzel párhuzamosan különösen Európában sokkal aktívabbak lettek a polgármesterek, mégpedig olyan kérdésekben, mint az éghajlatváltozás és a belső migráció. Ebből a kettőből még nagyon jó sülhet ki a nyílt társadalom számára. Trumpról szólva azt fejtegette, hogy az elnöknek van tehetsége az emberek meggyőzésére, de csaló és narcisztikus. Esélyeit növeli a novemberi választásokon, hogy a Facebookon keresztül azt közöl a világgal, amit csak akar, így ki tudja használni a közösségi médiát. Az is mellette szól, hogy a demokratáknál túl hosszadalmas a megfelelő jelölt kiválasztásának folyamata.IÍly módon igazából csakis saját magatartása és a közvélemény reakciója az ellenfele. Remélhetőleg azonban egyre több embert ábrándít ki magából, ebben azért lehet bízni.
Szerző

Sztrájkkal állítanák meg a koronavírust a hongkongi kórházi dolgozók

Publikálás dátuma
2020.02.03. 08:26
Hongkongi egészségügyi dolgozók sztrájkolnak a Queen Mary kórház mellett, 2020. február 3-án
Fotó: ANTHONY WALLACE / AFP or licensors
Teljes határzárat szeretnének elérni az egészségügyi dolgozók, hogy lelassítsák a Kínából terjedő járványt.
A hongkongi kórházak több száz dolgozója kezdett sztrájkba hétfőn. Azt követelik, hogy a különleges státuszú városállam határait teljesen zárják le Kína felé, hogy így lassíthassák a koronavírus terjedését, idézi a BBC értesülését a 444.hu. Hongkong korábban már felfüggesztette a gyorsvasút-, illetve a kompszolgáltatásokat, de az egészségügyi dolgozók teljes határzárat akarnak. 
A hatóságok szerint ugyanakkor a teljes határzár az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásával is szembemenne. A WHO korábban azt közölte, hogy az utazási és kereskedelmi korlátozások egészségügyi szükséghelyzetben "hatástalanok", akadályozzák a segélyosztást, és súlyos károkat okoznak az érintett országok gazdaságának. Hongkongban eddig 15 megbetegedést regisztráltak. A városállam egészségügyi dolgozóit összefogó új szövetség vezetője, Winnie Yu szerint ugyanakkor a határzár nélkül képtelenek lesznek megbirkózni a vírussal, nincs ehhez elegendő emberük és felszerelésük.  Hétfőn több százan kezdtek sztrájkolni, ők azok, akiknek munkájuk nélkül még el tudnak működni a kórházak, de kedden a tervek szerint orvosok és ápolók is csatlakoznak majd.
A hétmilliós Hongkong ugyan Kína része, de autonóm jogokkal is rendelkezik, épp ezért szinte teljes értékű nemzetközi átkelőként funkciónál az őket Kínától elválasztó határ. Az elmúlt évben nagyon komoly tüntetések zajlottak a városban a növekvő kínai beavatkozási kísérletek ellen. 
Szerző