Hogy érzi magát a nemzettudat?

Fehér, keresztény, heteroszexuális: valami mazochista ösztön késztetett olvasásra, hogy megtudjam, a magyar közéletben ki mit is ért ezen. Ki hogyan alázza meg az én nemzettudatomat, emberi méltóságomat olyan mélyen, ahogy csak Gerő Ernő ideológiai smasszerei tették.

Nemzettudattal élni és kereszténynek lenni természetes és számomra szeretni való tulajdonság. Olyan ez, mint az anyai, atyai, testvéri, baráti elfogultság, ami nélkül a család és a társadalom is szétesne. Számomra az önazonosságom pozitív kiterjesztését jelenti, szolidaritáson alapuló közösségi tudatom része, amin keresztül a magyar politikai nemzet részének tekintem magam. De a jelenünk szekértáborainak elfogultsága nem ismeri el, hogy ez csak rész. A konzervatív oldal ideológusai a fehér, keresztény, heteroszexuálist állítják a politikai magyar nemzet helyére. Oké, ez a mai Magyarország jellemző népessége, ahova én is tartozom, de ez nem azonos a magyar politikai nemzettel. Aki azonosítja, az szerintem kirekesztő.

A kirekesztő politikák mai gyakorlói jelentős többséggel rendelkeznek a sajtó nyilvánosságában, mert könnyebb és kényelmes pozíció áldozatnak lenni, és abból kovácsolni magyarázatot, mint megérteni és elfogadni a valóságot, leszámolni a rög- és téveszmékkel vagy ésszerűen cselekedni. Ezek az ideológusok saját kisebbségi érzésükkel táplált alantas ösztöneik szabadon engedésével, mások megalázásával, kirekesztésével fölényt, felsőbbség tudatot, egyfajta bizonyítást nem igénylő igazságot kovácsolnak. Sajnos Trianon miatt a politikai nemzettudatunk 100 éve erősen frusztrált, fejlődésében megállt, ezért józan hangok alig hallhatóak, ami mégis itt-ott elhangzik, arra csekély a fogékonyság, viszont rendkívül hisztérikus a reagálás.

Történelmünk folytonos és a sok-sok jó mellett benne él a gőg, a harag, a félelem, rengeteg előítélet és számos alantas ösztön is. A velünk történt jót természetesnek vesszük, könnyen elfeledjük. Ezért generációról generációra tanítjuk és tanuljuk mindazt a jót, ami minket a politikai magyar nemzet részévé tesz. Ezeket megünnepeljük, meggyászoljuk, hogy ne veszítsük el a kulturális és nemzeti önazonosságunkat. Ezek az ünnepek összetartozásunk bizonyítékai, ahol a személyükben különböző identitású emberek: cipszerek, szászok, zsidók, tótok, svábok, cigányok, örmények, ruszinok, románok, bunyevácok, bevándoroltak és ősmagyarok, besenyők, kunok, tán még avarok, germánok, kelták és kipcsakok is, sőt ki tudja még kik, egymásra találnak, megkeresik és megértik egymást, megfogják egymás kezét itt a Kárpát-medence kellős közepén a XXI. században.

Sorsunk Európa sorsának része. Az Európai Unión belül éljük meg szigetszerű magyar nyelvünket, nagyon heterogén eredetű magyar identitásunkat, 1000 éves államiságunkat úgy, hogy ne olvadjunk bele a kontinensnyi és globális embermasszába, de ne váljunk senki által el nem fogadott zárvánnyá egy elfogult és kirekesztő ideológia eluralkodása miatt.

Utolsó megválaszolandó kérdésem: hogy érzi magát a politikai nemzettudatunk? Az emberi méltóság tisztelete, az emberi jogok védelme és a szolidaritás a velem sorsközösségben élők iránt, ezek mind olyan politikai alaptételek, amit a magyar hatalmi elit és annak bértollnokai alig ismernek, pedig enélkül politikai nemzetet nem lehet építeni. Végtelenül elszomorít, hogy abban az évszázadban, amikor a magyarságnak mint kulturális és politikai nemzetnek a fennmaradása több ok miatt megkérdőjeleződik, a belpolitikai ellentéteinkben sem itthon, sem külföldön nem tudnak az emberi méltóság súlyos megsértése nélkül jobb és baloldali politikusok és újságírók megszólalni. Elítélendő az, ha külföldön diplomáciai érzék nélkül szólalnak meg ellenzéki és kormánypárti politikusaink, de az itthoni zsurnalisztáknak legalább lehetne annyi eszük, hogy ne mocskolják össze a sajtót. A mocskos írások mind a két szekértáborból nyílzáporként zúdulnak a levegőbe, és a hangadók nem érzik, hogy a kirekesztésnek a magyar nép látja kárát.