Szakítópróba

Szóval velem tartasz? – kérdezte Esti Kornél. – Örömmel – kiáltottam. – Torkig vagyok ezzel a sok becstelenséggel.

Tegnap egész este Kosztolányit olvastam. Azt a részt, amikor az író és Esti elutaznak a becsületes városba. Ahol minden pont az, aminek látszik, és ezt mindenki becsületesen el is mondja. Például a ruhabolt kirakatában a reklámtábla hirdeti, hogy „Drága és rossz ruhák. Tessék alkudni, mert becsapjuk. A vendéglőn: Ehetetlen ételek, ihatatlan italok. Rosszabb, mint otthon.”

Szeretem az Esti Kornélt, de most teljesen célirányosan olvastam újra a fenti fejezetet. Tudniillik nagyon úgy fest, hogy bizonyos mértékig mi is megérkeztünk a becsületes városba. Történt a minap, hogy úgynevezett labdarúgó mérkőzést rendeztek Újpesten, ahol a patinás fővárosi csapat vendége a bajnokaspiráns MOL Vidi (leánykori nevén Videoton) volt. A bajnoki cím sorsát is döntően befolyásoló összecsapásra 1125 fizető néző volt kíváncsi a felújított újpesti stadionban.

Ám a pompás, új gyepről a vakondokok is sértetten távoztak volna; ha láttak már unalmas, pocsék, érdektelen meccset, azt szorozzák meg kettővel, és megkapják, hogy milyen is volt ez itt. Ilyenkor szokta azt nyilatkozni edző és játékos, hogy mi igyekeztünk, de hát a körülmények, vagy hogy a nagy tét ránk nyomta a bélyegét. Ehhez képest a Vidi válogatott középpályása, bizonyos Kovács István azt mondta a meccs végén a riporternek, hogy „Minden tiszteletem a nézőké, akik kilátogattak és itt maradtak a végéig, valamint a tévénézőknek, mert szerintem ez borzalmas mérkőzés volt mind a két csapat részéről”. Szó bennszakad, hang fennakad. Egy őszinte ember.

De nem volt sok időm mélázni e becsületességen, mert jött az újabb vallomás. Napfényre kerültek a vagyonnyilatkozatok, vagyis hogy kinek mennyije van a T. Házban. Tekintsünk el most a miniszterelnök látványos legatyásodásáról (nem olvasta az Esti Kornélt), viszont üdvözöljük Rogán Antalt a becsületes városban! A miniszter 809 milliós megtakarítást vallott be, ami – tekintve, hogy lassan 22 éve parlamenti képviselő, megsüvegelendő. Más városokban a gázszerelők milliárdosok, a miniszterelnökök pedig a cipőjük mellett járnak, de a becsületes városban minden a helyére kerül: a foci, amit milliós fizetésekért űznek, szar, a miniszterek pedig kőgazdagok.

Lehet a dolognak egy másik olvasata is. Hogy ez az egész csak káprázat, vagy inkább kísérlet: mennyit bír el a nép? Ez esetben ott ül valami habonyárpád az irodájában, az asztalán a tegnapi és a holnapi közvélemény-kutatásokkal, és unalmában birkákat számol. Bennünket. Mi volna – mondja félhangosan –, ha megmondanánk nekik, hogy szar a focijuk, és utána építenénk még egy stadiont? Kaszára kapnának? Vagy mondjuk a Tóni bevallhatná, hogy mennyi pénze van a bankban. Kiszámolnák, és utána kapnának kaszára? Habonyárpád lenéz a papírra, és elmosolyodik.

Esti tovább ment. „A parlament előtti téren többezernyi főből álló tömegnek szónokolt valaki. (...) Vagy talán azt hiszitek, hogy már elég buták vagytok? – Nem, nem – harsogta a tömeg fölháborodva.”