Előfizetés

Ellenreform

A 80-as évek végén, amikor pedagógus-hallgatóként megkezdtem a tanulmányaimat a felsőoktatásban, a tanterv még törvény volt: a nyilvánosság előtt íródott, a szakma legjobbjai által, az MTA közreműködésével, és végül az Országgyűlés szavazta meg. Hogy mi a baj az oktatással, azt már akkor, bő 30 éve is pontosan tudták: az iskola nem csökkenti az otthonról hozott különbségeket (ami a dolga lenne), hanem növeli, kevés és rosszul fizetett pedagógussal, lejárt szavatosságú módszerekkel, elaggott iskolákban próbáljuk a gyerekeinket a jövőre felkészíteni. Az állampárti parlament 1985-ben fogadta el a közoktatási törvény – máig utolsó – valóban reformértékű módosítását, megteremtve a decentralizáció, az autonómia és az alternativitás lehetőségét, véget vetve értelemszerűen a pártirányításnak. Az 1985-ös reformból csíráztak ki a magán- és alapítványi iskolák, a képességfejlesztő, személyiségközpontú stb. oktatási programok, és ugyanott gyökerezett az 1995-ös, rendkívül széleskörű társadalmi és szakmai vita után – sajnálatos módon már rendeleti úton - bevezetett első Nemzeti Alaptanterv (NAT) is. A műveltségterületi minimumkövetelményeket megfogalmazó NAT-ot már akkor is nehezen lehetett ráhúzni a rendkívül merev tantárgystruktúrájú hazai közoktatási rendszerre (amelyet poroszosnak hívunk, miközben Németország és Ausztria is rég elfelejtette ezt a gyerek- és szülőkeserítő rémálmot). De nem az iskolát alakították az új tantervhez, ami a reform lényege lett volna, hanem – az 1998-ban hatalomra került Fidesz aktív közreműködésével – inkább a bevezetését szabotálták el. Gyerek- és szülőgenerációk sokasága ment rá azóta, hogy az Orbán-párt nem hajlandó elfogadni az 1985-ös (!) oktatási reform alapját: azt, hogy nem egy párt dönti el, mit kell tanítani az iskolában; hogy a plurális demokráciában nincs kötelezően oktatott állami ideológia, és legfőképp, hogy a központilag előírt tanterv, tankönyv és oktatási módszer biztosan nem alkalmas százezernyi különböző diák oktatási/nevelési igényének kielégítésére. A magyar iskolának ma (azon túl, ami már 1985-ben is megvolt) az a fő baja, hogy a belőle kikerülő diákok jó része nem tud készségszinten írni, olvasni, szöveget értelmezni és számolni – vagyis nem képes az önálló ismeretszerzésre –, miközben öt év múlva a ma ismert szakmák fele eltűnik. Mindenki, aki most iskolába jár, rá fog kényszerülni, hogy az élete során újabb és újabb kompetenciákat sajátítson el, ám a mi iskoláink a tudásgyűjtés képessége helyett olyasmire tanítják meg, ami biztosan elmúlik: Orbán Viktor világszemléletére, bemagoltatva a nebulókkal az említett úr és tanácsadói kedvenc vers- és olvasmányélményeit. Ezzel a mostani, titokban készült ál-NAT-tal oda kanyarodunk vissza, ahol 1985 előtt tartottunk. És ha reménykedünk is, hogy az oktatás tudatos, szándékos szétverése csak a rendszert, és nem az egész országot fogja eltemetni, biztosak lehetünk benne, hogy az árat – újabb generációk megnyomorítása formájában – mindannyian meg fogjuk fizetni.

Beintenek

Egy kis szabálysértés nem nagy ügy, nyilván annak is egyszerű a munkája, aki ezeket intézi, teljesen mindegy, melyik hivatalban üldögél. A közvélemény nagyjából így vélekedik az egészről, bár az ügyintézők nem gondolják, hogy egyszerű dolguk van, de a polgárnak nem kell mindenbe belelátnia. Azzal meg végképp nem kell foglalkoznia, hogy néhány év és néhány közigazgatási keringőlépés után sokan visszamehetnek oda, ahonnan indultak: a rendőrségre, mert márciustól megint ez a szervezet lesz az első számú szabálysértési hatóság. A kormány szerint ez teljesen rendben van, sőt! Soha olyan jól nem intéztek szabálysértési ügyeket a világon, mint amikor az önkormányzatoknál/járási hivataloknál/megyei kormányhivataloknál dolgoztak ezek a hivatalnokok (az aktuális átszervezési állapotnak megfelelően a nem érvényes szöveg törlendő), másik részüket meg a rendőrkapitányságokon kezelték. De az azért  egy kicsit zavaró, hogy miközben csak kérvényből 33 félét lehet kitölteni az igazgatásrendészeti szabálysértési területen, meg hogy tavaly több mint 600 ezer ilyen ügyet zártak le az országban, ami népes ügyintéző gárdát feltételez, nem tudni, hányan is értenek a kormányhivatalokban és a rendőrségen együtt ehhez a területhez. Elgondolkodtató: jó, ha 140 embert sikerül átvennie a rendőrségnek a közigazgatástól, hogy legyen, aki kiszabja a bírságokat. Lehet, hogy a magyar közigazgatás legújabb átszervezését kitaláló kancelláriaminiszternek nemcsak a mindent megoldó Pintér Sándorral kellett volna elbeszélgetni a lépés előtt, hanem a kormányhivatali dolgozókkal is? Mert akkor még időben megtudhatta volna, hogy ők köszönik, nem kérnek a C típusú átvilágításból és egyéb kötöttségekből, ami a rendőrségnél várja őket. A másik megoldás, a büntető szabályok enyhítése persze szóba sem jöhet, azzal kifordulna magából az orbáni világrend.

Megfertőzött lelkek

Kínában mintha rendkívüli állapot lenne érvényben. Még a koronavírus gócpontjától, Vuhantól több mint ezer kilométerre lévő településeket is önkéntesek zárták le, a megbetegedetteket nem akarják beengedni az adott település belsőbb részeire. De nem csak Kínában, hanem a világ számos országában érezhetően nőtt a félelem, az idegenellenesség, legalábbis az ázsiaiakkal szemben. A kínai gazdaság is nagyon megérzi a válságot, a kényszerűen meghosszabbított holdújévi szabadság után zuhanni kezdett a tőzsde, a sencseni börze indexe 8,3 százalékkal esett, s a Bloomberg közlése szerint 2600 vállalat részvényei értékének legalább tíz százalékát vesztette el. A jegybank hétvégén ugyan próbálta menteni a menthetőt, bejelentette, hogy 157 milliárd eurónak megfelelő összeggel próbálja stabilizálni a pénzpiacot, s a bankokat, ám ez a lépés láthatóan nem nyugtatta meg a befektetőket. Most ugyanis egy láthatatlan ellenfél kényszeríti térdre az országot és okoz pánikot. S ami még nagyobb baj, minden teljesen kiszámíthatatlan, senki sem tudja előre, meddig tart a válsághelyzet. Egyelőre megjósolhatatlan, hogy a kínai gazdaságra a későbbiekben milyen hatást gyakorol a koronavírus. Kezdetben szakértők azt jövendölték, hogy az első negyedévben akár egy százalékkal mérséklődhet a gazdasági növekedés az előző negyedévhez viszonyítva, ám lehet, hogy ez is túl derűlátó jóslat volt.
Nyilvánvaló, hogy a kínai tőzsdéken tapasztalható zuhanás csak átmeneti, és előbb-utóbb ismét minden visszatér a régi kerékvágásba. Míg azonban a kínai kormány folyamatosan azt hangoztatja, hogy együtt legyőzik a vírust, az emberek mintha mind kevésbé reménykednének ebben. Súlyos bizalmi válság kezd kialakulni a vezetéssel szemben. De a kínai vezetők sem bíznak a helyi hatalmasok helyzetértékeléseiben. Ez a rezsim hibája. Olyan rendszert alakított ki, amelyben senki sem meri bevallani a teljes igazságot, ennek láthatjuk most a súlyos következményeit. Kínában eluralkodott a félelem, de nem csak a koronavírus miatt. Az emberek lelkét már rég megfertőzték.