Kesernyés utóíz - A Van, aki forrón szereti Kaposváron

Verebes István a legendás film, a Van, aki forrón szereti színpadi változatát rendezte meg Sugar címmel Kaposváron. A darabnak nem sikerült visszaadnia a filmvásznon látott mozgalmasságot.

Komoly merészség egy generációk sorát meghódító sikerfilmet színpadra állítani, még ha a darab a tengerentúlon musicalként is meglehetős karriert tudhat maga mögött. Idehaza azonban a Van, aki forrón szereti Jack Lemont, Tony Curtist és nem utolsósorban Marilyn Monroe-t jelenti, a zenés Broadway-változatot, a Sugart eddig csak elvétve láthatta a nagyérdemű. Ezt a hiátust próbálta pótolni a kaposvári Csiky Gergely Színház, ahol Verebes István vitte színre Peter Stone alkotását.

Mely alapjában véve nem túl bonyolult történet, adott két, szerencsétlen zenész, egy a tömény alkoholfélékkel mély barátságot ápoló énekesnő, egy női együttes, néhány gengszter az alkoholtilalom idejéből, valamint egy agg, nőcsábász milliomos. No és egy meglehetősen elcsépelt, a kabaréjelenetekben és vígjátékokban csontig lerágott geg, a nőknek öltözött férfiak. Ami 1959-ben, a film keletkezésekor még mosolyt csalt az arcokra, ám az ingerküszöb azóta már jócskán arrébb került, így az amúgy kevéske mondanivalót hordozó darab inkább csak filmtörténeti klasszikust jelent legendás színészekkel. Vagyis hozzányúlni csak akkor érdemes, ha legalábbis hasonlóan erős karaktereket sikerül találni az egyes szerepekre, vagy, ha értőn kortársítják. Láthatóan Verebes István az utóbbival nem próbálkozott, Lemon-Curtis-Monroe szintű triót pedig azért nem egyszerű leakasztani egy vidéki társulatban, így nem is születhetett más, mint egy felejthető produkció.

Melynek nem sikerült visszaadnia a filmvásznon látott mozgalmasságot, a történet meglehetősen lassan csordogált a minimalista, de még inkább semmitmondó díszletek között, az egyes jelenetek elválasztása - korabeli táncosnőnek öltözött lányok vonaglottak át a színpadon a következő helyszínt jelző táblával a kezükben – pedig a darab előrehaladtával kifejezetten kínosnak hatottak, ugyanis ötlettelenséget sugalltak. Zavarónak hatott, hogy néhány, a rákövetkező gegnek megágyazó dialóg egyszerűen kimaradt az előadásból, érthetetlenné téve ezzel bizonyos részeket, de még inkább, hogy akadtak szereplők, akik komoly szövegtudási problémákkal küzdöttek. Pedig Voith Ágit – Sweet Sue –, és főleg a vendégként visszatérő hajdani kaposvári ikont, Koltai Róbertet – Osgood Fielding – óriási szeretettel fogadta a publikum, mely lelkesedésében elnézte zavaró tévesztéseiket is. Benedek Dánielnek és a szintén vendég Rák Zoltánnak jutott a hálátlan feladat, hogy két és fél órára elfelejtessék Lemont és Curtis, s nem csak az ő hibájuk, hogy erre esélyük sem volt. Mikecz Estillának valamivel nagyobb szerencséje volt Virágként, ugyanis Monroe technikailag nem túl bonyolult dalai jutottak neki, melyekkel egy-egy magas hangot leszámítva tűrhetően elboldogult. Sarkadi Kiss János a gengszterfőnök Spats kevéske szerepéből is ki tudott tűnni, bandájának, ahogyan a női zenekar tagjainak viszont nem sikerült ugyanez, így elég kesernyés utóízt kapott a kaposvári Sugar.

Van, aki forrón szereti – de csak langyosra melegítve kapja…