Ibizáról görbe tükörben

Heinz-Christian Strache halhatatlanná válhat. A jobboldali radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) bukott elnöke azonban nem csak az úgynevezett Ibiza-videónak köszönheti, hogy nevét még akár száz év múlva is emlegetik, hanem annak, hogy botránya osztrák művészek sorát ihlette meg.

A tavaly májusban nyilvánosságra hozott, de két évvel korábban készült felvétel ugyanis egyfajta XXI. századi királydráma intrikákkal, csalásokkal, hatalommal való visszaéléssel, tőrbe csalókkal és az elmaradhatatlan bukással.

Mint az akkori felvételekből kiderült, Strache törvénytelenül akart szert tenni busás kampánytámogatásra egy magát egy orosz oligarcha unokahúgának kiadó hölgy által, s a politikus azt is elárulta, magyar mintára kívánja átalakítani hazája médiatérképét, amit tapasztalatból mondhatunk: nem sok jót jelentene az osztrákoknak. Még népmesei elem is vegyült a történtekbe: egy osztrák politikus országát és fele királyságát ajánlotta az orosz „unokahúgnak”. A szerelmi szál sem hiányzik, hiszen a felvételen az alkoholt és ki tudja még mit fogyasztott FPÖ-elnök egyre leplezetlenebbül flörtöl a messzi földről érkezett látogatóval.

Ám Strache bukása is XXI. századira sikeredett. Az FPÖ-ből kizárták ugyan, de új pártot alapított és a mai kiszámíthatatlan európai politikai viszonyok közepette még az sem zárható ki, hogy egyszer visszatér.

A Nobel-díjas osztrák írónő, Elfriede Jelinek is ezeket a visszásságokat, a mai kor abszurditásait kívánja bemutatni a bécsi Akademietheaterben ma először bemutatandó, Schwarzwasser („Fekete víz”) című munkájában. Mindazt, amit mi is napról napra tapasztalhatunk: erkölcs már nem létezik a politikában, de lassan logika sem. A mű a paródiát, a humoros fordulatokat sem nélkülözi, már az alaphelyzet abszurd: váratlanul vak király kezdi kormányozni az Egyesült Államokat, s a más országokban élők egyszerűen nem hisznek a szemüknek, látván, mi történik.

A német Robert Borgmann által rendezett darab azonban nem csak a teljesen egyértelmű politikai utalások miatt időszerű. Egy vírus terjedését mutatja be, a populizmus vírusáét. Ezt a járványt legalább olyan nehéz feltartóztatni, mint a koronavírus pusztítását. És hasonlóan alattomosan szedi „áldozatait”.

„Donald Trump minden megnyilatkozása azt igazolja, hogy manapság a gyengeelméjűség egyfajta normává vált” – magyarázza a rendező a bécsi Kuriernak. Hogy változnak az idők, azt az ősbemutató előtti viszonyok is igazolják. Nincs különösebb felhajtás, nem terveznek tüntetést pró és kontra. Tíz évvel ezelőtt ez nem lett volna így. Maga Jelinek nem lesz jelen az ősbemutatón, a próbákra sem járt el, a rendezővel e-mailben tartották a kapcsolatot.

A darabban a tragikum keveredik a groteszkkel. Mintha mindennapjaink elevenednének fel, torz tükörben. Bár ezt a torzulást gyakran már fel sem fedezzük.