közpénz;Újbuda;Hoffmann Tamás;László Imre;

2020-02-06 07:55:54

Las Vegas, London, Szingapúr - a kerület pénzén ment milliós utakra az önkormányzati cégvezető

Több botrányt is megúszott már Janurik Lajos, de a mostani miatt további jogi lépésekre is készül a tőle megváló újbudai önkormányzat.

A budapesti, XI. kerületi önkormányzat megvált informatikai cégének igazgatójától, miután kiderült, hogy Las Vegas-i, londoni és szingapúri utakra utalt ki magának milliós összegeket – tudta meg a 24.hu. A kerületet jelenleg a DK-s László Imre vezeti, a közpénzen utazgató szakembert még a fideszes Hoffmann Tamástól örökölte meg Újbuda. A 24.hu információi szerint a cégvezető,

Janurik még Hoffmann embereként került az önkormányzati vállalkozáshoz, vezető posztot azután kapott, hogy részt vett Hoffmann 2010-es választási kampányában. Azt írják, a mostani nem az első ügye: 2012-ben plagizált informatikai stratégiát adott el a kerületnek. Akkor 3 millió forintot fizettek ki egy dokumentumért, amelyről kiderült, hogy egy korábbi székesfehérvári pályázaton leadott városi stratégia szövegének újrafelhasználása, a két dokumentum között több oldalnyi egyezést találtak. Plágium-botránya után azonban nemcsak megtarthatta állását, de még több mint ötmillió forint prémiumot is kapott. Később kft.-jével megpályázott és meg is nyert egy uniós pénzeket kiosztó kormányzati tendert, amivel 50-60 millió forintot érő szerződést szerzett a járási hivatalok informatikai szakértői szolgáltatására. Az EU-s pénzekért egy meghívásos tenderen a saját és egy üzlettársa cégével kellett konkurálnia ehhez.

Amikor lebukott az önkormányzat új vezetése által indított átvilágításon, Janurik informatikai konferenciákkal és kiállításokkal indokolta tengerentúli és londoni útjait, és azzal, hogy az önkormányzattal kötött megbízási szerződése előírta, hogy szakmai tanfolyamokon kell részt vennie. Janurik ugyanakkor

Ami az utazásait illeti, 2015-ben még csak 130 ezer forintot szavazott meg magának, írja a portál, amit egy stuttgarti és egy varsói útra költött. Egy évvel később már 2,33 milliót terhelt a cégre egy hétnapos San Franciscó-i kiküldetés kapcsán. Las Vegasban háromszor is járt. 2017-ben ment először, ez 3,33 millió forintjába került a kerületnek és az adófizetőknek. 2018-ban három helyre küldte ki magát: összesen 9,5 milliót fizettetett ki egy szingapúri, egy londoni és egy újabb Las Vegas-i útra. 2019-ben pedig nagyjából hasonló áron megismételte ezt a sorozatot.

Az XI. kerületi önkormányzat a 24.hu kérdésére megerősítette, hogy az év végén felbontották Janurik többször meghosszabbított, 2023 decemberéig szóló vezetői megbízási szerződését. Az ügyben azonban további jogi lépések is várhatók, ezek előkészítése zajlik.