Február végén választások lesznek Szlovákiában. Legutóbbi írásomban beszámoltam azokról a botrányokról, melyek az elmúlt két esztendőben történtek az országban. Ján Kuciak újságíró és jegyesének meggyilkolása után hatalmas tömegek vonultak az utcákra, és a tüntetések hatására nemcsak az országos rendőrparancsnok, hanem Kaliňák belügyminiszter és Fico miniszterelnök is távozott posztjáról.
A gyilkossági ügy bírósági tárgyalása épp a napokban zajlik. Az elkövető beismerte tettét, a közvetítő személye is ismert, a tárgyalás tétje az, hogy az ügyészség rá tudja-e bizonyítani Marian Kočner nagyvállalkozóra, hogy ő rendelte meg a fiatal újságíró meggyilkolását. Kočner nevét a gyilkosság előtt is jól ismerték Szlovákiában. A bulvárlapok több alkalommal írtak kisebb-nagyobb botrányairól, megszellőztették azt is hogy nemcsak az országos főügyésszel és a rendőrparancsnokkal volt szoros kapcsolatban, hanem a Szlovákiát 2006 óta irányító Smer (Irány) párt legfelsőbb vezetőivel is baráti viszonyt ápolt. Az érintett politikusok pedig sorra magyarázzák, hogy kapcsolatuk Kočnerral csupán felszínes ismeretség volt.
Kormánypárti mélyrepülés
De a polgárok nem hisznek a mea-culpázó vezetőknek. Ezt bizonyítja az, hogy a Smer népszerűsége jelenleg 17-18 százalék között mozog, holott Fico pártja az elmúlt tíz év során folyamatosan 30 százalék fölött teljesített. A másik kormányerő, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) hasonló mélyrepülésben van, jelenleg alig érik el a parlamenti bejutáshoz szükséges ötszázalékos támogatottságot.
Komoly krízisben van a Bugár Béla vezette Most-Híd nevű szlovák-magyar vegyespárt is. Bugárék 2016-ban 6,2 százalékot értek el, és tagjai lettek a kormánykoalíciónak. Ez a döntésük már akkor nagy felháborodást keltett elsősorban a magyar választók körében, de a Híd vezetőinek sikerült a ciklus első két évében néhány komoly eredményt felmutatniuk (kisebbségi kulturális alap létrehozása; a falusi kis iskolák megmentése; magyar nyelvű helységnévtáblák kihelyezése a vasúti pályaudvarokon; környezetvédelmi beruházások az ország déli régióiban és a déli autópálya első, kb. 30 kilométeres szakaszának megépítése Pozsony és Gelle között).
A Híd mélyrepülése akkor kezdődött, amikor a Kuciak-gyilkosság után a párt vezetősége úgy döntött, nem lépnek ki a koalícióból. Bugárék azzal érveltek, hogy az ő aktív közreműködésük nélkül nem lehetett volna eltávolítani posztjáról Ficót és Kaliňák belügyminisztert, ami tény és való. De a polgárok igazságérzete ennél többet kívánt, és Bugárék ignorálták ezt az érzést.
A helyzet haszonélvezője a Marián Kotleba által vezetett szélsőséges párt, a Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) lehet. Néhány esztendővel azelőtt az emberek még mosolyogtak, amikor megjelent ez a korpulens, apró bajuszt (!) viselő emberke, akit általában fekvő pózban lehetett látni. Korábban ugyanis kizárólag olyan fotók jelentek meg róla, melyeken két-három rendőr alatt fekszik az utcán, és épp bilincset raknak a csuklójára valamelyik betiltott tüntetése miatt.
Nos, Kotleba azóta képviselő lett, és ma már nem az utca kövén fetreng, hanem felső körökben forog. Megjelenésén mindössze annyi változott, hogy hagyományosan viselt kordbársony zakójának hajtókáján ma már egy méretes ezüst keresztet visel. Népszerűsége elsősorban a fiatalok körében növekszik. Évekkel ezelőtt még három ellenséges csoportot említett beszédeiben, a cigányokat, a magyarokat és a zsidókat. Ma már kizárólag a cigányokról és a migránsokról beszél (akik Szlovákiában köztudomásúlag nincsenek!). Egyes felmérések azt mutatják, hogy az utóbbi két évben magyar nemzetiségű támogatói is lettek, elsősorban azokról a vidékekről, ahol magas a munkanélküliség, és a romák arányszáma is az átlag fölötti.
A Kotleba-párt gyűlései eddig incidensek nélkül zajlottak le, ám vidéki felvonulásaikon az utóbbi időben megjelennek az ellenzék, elsősorban a nemrég alakult Progresszív Szlovákia (PS) fiatal aktivistái, akik kelepeléssel, fütyüléssel és közbekiabálásokkal próbálják megakadályozni, hogy Kotleba és támogatói vonulhassanak a vidéki városok főterein. Ám a múlt hétvégén Nagyszombaton már történt egy komolyabb incidens. A Vezért kísérő nagydarab, kopasz védőemberek egy ismert ellenzéki aktivisták vertek meg a városi rendőrség embereinek szeme láttára.
A komolyabb gondot az jelenti, hogy az eset után nyilatkozó ellenzéki politikusok közül többen is azt magyarázták, hogy hiba lenne megzavarni a Kotlebáék tüntetéseit, mert a demokratikus játékszabályok szerint nekik is joguk van nyilvánosan bemutatni választási programjukat. Eddig ugyanis az volt a helyzet, hogy az ellenzéki pártok képviselői egységesen elutasítottak minden közeledést a Kotleba-párt felé. Csak a Smer és az SNS politikusai nem foglaltak állást Kotlebáék politikájával kapcsolatban. A Smer egyik választási filmjében Fico egymás után gúnyolja ki az ellenzéki politikusokat, egyedül Kotlebáról hallgat.
A sajtó képviselői Zuzana Čaputovát is arról faggatják, hogy mit tenne akkor, ha a választások győztese Kotleba pártjának bevonásával akarna kormányt alakítani. Az elnök kijelentette, elődjéhez, Andrej Kiskához hasonlóan ő sem lenne hajlandó tárgyalni a fasiszta jellegű párt képviselőivel. Ám Čaputová hozzátette, remélhetőleg nem áll elő az a képtelen helyzet, hogy Kotleba pártja nyeri a választásokat, mert akkor az alkotmány értelmében kénytelen tárgyalni vele.
Rivális magyar pártok
Ami a magyar pártokat illeti, a helyzet tovább bonyolódott. Szlovákiában 2008 óta két magyar párt létezik: a parlamenten kívüli Magyar Közösség Pártja (MKP), és a Híd-Most, mely megalakulása óta tagja a parlamentnek. Mivel 2019 nyara óta a Híd folyamatosan a bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöb alatt áll (legutóbb 4,5 százalékra mértek), néhány fiatal aktivista úgy döntött, hogy egy új magyar pártot hoz létre. A madarak viszont azt csiripelik, hogy ezt a döntést nem Pozsonyban, hanem Pesten hozták meg. A Fidesz vezetői ugyanis már évek óta hangoztatják, hogy elegük van Bugárból és pártjából, amely nem hajlandó a pesti kotta szerint „zenélni“.
A fiatal aktivisták tehát úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy „színmagyar“ pártot, melynek politikai irányultsága kevésbé fontos, fő célkitűzése ugyanis az, hogy a szlovákiai magyar kisebbség 2020 után se maradjon parlamenti képviselet nélkül. A Magyar Összefogásnak nevezett csoportba meghívták a különféle társadalmi csoportok tagjait, a hivatalosan független Csemadok képviselőit és mindazokat, akik elégedetlenek a Híd és az MKP (!) politizálásával.
Mivel a magyarok aránya Szlovákiában megközelítőleg 10 százalék körüli, elméletileg elképzelhető, hogy mindkét magyar párt eléri az ötszázalékos küszöböt. (2016-ban a Híd 6,2, az MKP 3,9 százalékot kapott.) Azt viszont mindenki tudja, hogy három magyar párt semmiképp sem juthat be a parlamentbe.
Ám néhány hét elteltével a kezdeti felbuzdulás kifulladt és kiderült, az Összefogást a választók mindössze 2,5 százaléka támogatná, miközben mind az MKP mind a Híd 4 százalék körül teljesített. Az Összefogás szervezői ezután leültek a sokszor szapult MKP vezetőivel és hamarosan meg is egyeztek arról, hogy közös választási pártot hoznak létre MKP-Összefogás néven. Az új párt listáját a Csemadok elnöke, Bárdos Gyula vezeti.
Az első tárgyalásokra még a Híd képviselőit is meghívták, ám hamarosan kiderült, hogy az új szervezet nem azért jött létre, hogy közösködjön Bugárékkal. (Az igazsághoz tartozik az is, hogy a Híd vezetői között is voltak néhányan, akik nem akartak együttműködni a Fideszhez „túl közel“ álló MKP-val.) Jelenleg mind a két párt közvetlenül az ötszázalékos küszöb alatt áll, ami elsősorban az MKP-Összefogás számára jelent sikert, hiszen nekik az is nagy eredmény lenne, ha megakadályoznák a Híd bejutását a szlovák parlamentbe.
Egy dunaszerdahelyi beszélgetésen Ravasz Ábel, a Híd egyik alelnöke azt mondta, hogy a két párt filozófiája sokban különbözik egymástól. A Híd tárgyalni akar, az MKP-Összefogás meg harcolni. Mi aktívan keressük azokat a szlovákokat, akikkel lehet együttműködni, mondta Ravasz, ők viszont etnikai pártként határozzák meg önmagukat és egyedül kívánják kivívni a sikert. Beszélt arról is, hogy a Híd regionális párt, vagyis azon túl, hogy együttműködik a romákkal és a ruténokkal, a régió fejlesztésébe is aktívan bekapcsolódik. A Híd az emberi jogokról és a liberális demokrácia kérdéseiről beszél, míg riválisa Ravasz szerint kizárólag a kisebbségi jogokkal foglalkozik. A Híd számára az európai integráció kiteljesítése a fő cél, az MKP-Összefogás pedig Budapest EU-szkeptikus politikáját támogatja, mondta az alelnök.
A minap egy beszélgetésen vettem részt Ipolyságon, ahol arról esett szó, hogy az MKP-Összefogás szókincse egyre jobban hasonlít a magyar kormány kommunikációjára. Már nemcsak politikusaik, de a párt szimpatizánsai sem ellenfelekről beszélnek, hanem ellenségekről, továbbá bástyákat és vastag falakat építenek és állandó harckészültségben élnek.
Budapest emberei?
A kisebbségben élő etnikai közösségek számára két lehetőség kínálkozik. Az egyik valóban az, hogy elzárkózik a bástyák mögé, minimumra csökkenti a kommunikációt és a kooperációt a többségi nemzet képviselőivel. Kimarad az „országos“ ügyekből, és így próbálja megakadályozni az asszimilációt. Ám ily módon nemcsak mennyiségben lesz kisebbségi, hanem minőségben is, hiszen ez a felfogás nem teszi lehetővé a közösség modernizációját. A helyzetet árnyalja az a tény, hogy a szlovákiai magyar kisebbség mögött ott áll az „anyaország“, mely képes lenne arra, hogy legalább a kisebbség vezetőinek segítsen felkészülni a modern kor kihívásaira. A baj csupán az, hogy ha ez a felkészítés Magyarországon zajlik, akkor nagy az esély arra, hogy az érintett a stúdiumok befejezése után Magyarországon marad és nem teljesíti eredeti célkitűzéseit.
A másik gond, hogy az anyaországi politikusok eleve egy olyan segédcsapatot látnak a kisebbségekben, melynek fő feladata nem az, hogy modern, életképes közösségként funkcionálhasson, hanem az, hogy a magyar kormány politikáját támogassa. Kérdés, ezek a politikusok arra is rábólintanának-e, ha a Magyarországon élő románok (szlovákok stb.) kijelentenék, hogy ők elsősorban Bukarest (Pozsony) emberei? Mondjuk ki őszintén, hogy nemcsak a politikusok, hanem a magyar polgárok többsége is így gondolkodik a határon túli magyar kisebbségekről. A romantikusabb beállítottságúak pedig úgy vélik, a kisebbségiek alapvető feladata az, hogy táncoljanak, énekeljenek és panaszkodjanak.
Az elszigeteltségben élő kisebbség folyamatosan elmarad a fejlődésben a többségi nemzet mögött és képtelenné válik arra, hogy konfliktusos helyzetekben megvédje önmagát. Ha nincs kiépített kapcsolatrendszere a többségi nemzet képviselőivel, akkor arra sem számíthat, hogy a többségi nemzet képviselői támogatni fogják őket a parlamenti szavazásoknál, vagy egyéb társadalmi viták esetén.
Az MKP-Összefogás és a Híd-Most konfliktusa tehát mélyebb, mint ahogyan azt a felületes szemlélő látja. Nem(csak) személyes problémákról van szó, hanem főleg arról, hogy Közép-Kelet-Európában száz évvel a trianoni döntés után sem tisztázódott, mi a szerepük, és milyenek a lehetőségeik a kisebbségben élő polgároknak. Továbbra is a sérelmi politika eszközei maradnak, vagy teljes értékű tagjaivá válnak az európai közösségnek? Érdemes lenne egyszer politikai részrehajlás nélkül végigbeszélgetni ezeket a kérdéseket.
