Svédországban és Dániában gyakorlatilag az összes italcsomagolás évtizedek óta betétdíjas, és jó ideje hasonló a helyzet Németországban is. Az említett országokban az eldobált palackok és italosdobozok nem részei az utcaképnek – a megfelelően beárazott betétdíj mellett még a leggazdagabb társadalmakban is mindig akad valaki, aki meglátja a lehetőséget a használt csomagolások visszavitelében. Németországban eleve azért vezették be a kötelező betétdíjat, mert azt tapasztalták, hogy a szelektív gyűjtőrendszerekkel képtelenség egy bizonyos szint fölé menni a hasznosításban: az italcsomagolások 30-40 százalékából akkor is szemét lesz, ha minden sarkon van egy gyűjtősziget, és minden háztartásból elviszik a szelektíven gyűjtött hulladékot. A betétdíj viszont azonnal áttöri ezt az üvegplafont: a skandináv országokban az érintett szegmensekben 90 százalék fölötti a hasznosítási arány.
Magyarországon (miután a rendszerváltásig Európa egyik legkiterjedtebb visszaváltási rendszerét működtettük) 2010 ás 2014 között, Illés Zoltán környezetügyi államtitkár működése idején merült föl komolyan a kötelező visszavétel bevezetése, de aztán a kormány más utat választott, és inkább a meglévő gyűjtőszigetes visszagyűjtési-hasznosítási rendszert is szétverte (igaz, számos településen megszervezte helyette a házhoz menő különgyűjtést, de egyrészt nem mindenhol másrészt például Budapesten máig nem része a rendszernek az üveghulladék kezelése, és nincs is rá megoldás). A visszavételt alapvetően a gyártói-kereskedői lobbi fúrta meg, de nem volt nehéz dolguk: a kormány is úgy gondolja, hogy a környezetvédelmi szabályok nem korlátozhatják a gazdaság úgynevezett fejlődését. Az elmúlt években ugyanakkor gyökeresen átalakult a szemlélet – igaz, egyelőre inkább a vállalatok oldalán.
A műanyaghulladék első számú közellenséggé, a bioszféra pusztulásának jelképévé vált, a csökkenő karbonlábnyom kimutatása pedig olyan elvárás, amely alól egyre kevésbé tudják kivonni magukat a piacról élő cégek. Ezúttal a sörgyártó Heineken gondolta úgy, hogy mutat valamit abból, amire az utóbbi esztendőkben jutott. A cég plakátkiállításon tárja a (cél)közönség elé fenntarthatósági programját, a „Minden váltás nehéz? A visszaváltás nem!”szlogenre és a visszaváltható csomagolásokra épülő koncepció tablói február hónapban az Akvárium Klub előtt láthatók. A plakátokon számok is szerepelnek – kiderül egyebek mellett, hogy 2008-hoz képest 23%-kal csökkentették a fajlagos vízfelhasználást, a szén-dioxid-kibocsátás pedig a felére esett, amit lehetetlen lenne elérni a visszavétel nélkül. Kevesen gondolnák, de csomagolási szempontból a csapolt sör is „zöld” (ha nem eldobós pohárba töltik), de a vállalat újra elindult a visszaváltható üveges kiszerelések felé – ezeknek tized akkora a szénlábnyomuk, mint a dobozos sörnek –, és népszerűsíti az anyagában végtelenszer újrahasznosítható aludobozok visszavételét is.