Dombtetőre zsúfolt „gazdagok”

Közlekedési nehézségek, szűk folyosók, sajátos korrajz – 50 éve született meg az ötlet a gazdagréti lakótelepről, amelyet gyümölcsösök helyén húztak fel.

Éppen fél évszázada született döntés arról, hogy épüljön - jórészt házgyári elemekből - lakótelep a sasadi dombok egyikén, Gazdagréten. A "gazdagság" ezúttal nem holmi vagyonosodást takart, hanem arra utalt, hogy a 15. század óta szőlőben, majd a filoxéra pusztítása után elsősorban őszibarackban volt gazdag ez a vidék. Egészen addig, amíg a kiterjedt gyümölcsös helyét el nem foglalták a lakótömbök, teljesen letarolva a korábbi virágzó mezőgazdasági kultúrát.

A gazdagréti máig hazánk legismertebb lakótelepe, ugyanis itt forgatták 1987-től 1999-ig a lassacskán klasszikussá váló, első igazi magyar teleregényt, a Szomszédokat. A Csikihegyek utca 1. (a filmben Lantos utca 8.) szám alatti, filmes műteremként működő lakásokban, az iskolában, a Muskátli esszpresszóban és a később kínai boltként működő közértben. (A forgatás évtizedei alatt a filmbéli családok - a Takács, a Vágási és a Magenheim - a ház névtábláján is szerepeltek.) A teleregény igyekezett leképezni a korabeli mindennapokat, úgy, hogy a lakótelepi élet egy sajátosan kiszínezett formáját vázolta fel. Olyannyira, hogy Gábriel Dóra szociológus egy 2012-es tanulmányában addig a következtetésig is eljutott, hogy „ a sorozat aláaknázta a szabadpiac és a civil érdekérvényesítés eszméit is. A vállalkozók erkölcsi tartását gyakorta megkérdőjelező jelenetek, a kizsákmányolói szerepben feltüntetett üzletemberek felsorakoztatása és a szocialista embertípus idealizálása propagandisztikusan egy irányba torzította a valóságot.” Ehhez a Szomszédok író- rendezője, a közelmúltban elhunyt Horváth Ádám a gazdagréti lakótelepet álmodta meg háttér gyanánt, amely így széles körben akár mintaként is szolgálhatott.

Az első, nem síkvidéki, budapesti lakótelep megépítéséről ugyan 1970-ben - vagyis fél évszázada - megszületett a döntés, de különböző okok miatt csak 1983 és 1989 között zajlott a mintegy 90 hektáros területen a munka, ami a rendszerváltásig tartó tömeges lakásépítkezések hattyúdalának bizonyult. Egy nemrégiben végzett közvéleménykutatás során az 500 megkérdezett többsége Budapest egyik legélhetőbb városrészének tartja ma is Gazdagrétet. Feltehetően ebben a lakások egy részéből és az utcáról élvezhető, valóban egyedülálló panoráma játszhatja a fő szerepet, és nem a kedvezőnek korántsem mondható életkörülmények. A gazdagréti lakásokra mégis állandó, jól fizető kereslet mutatkozik.

A városrész tömegközlekedése bár gyakran módosult, ma sem mondható ideálisnak. A 4-es metrónak a közeli Kelenföldi pályaudvarnál lévő végállomása valamit kétségtelenül javított a helyzeten, de a lakók és itt dolgozók igazán csak azzal lennének elégedettek, ha meghosszabbítanák a vonalat, amelynek a lakótelep alatt lehetne az egyik megállóhelye. Ennek azonban ebben az évtizedben aligha van realitása. Kevesen emlékeznek ma már arra, hogy a hamvába holt világkiállítási tervek egyik helyszíneként Gazdagrét is szóba jött, az éríntettek azért fűztek nagy reményeket ehhez, mert a tömegközlekedés javulásában bíztak. Az elégedettséget aligha táplálja, hogy a városrész súlyos parkolási nehézségekkel küzd. Egykor úgy képzelték el a beruházók, hogy lakásonként 0,5 parkolóhely elegendő. (Manapág éppen a kétszeresével számolnak.) Az utcák többnyire csak egy sávon járhatóak, ha egyáltalán közlekedni lehet rajtuk. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az építkezés során a lakások száma magasabb lett, mint amennyivel eredetileg számoltak. A teleregényben is látható volt, hogy milyen szűkösek a lakóházak folyosói, kicsik az erkélyre emlékeztető kilépők. Az itt lakók azonban a napi bosszúságaikba beletörődtek, és minden nehézség ellenére úgy látszik, többségükben szeretnek itt élni. Sőt a teleregénynek köszönhetően máig sokan kíváncsiak a lakók itteni életére, a budapesti városjáró túrák legnépszerűbbjeinek egyike a Szomszédok nyomába vezet.