Jobbik-Konzervatívok;elbocsátások;

Jakab Péter pártelnök annyit közölt, hogy „szervezeti átalakítás zajlik"

- Sorozatos elbocsátások a Jobbikban

Statáriális kirúgásként értékelte elbocsátását az egyik jobbikos alkalmazott. Nem ő az egyedüli, akitől megvált a párt.

Ügyem minden kétségen felül politikai indíttatású bosszúállás – lapunkhoz eljutott belső levelében így minősítette elbocsátását a Jobbik egyik alkalmazottja, aki arra a megállapításra jutott, hogy a „Fidesz még gazembernek is profi, ez az eljárás még aljasnak is amatőr”.

Lapunk információi szerint a közelmúltban tartott tisztújítás, Jakab Péter pártelnökké választása óta elbocsátások zajlanak: úgy tudjuk, hogy tíznél is több párt- és frakcióalkalmazottól váltak meg a Jobbikban. Egyik forrásunk szerint a „kirúgások” megalázóan zajlanak, az érintettek esetenként nem is kapnak tájékoztatást arról, hogy elvesztették az állásukat. Akadt, aki ezzel csak akkor szembesült, amikor nem engedték be a munkahelyére.

A birtokunkban lévő levél is arra utal, hogy nem a leghumánusabb módon mondanak fel az embereknek. A levél írója nem tudott hozzáférni az irodai gépéhez: így értesült róla, hogy „már nem dolgozik itt”. Beszámolója szerint nem hivatalos formában „ócska, pitiáner és ostoba hazugságokat” hoztak fel vele szemben (nem végezte rendesen a munkáját, vagy például azt, hogy „Fidesz-ügynök”), miközben az a tisztségviselő, aki „többször súlyos részegen, munkaképtelen módon jelent meg a hivatalban”, maradhatott a helyén. Több képviselő asszisztense – állította – a Képviselői Irodaház postacímét sem tudná megmondani.

Az elbocsátott alkalmazott szerint egy közösséget megfélemlítéssel nem lehet sem vezetni, sem összetartani, motiválni pedig végképp lehetetlen. Bírálta Jakab Pétert, amiért „Orbánt rákosizva” leszámol azokkal, akik tőle eltérő véleményt fogalmaznak meg. A vele történteket „statáriális kirúgásként” értékelte, és bejelentette, hogy munkajogi pert indít.

A levél kerülő úton, az érintett tudomása nélkül jutott el lapunkhoz. Úgy éreztük méltányosnak, ha az illető nevét a hozzájárulása nélkül nem hozzuk nyilvánosságra. Márpedig ő azt is erősen nehezményezte, hogy a levelet valaki elküldte a Népszavának. „Nem kívánok nyilatkozni, nem tartozik a nyilvánosságra az ügy” – jelentette ki. Hozzátette: a becsületszavát adta, hogy nem fog „kibeszélni” senkinek. Magyarázata szerint a saját igazába vetett hitét csak akkor őrizheti meg, ha ehhez tartja magát.

Kérdéseket küldtünk Jakab Péternek. Kértük, tájékoztasson arról, hogy pontosan hány alkalmazottjától vált meg (készül megválni) a Jobbik, és milyen megfontolásból. Továbbá: mi az oka annak, hogy az elbocsátott munkatársakkal szemben a párt nem alkalmaz korrekt eljárást? Hány munkaügyi per indításával számol?

A Jobbiknál szervezeti és strukturális átalakítás zajlik – közölte a pártelnök, aki némelyik kérdésünket figyelmen kívül hagyta. Jakab Péter szerint egy szempont vezérli az elnökséget: az, hogy a „Jobbik minél ésszerűbb költségvetéssel, minél hatékonyabb munkavégzés mellett egy erős, a tagságra és a dolgozókra nagymértékben támaszkodni tudó modern szervezetté váljon”.

Gandalfhoz hasonlította magát a kormánypárti újságíró, aki megállítaná az ősi világ démonát: vagyis néhány a száz, határ előtt tüntető menekültet.