labdarúgás;

2020-02-09 13:56:04

A Fehérvár nyerte a „rangadót”

Alig több mint kétezer néző volt kíváncsi a labdarúgó NB I hétvégi fordulójában a második és harmadik helyezett egymás elleni mérkőzésére.

A szurkolók nem hazudnak, nem beszélnek mellé, könyörtelen ítéletet mondanak. Miután elmaradt az Újpest–FTC derbi, amely a csapatok helyezésétől függetlenül rendszeresen 15-20 ezer néző előtt zajlik, a második helyezett Fehérvár és a tabellán harmadik Mezőkövesd egymás elleni mérkőzése lett a forduló rangadója. Papíron. A gyakorlatban ugyanis az derült ki, hogy nem érdekli a drukkereket a mérkőzés, a hivatalos adatok szerint 2716-an mentek ki a felújított Mol Arénába. 

A közpénzből fenntartott klubok nem érdekeltek a nézők becsábításában a stadionokba, mert akkor is garantált a nyugodt működésük, ha senki sem vált jegyet a meccseikre. A „forduló rangadóján” a fehérváriak nyertek 2-1-re, ezzel öt ponttal elhúztak a harmadik helyezett Mezőkövesdtől és immár egyedül próbálják utolérni a két mérkőzéssel kevesebbel rendelkező, ennek ellenére listavezető FTC-t.

A legtöbben Diósgyőrben voltak, 4802-an látták a helyszínen az alapításának 110. évfordulóját ünneplő csapat rangadóját a Debrecen ellen. A kelet-magyarországi csapatok rangadója nemcsak a lelátói koreográfia és az ünnepség miatt kezdődött látványosan, hanem, mert a házigazdák a negyedik percben megszerezték a vezetést, amire a vendégek még az első húsz percben két találattal válaszoltak. A folytatásban több találat nem született, ellenben kiugróan sok, összesen 44 volt az elkövetett szabálytalanságok száma.

Nem a futball játszotta a főszerepet Pakson, ahol a Puskás Akadémia lépett pályára. Pintér Csaba játékvezető az első félidőben két hazai játékost is kiállított: a 38. percben a reklamálást befejezni nem képes Könyves Norbert kapott két sárga lapot, majd két perccel később Böde Dánielnek kellett elhagynia a játékteret. A korábbi válogatott csatár a vita hevében meglökte ellenfele vállát, amitől Dejan Trajkovski úgy zuhant a földre, mint akit villámcsapás ért. Amikor ezért Böde sárga lapot kapott, nála is elszakadt a cérna, heves reklamálása miatt őt is kiállította a játékvezető. A színészkedő, súlyos sportszerűtlenséget elkövető Trajkovski megúszta büntetés nélkül. A paksiak 2-0-s vereséget szenvedtek.

A Megyeri útról a valódi gyep helyett krumpliföldet telepítő cég miatt hetekre kiszoruló Újpest Szegeden talált átmeneti otthonra, Budapesttől 180 kilométerre játssza a hazai bajnoki és kupameccseit. A klub közleményéből az derült ki, hogy nem volt közelebb olyan stadion, amely megfelelt az élvonalbeli követelményeknek vagy befogadta a csapatot. A Fehérvár elleni jövő keddi Magyar Kupa-mérkőzésre ingyen buszt biztosít a klub a drukkerek részére. Azt nem tudni, hogy ez a lehetőség később a bajnokságban is a rajongók rendelkezésére áll-e. 

Az is kérdés, hogy Szegeden fogadja-e az Újpest az FTC-t, vagy a magyar bajnokság egyetlen érdekes mérkőzésének megrendezésével megvárja a lila-fehér klub a gyepszőnyegének elkészítését, ami ideális esetben március végére várható. A többi országhoz képest rengeteg balszerencsével és kiszámíthatatlan eseménnyel sújtott magyar futballvalóságban lehet persze a remélt időpontból a gyakorlatban szeptember vagy október is.