Visszakozott Palkovics tárcája: mégsem köteleznék önkéntes túlmunkára a tanárokat

Publikálás dátuma
2020.02.10. 07:00

Fotó: Népszava
Végül nem került bele az új szakképzési törvény február 7-én, péntek éjszaka nyilvánosságra hozott végrehajtási rendeletébe.
A korábbi tervekkel ellentétben nem fogják „önként vállalt túlmunkának” minősíteni, ha egy szakképzési intézményben dolgozó tanárnak távollévő kollégáját kell helyettesítenie, vagy be nem töltött munkakörbe tartozó feladatot kell ellátnia – az erről szóló rendelkezés végül nem került bele az új szakképzési törvény február 7-én, péntek éjszaka nyilvánosságra hozott végrehajtási rendeletébe. Decemberben a Népszava írt arról: a lapunk birtokába került rendelettervezet önkéntes túlmunkára kötelezné az oktatókat. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) úgy reagált: ez a pedagógus érdeke is, hiszen a túlmunkáért többletjuttatás illeti meg. A végrehajtási rendelet elfogadott verziójában mégis inkább azt írták: a be nem töltött munkakörbe tartozó feladatot és a tartósan távollévő oktató helyettesítését az oktató külön megállapodással láthatja el. A rendelet kitér arra is, hogy az oktató havi 16 foglalkozásnál több eseti helyettesítésre nem kötelezhető. A pedagógus érdekképviseletek tiltakozása ellenére a szakképzésben dolgozó tanárok elveszítik közalkalmazotti státuszukat, foglalkoztatásuk a Munka törvénykönyve alá fog tartozni. Az ITM júliustól átlagosan 30 százalékos béremelést ígér, hogy pontosan ki mennyit kap, az egy új oktatói minősítési rendszer alapján dől el. A tanulók számára pedig ösztöndíjakat vezetnek be. – A béremelésnek továbbra sincs semmilyen törvényi garanciája, a 2020-as költségvetésben egy fillérrel sincs több pénz erre a célra – nyilatkozta Gosztonyi Gábor. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke szerint nem szerencsés, hogy a végrehajtási rendelet másfél hónappal az új szakképzési törvény hatályba lépése után, s mindössze 12 nappal a középiskolai jelentkezési határidő előtt jelent meg. Üdvözölte a diákok számára bevezetett ösztöndíjakat, ugyanakkor hozzátette: az ösztönzés mellett büntet is a rendszer, hat igazolatlan óra után (ami már egy nap hiányzással összejöhet) elveszik azt a tanulótól. Gosztonyi ezt túl szigorúnak tartja. A PSZ alelnöke arra is rámutatott: azzal, hogy a rendelet nem teszi szükségessé, hogy a szakképző iskolákban a szakmai tárgyak oktatói pedagógus végzettséggel rendelkezzenek, a kormány a súlyos tanárhiányt ismerte el. A gyakorlati ismereteket oktatóknak még felsőfokú végzettség sem kell, elég egy érettségi és az ágazatnak megfelelő szakképesítés. Gosztonyi jelezte: továbbra is sztrájkkészültség van, a Pedagógusok Sztrájkbizottságát más szervezetek bevonásával bővítenék.
Szerző

Újabb fordulat az Andrássy úti ingatlaneladások miatt indult perfolyamban

Publikálás dátuma
2020.02.10. 06:30

Fotó: Béres Márton / Népszava
A csavarhoz egy gyilkossági ügy adott mintát.
A Fenyő-gyilkosság ügyében indult perek egyesítéséhez hasonló - a korábbi hazai joggyakorlattól eltérő - jogi csavarra készül a Fővárosi Törvényszék az Andrássy úti paloták esetében is. Egy „rendes” pert vonhatnak össze egy perújítással, közös perben egyesítve az ingatlanpanamák miatt korábban indított, eddig külön futó eljárásokat. Az ingatlanfejlesztők nem sokkal a rendszerváltozás után kivetették hálójukat az Andrássy úti palotákra. A Verók Isván és helyettese, Fürst György vezetése alatt álló VI. kerületi MSZP-s többségű terézvárosi önkormányzat képtelen volt ellenállni a gyors pénzszerzés csábításának. A nyitányt az egykori Balettintézet jelentette, amit 1997-ben 220 millióért adtak el és két évtizedig állt romosan az Operával szemközt. (20 évvel később 7,5 milliárdért kelt el.) Ebből nem lett per, nem így az Andrássy 21. eladásából, amelyet az Amelus Kft. egy fürdőszobaszalonért és nettó 295 millióért kapott meg 2004-ben. A lakók pertársaságot alakítottak, amelyhez később csatlakozott a Fővárosi Főügyészség is, mert a pályázat nélküli értékesítéssel sérült a közérdek. A Legfelsőbb Bíróság 2010 októberében semmissé nyilvánította a szerződést, visszaadta az önkormányzat tulajdonába az ingatlant, az Amelus erre 2 milliárd forintos kártérítési igénnyel lépett fel. A kerület új, Hassay Zsófia által vezetett fideszes képviselő-testülete 2016-ban ismét meghirdette az ingatlant, amit megint az Amelus vett meg, ezúttal 1,37 milliárd forintért, de ebből 733 millió forint kártérítésként visszajárt a cégnek, amely közben tulajdonost váltott és Jellinek Dánielhez került. Az ingatlanmogul korábban főként plázákat vásárolt, de tavaly megvette a Hotel Gellértet és a hírek szerint örömmel birtokolná a hányatott sorsú Rác Fürdőt és Hotelt is.  Az Andrássy út 3. és 47. 2004-es eladása azonban azóta is tartó perfolyamba torkollott. Hosszú nyomozás után a Fővárosi Törvényszéken 2011-ben kezdődött meg a per, amelyben a korábbi képviselő-testület 13 tagját vádolták meg hűtlen kezeléssel. Az Andrássy út 47. szám alatti soklakásos műemlék házat a kerületben akkortájt bevett gyakorlat szerint versenyeztetés nélkül adta el az önkormányzat nettó 150 millióért az Ennet Kft.-nek. Az ügyészség által megrendelt új értékbecslés az ingatlan lakott értékét 342,2 millióban határozta meg. Az Ennet kész volt megfizetni a különbséget, de az akkor már Hassay Zsófia vezette testület a perre hivatkozva visszautasította az ajánlatot. A korábbi adásvételi szerződés egyébként addigra semmis volt, mivel a házban helyiséget bérlő Oktogon Kft. rögtön az Ennet tulajdonjogának bejegyzése után megtámadta a szerződést. A Losonczy Pál jobbikos politikus és üzlettársai tulajdonában álló cég ugyanis szintén megvette volna a palotát, mivel az épületben működött a kávézójuk. Ajánlatukra választ sem kaptak az önkormányzattól. A később szintén a Jobbik színeiben politizáló Gyenge Zsolt kerületi képviselő viszont Losonczy érveit mérlegelve feljelentést tett. Losonczyt is beperelte az önkormányzat, a vádat 2012-ben ejtették. (Losonczy korábban a VIII., tavaly ősszel az V. kerületben indult az önkormányzati választáson.) A Fővárosi Főügyészség kérelmére az Andrássy út 47. büntetőperét később összevonták az Andrássy út 3. szám alatti Saxlehner-palota eladása miatt indult eljárással. Ott a kár értékét 573,8 millió forintra becsülték. Az ingatlanper évekig folyt, Verók István közben meghalt, de Fürst bíróság elé állhatott. A korábban Rolls Royce-szal furikázó Fürst még egy közép-afrikai ország útlevelét is beszerezte, abban bízva, hogy diplomataként rá nem vonatkoznak a magyar törvények. Nem jött be a csel. A Fővárosi Törvényszék 2018. februárjában jogerőssé vált ítéletében bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett hűtlen kezelés bűntettében, amiért két év, végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Emellett Fürstnek és társainak 123 millió forintot és annak kamatait kell fizetni a VI. kerületi önkormányzatnak.
A Fővárosi Főügyészség arról tájékoztatta lapunkat: nem sokkal az ítélet kihirdetése után perújítási indítványt terjesztettek elő Fürst György terhére, mivel a korábbi eljárásban nem szereplő önkormányzati ingatlanok - Anker köz 1-3. szám, Andrássy út 21., 23., 35., 45. szám, Liszt Ferenc tér 7. szám és Oktogon tér 4. - áron aluli értékesítését szintén Fürst előterjesztései alapján bonyolították le. Az így okozott vagyoni hátrány, illetve a veszélyeztetett érték összesen 1,66 milliárd forint.
Ezeket a palotákat érintő perújítást vonják össze várhatóan azzal az eljárással, ami a Pesti Központi Kerületi Bíróságon már folyik a Jókai utca 10. áron aluli privatizációja miatt. Az egykori MSZP-SZDSZ-koalíciós önkormányzat 15 képviselője ellen tavaly szeptemberben indult per jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt. A vádirat szerint az elidegenítést támogató képviselők megsértették a kötelező versenyeztetésre vonatkozó törvényi, illetve a vételárképzésre vonatkozó önkormányzati rendeleti szabályokat, így reális esélye volt annak, hogy az önkormányzatot vagyoni hátrány éri. Az, hogy ez nem így történt, nem nekik köszönhető. A szintén Fürst György alpolgármester előterjesztése alapján megszavazott eladás ugyanis meghiúsult, mert a vevő nem teljesítette a felújítási kötelezettségét, ezért a szerződéseket felbontották. A vádirat szerint valódi értékénél csaknem 60 millió forinttal olcsóbban adtak volna túl az ingatlanon.

Garancsi, Csányi és Hernádi a sor végén

A zavaros ügyletek közé tartozott az Andrássy 8. és 52. privatizációja is. Az önkormányzat 2005-ben a két palotát egyszerre cserélte el három terézvárosi lakásra, valamint egy II. kerületi lakóházra, a csereérték összesen 309 millió forint volt. Az ügyészség vizsgálódott, de végül vádemelés nélkül lezárta az ügyet. Hassayék itt is panasszal éltek, de a Legfőbb Ügyészség ezt elutasította. Az épületek addigra az építőipari nagyvállalkozó Garancsi István, az OTP-vezér Csányi Sándor és a Molt irányító Hernádi Zsolt érdekkörébe kerültek.

Szerző
Frissítve: 2020.02.10. 08:41

Kifarolt a kormány a buszbeszerzésből: jönnek az öreg járművek a 3-as metró pótlására

Publikálás dátuma
2020.02.10. 06:00

Fotó: Béres Márton / Népszava
Állami támogatás híján a BKV negyven darab használt jármű megvásárlására tesz javaslatot a mai igazgatósági ülésen – értesült lapunk.
Minden megállapodás érvényben marad, amit Tarlós Istvánnal kötött a kormány – jelentette ki Orbán Viktor Miniszterelnök az önkormányzati választások után néhány nappal a Parlamentben. Úgy tűnik, ez a kormányhatározatokra nem igaz. A kormány ugyanis tavaly júliusban a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa javaslata alapján úgy döntött, hogy támogatja a fővárosi közösségi közlekedés autóbusz-járműparkjának cseréjét. A programra 3,2 milliárd forintot biztosított és felhívta a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy kössön támogatási szerződést a projekt „tényleges megvalósítójával”, a BKV Zrt.-vel. Gulyás Gergely azonban mind a mai napig nem tett eleget ennek, sőt a BKV sürgető levelére sem válaszolt. Busz nélkül azonban a hármas metró felújítása sem folytatódhat. A tervek szerint idén tavasztól megkezdődik a vonal középső, Lehel tértől a Nagyvárad térig terjedő részén lévő állomások rekonstrukciója. A kieső részt az északi és déli szakaszhoz hasonlóan buszokkal pótolja a BKV, feltéve, hogy lesz elég járműve. Egyelőre nincs.
A cégnek legkevesebb 20-30 új járműre lenne szükség azon a 40 darabon felül, amit az Inter Traction Electrics szállít. Opciókkal összesen 100 plusz 100 jármű vásárlására van lehetőség, csak éppen hiányzik a forrás. Ha őszig nem jönnek új buszok, akkor a főváros közlekedési cége nem tud mit forgalomba állítani, hogy elvigye a legzsúfoltabb belvárosi részen az utasokat. Márpedig a hármas metró Tarlós István korábbi főpolgármester közlése szerint munkanapokon 520-540 ezer utast szállít, csupán a Nyugati-pályaudvaron például 130 ezernél is több ember fordul meg egyetlen napon. Ehhez a meglévő járműpark kevés. A BKV éppen ezért 35-40 busz vásárlását tervezte a kormány által tavaly ígért támogatásból. Mivel a pénz nem érkezett meg a határozatban rögzített január végi határidőre, a cég a járműgyártók szállítási határidőinek ismeretében úgy véli, hogy erre már nincs is idő őszig. A pótláshoz szükséges buszokat máshonnan kell előteremteni. A BKV tavaly decemberben azt javasolta az igazgatóságnak, hogy vegyenek kiszuperált nyugat-európai buszokat, de az igazgatóság akkor úgy vélte, hogy ez szembe menne az új városvezetés klímavédelmi céljaival és környezetvédelmi programjával, ezért nem szavazta meg az előterjesztést. A BKV a mai igazgatósági ülésre újabb javaslatot készített: 40 darab Euro 5-ös környezetvédelmi besorolású buszt vásárolnának nagyságrendileg 20 millió forint egységáron. Mint írják, a piacon hamarosan elérhetővé válik egy ilyen nagyságrendű flotta, amelynek járművei nem térnek el a BKV meglévő buszaitól, ami nem olyan nagy kihívás, hiszen jelenleg 39 különböző típusú busz közlekedik Budapest utcáin. A beszerzés helyét nem árulták el, de sok jóra azért nem számíthatunk, hiszen az új, korszerű technológiával készült, klimatizált, alacsonypadlós járművek alapára 80 -115 millió forint attól függően, hogy szóló vagy csuklós buszról van szó. Az alacsony beszerzési árra még rárakódik a szállítási és az annál lényegesen nagyobb honosítási költség, amely buszonként akár 15-20 millió forint is lehet. Ebbe a különféle vizsgadíjakon felül többek között a járművek BKV színűre fényezése, a kárpitok és a padlóburkolat cseréje, a jegyautomaták és a Futár beszerelése tartozik. Ráadásul a járműveket várhatóan 5 év múlva fel kell újítani, ami 35-40 millió forintot is elvihet darabonként. S ezzel lassan elérjük az új járművek árát. Igaz, a használtak esetében nem egyszerre, hanem részletekben lehet fizetni. A BKV most azonnali intézkedést sürget, lévén a használt buszok szükséges átalakítása is sok időt vesz igénybe, november elején pedig lezárnák a metró Nyugatitól a Klinikákig terjedő szakaszát. 

Gyorsan viszi a pénzt a metró

A hármas metró középső szakasza állomásainak felújításáról szóló nettó 90, 9 milliárd forintos szerződést tavaly novemberben írták alá a Swietelsky Építő Kft-vel. A munka befejezésének határideje 2022 vége. Az északi szakasz hat, a déli szakasz öt állomásának felújítását csaknem 50 milliárdért végzi a Strabag Építőipari Zrt., a vágányépítési és alagúti munkákat, a biztosítóberendezés, valamint vasúti távközlési és központi diszpécser rendszerek korszerűsítését a teljes vonalon a Swietelsky Vasúttechnika Kft. csinálja 47,8 milliárdért.

Szerző