Három fontos elemet tartalmaz a Fővárosi Közgyűlés január végi, a Római-parttal kapcsolatos döntése. Az egyik az a cél, hogy az árvízvédelem kapcsán foglalkozzanak a teljes hullámtér jövőjével, másrészt kerüljön sor a Királyok útja-Nánási út árvízvédelmi nyomvonalon a már meglévő védmű fejlesztésének vizsgálatára, harmadrészt pedig közösségi tervezés keretében átfogó szakmai és társadalmi egyeztetés induljon meg.
Ezek látszólag magától értetődő célok, azonban éppen ezek a kérdések azok, amelyeket a hivatalos politika az utóbbi évtizedben még feltenni sem nagyon engedett, miközben erővel és manipulációkkal helyezte előtérbe a prekoncepcióját, vagyis a Duna-parti fővédvonal tervét a Nánási-Királyok útja menti alternatívával szemben. Annak ellenére, hogy a 2000-es évek közepéig ez volt a domináns elképzelés, és ezt a változatot a partiakhoz képest minden esetben fele akkora költségűre becsülték, a medertől való nagyobb távolság, a nagyobb védettség és a relatíve magasabb térszint miatt. Az évtized második felétől azonban előbb a kerületi, majd a fővárosi önkormányzat is a part menti változatot támogatta, vélelmezhetően az ingatlanlobbi nyomására. Ekkorra a 200 méter széles, 3,2 kilométer hosszú hullámtér egy része már beépült szállodákkal és lakóparkokkal, és a még üres területek is elkeltek, abban bízva, hogy egy part menti mobilgát megnyitja az utat az egész terület átminősítése és nagy hasznot hozó átépítése előtt.
A 2013-as rekord árvíz után Budapesten sor került a mértékadó árvízszint megemelésére, ezért új terveket kellett készíteni. 2016-ban a főváros uniós pályázaton nyert 10 milliárd forintot, amit a fővédvonalra kellett költeni, az egész csillaghegyi öblözet védelmére – miközben a Dunával párhuzamos nyomvonal helye nem volt meghatározva. A fővárosi vezetés továbbra is csak a part menti gátat terveztette, az uniós feltételek ("minden változatot meg kell vizsgálni") miatt azonban kiadott egy néhány hónapos határidejű megbízást egy összehasonlító tanulmány elkészítésére. A BME Geotechnika Tanszéke által készített anyag a Nánási-Királyok úti nyomvonal esetében egyetlen műszaki rajzot, metszetet sem tartalmazott, és az összehasonlított 60 kritérium közül mindössze 22-ben volt geotechnikai szakértőnek kompetenciája, a további 38 szempontban más tudást igénylő (út, közmű, zöldfelület, környezetvédelem, természetvédelmi, társadalmi, urbanisztikai, gazdasági, biztosítási, jogi) kérdésekben nyilvánítottak véleményt. A tanulmány sajátságos és más szakértők által tételesen cáfolt megfontolások alapján a part menti változatot hozta ki alacsonyabb költségűnek, majd a politika ezt a tanulmányt idézte mint megdönthetetlen bizonyítékot.
2017-ben felgyorsultak az események. Az uniós eljárás miatt kötelezően összehívandó lakossági fórumon a főpolgármester-helyettes bejelentette, hogy „a képviseleti demokrácia jegyében” március végén döntés születik a „szakma” egyértelmű álláspontja alapján a part menti változat javára. Kijelentette, hogy „a fáknál az emberek fontosabbak”. Elismerte ugyan, hogy tervek és részletes adatok eddig egyáltalán nem kerültek nyilvánosságra, de arra kérte a jelenlévőket, hogy inkább arról vitatkozzanak, hogy milyen legyen a part kialakítása, hiszen a szakma már eldöntötte, hogy a part mentén kell a gátat megépíteni.
Tarlós István 2017 nyarán egy hónapos határidővel és minden finanszírozás nélkül lehetőséget adott egy „civil anyag” elkészítésére. Ez az anyag a lehetetlen feltételek ellenére elkészült. Egy neves műegyetemi vízügyi szakember is kifejtette véleményét, amely szerint vissza kellene téríteni a tervezést az alternatív megoldások kidolgozásához, figyelembe véve a biztonság, az ökológiai értékvesztés, a városépítészet és a gazdaságosság szempontjait. Ilyen módon lehetne kivédeni a prekoncepciós zsákutca csapdahelyzetét.
Ősszel aztán a fokozódó lakossági tiltakozás ellenére a Fővárosi Közgyűlés lesöpörte a civil anyagot. Döntés született arról, hogy a gátat csak a parton lehet megépíteni, a III. kerületi polgármester javaslatára azonban lehetőséget adtak a kerítés-vonali változat vizsgálatára. Két napra rá a III. kerületi önkormányzat eldöntötte, hogy addig semmilyen mobilgát építéshez nem ad tulajdonosi hozzájárulást. Október elején pedig a Kúria engedélyezte a budapesti szintű helyi népszavazást arról, hogy a Fővárosi Közgyűlés helyezze-e hatályon kívül a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi létesítményének nyomvonalával kapcsolatban hozott korábbi határozatát.
Miután pár nap alatt 10 ezernél több aláírás gyűlt össze, a Fidesz úgy látta jónak, hogy leállítja ezt a veszélyes ügyet. Így a Fővárosi Közgyűlés egy rendkívüli ülésen visszavonta az áprilisi határozatát, majd a visszavonta a Római-parti mobilgát engedélykérelmét is. Ezután döntés született két oldalsó védekezési vonal kiépítéséről és a pünkösdfürdői gát magasításáról, valamint a parttal párhuzamos védekezés helyére vonatkozóan felállítottak egy szakértői bizottságot, benne két (megszólalási jog nélküli) civil megfigyelővel. A politikai zsákutcából való kihátrálást a Fővárosi Önkormányzat számára a kerítés-vonali változat vizsgálatát elrendelő 2018. júniusi döntés jelentette: ez a változat ugyan fővédvonalként alapvetően irreális, viszont időhúzásra, az összes változat egyforma mélységű vizsgálatának elodázására kiválóan alkalmas.
Eddig a rövid áttekintés a Római-part kacifántos történetéről. Visszatérve az írás elején felvetett három kulcskérdésre, a következő tanulságok vonhatók le.
Tarlós István többször kijelentette, hogy csakis a parton lehet megépíteni a gátat, kihangsúlyozva, hogy „ez egy kőkemény vízügyi szakmai kérdés, nehogy már meteorológusok és bölcsészek, tájépítészek és szociológusok akarjanak beleszólni abba, hogyan kell az árvizek ellen védekezni”. Ehhez képest döntő fordulatot jelent az új felfogás, amely a teljes hullámtér jövőjének elemzéséből indul ki, és ennek rendeli alá a gát helyének meghatározását.
Még a vízügyi elemzések esetében is sok manipulációra volt szükség ahhoz, hogy kihozzák a part menti védekezés előnyeit az út mentivel szemben. Az eddigi tervezők százmilliós nagyságrendű megbízásokat kaptak a parti nyomvonal megtervezésére, amivel szemben közpénz egyáltalán nem jutott az út menti lehetőségek feltárására. Nagy változás tehát, hogy az új megvalósíthatósági tanulmányban a Nánási-Királyok útja változatot is részletesen meg kell vizsgálni.
A korábbi fővárosi megközelítés az érintettek − a partot használók − döntésekben való részvételét is feleslegesnek ítélte. Az utóbbi években általánossá vált ez ügyben a titkolózás, sem a gátért, sem az ellene küzdő helyi szereplők nem ismerhették meg a friss látványterveket, a pontos információkat, a főváros a kérdéseket válaszra sem méltatta, mielőtt egy-egy ügyben döntött volna. Ehhez képest jelentős fordulat, hogy sor fog kerülni átfogó szakmai és társadalmi egyeztetést megvalósító közösségi tervezésre is.
Mindezek alapján úgy gondolom, hogy az új Fővárosi Közgyűlés döntése után a munka most végre jó irányban indul el. Felmerülnek persze kérdések, amelyeket a közeljövőben megfelelően kell kezelni.
1. Meg kell találni azokat az elfogulatlan tervezőket, akik a vízügyi kérdéseket a környezeti és társadalmi tényezők összefüggésrendszerében, egy távlati jövőkép részeként fogják vizsgálni. 2. Energia és szaktudás összpontosítása szükséges a valódi közösségi tervezés lefolytatásához. 3. A tervezési folyamatnak el kell kerülnie az újabb és újabb politikai csapdákat, a részérdekek túlságos előtérbe kerülését. 4. Jelentős anyagi forrás szükséges a terveztetésre és a kivitelezésre.
Az elmúlt évtized viharai arra intenek, hogy ezek nem egyszerűen megoldható gondok. Most úgy tűnik, hogy a politikai akarat megvan a tisztességes eljáráshoz, ami esélyt kínál arra, hogy Budapestnek ez a kétharmad Margitszigetnyi gyöngyszeme az egész város számára rekreációs terület maradjon, és a környéken lakók is biztonságban érezhessék magukat. A Római-part lehet az első példa arra, hogy a város képes a gazdasági nyomásnak ellenállva az értékmegőrzés útjára lépni.
A szerző városkutató, szociológus, a Budapest Kör tagja