pékek;gyergyóditró;

2020-02-10 15:21:18

A ditróiak elnézést kértek a Srí Lanka-i pékektől

Csökkentek a feszültségek a településen.

Csillapodni látszanak Ditróban a Srí Lanka-i pékmesterek érkezése után kialakult feszültségek. Az Antena1 híradója megszólaltatta a két vendégmunkást, akik elmondták, hogy a helyiek elnézést kértek tőlük, és biztonságban érzik magukat – írja a maszol.ro.

A portál felidézi: a televízió az ombudsmani hivatal jelentésének közzététele után kereste fel a Hargita megyei községet. Az intézmény megállapította: a ditrói pékségben alkalmazott Srí Lanka-i vendégmunkások érkezése a pékség tulajdonosai és egyes volt alkalmazottai között régóta meglévő gazdasági jellegű konfliktust élesztett fel, és ez a kiéleződött helyzet vezetett egyes személyek szélsőséges és intoleráns megnyilvánulásaihoz.

Egyikük, Prasanna Piumal az Antena1-nek elmondta: bár voltak korábban problémáik, most jól vannak. „Jól egyezünk a magyarokkal és a románokkal is. Gond nélkül végigmehetünk az utcán, bevásárolhatunk. A lakhelyünk szép. Van konyhánk és két szobánk” – részletezte a vendégmunkás.

A másik Srí Lanka-férfi, Mahinda Amarasingha megerősítette, hogy biztonságban érzik magukat. „A magyarok elnézést kértek tőlünk. Jól vagyunk, a munkahelyünkön is minden rendben van. Van egy szabadnapunk, napi 8 órát dolgozunk. Nagyon jó így” – magyarázta a televíziónak.

Az Antena1-nek a két külföldi férfi munkatársai is megerősítették, hogy csökkentek a feszültségek a településen. Egyikük megjegyezte: nem érti, hogy ha a ditróiaknak valóban a Srí Lanka-iakat alkalmazó vállalkozóval voltak problémáik, akkor miért nem jelezték ezeket még a vendégmunkások érkezése előtt.