Baloldalon Bernie-nek áll a zászló

Publikálás dátuma
2020.02.11. 10:00
Bernie Sanders
Fotó: JOSEPH PREZIOSO / AFP
A keddi, New Hampshire-i előválasztás előtt kiéleződött vita a republikánusok, mindenekelőtt az újraválasztásáért küzdő elnök malmára hajtja a vizet.
2016 szelleme kísért az amerikai Demokrata Pártban. Akkor az elhúzódó előválasztási csatározásban úgy elmérgesedett a párt mérsékelt szárnyát képviselő Hillary Clinton és a „demokratikus szocialista” Bernie Sanders viszonya, hogy utóbbi hívei közül sokan nem is szavaztak az elnökválasztáson, ami nagy mértékben hozzájárult Donald Trump váratlan sikeréhez. Nem véletlen, hogy az elmúlt napokban Clinton többször is támadta Sanderst, aki jelenleg a legesélyesebb az elnökjelöltség elnyerésére. A vermonti szenátor támogatói emiatt a régi pártvezetés praktikáira panaszkodnak – semleges nézőpontból azonban alighanem természetes küzdelem folyik a radikális reformok és a lassabb haladás hívei között.  A keddi, New Hampshire-i előválasztás előtt kiéleződött vita a republikánusok, mindenekelőtt az újraválasztásáért küzdő elnök malmára hajtja a vizet. Trumpnak különben is jó napjai vannak. Múlt kedden főműsoridőben szónokolhatott a kongresszusban, másnap a szenátus felmentette a képviselőház vádjai alól, amit csütörtökön két, az ellenfeleket gyalázó beszéd követett. Pénteken megalázó módon kivezettette a Fehér Házból a képviselőházi meghallgatásán rá nézve terhelő vallomást tett Alexander Vindman alezredest, sőt, annak a szintén a nemzetbiztonsági apparátusban dolgozó ikertestvérét is kirúgta. Tanúvallomása miatt Gordon Sondland EU-nagykövetet is menesztették, vagyis Trump gyors bosszút állt azokon, akik az elmúlt hónapokban kellemetlen pillanatokat szereztek neki. Ha mindez nem lenne elég, a gazdasági adatok is neki kedveznek. Januárban a cégek 225 ezer új munkahelyet jelentettek, a tőzsde szárnyal, vagyis nincs veszélyben az amerikai gazdaságtörténet leghosszabb, 2009 júniusa tartó fellendülése. Márpedig a hivatalban lévő elnöknek kedvező gazdasági helyzetben a választók meg szokták adni a második négyéves mandátumot. A képletben azonban még sok az ismeretlen. Trump népszerűsége most sem éri el az 50 százalékot – még ha ez nem is zárja ki, hogy, akárcsak négy éve, kevesebb szavazattal is többséget szerezzen az elektori testületben. Másrészt az esélyeket befolyásolja, hogy ki és melyik irányzat kerekedik felül a Demokrata Pártban. Az országos felmérésekben egy kicsivel még mindig Joe Biden vezet. Nála azonban egyelőre kérdés, hogy kitart-e addig, amíg a kampány a neki kedvezőbb déli államokba érkezik. A zászló jelenleg inkább Bernie Sandersnak áll, ám az ő esélyei sem jobbak 45 százaléknál. A második legvalószínűbb (25 százalék) lehetőség az, hogy a nyári pártkonvencióig egyik jelöltnek se lesz abszolút többsége. Csak ezt követően jön Biden esetleges sikere, amelynek esélyét most 20 százalékra teszi a statisztikai elemzéssel foglalkozó fivethirtyeight.com honlap. Az utolsó felmérések szerint New Hampshire-ben várhatóan Sanders győz, de a múlt héten Iowában nyertes Pete Buttigieg volt polgármester is esélyes legalább a második helyre. Bidennek a bronz is szépen csillogna, de Elizabeth Warren szenátor megint leszoríthatja a dobogóról.   

Egymással vitáznak Salvini legfőbb ellenfelei

Publikálás dátuma
2020.02.11. 09:25

Fotó: ANDREAS SOLARO / AFP
Az olaszországi politika mind fontosabb szereplőjévé válik a Szardínia mozgalom, ám egyre nagyobb a fiatalok belső megosztottsága is.
Elévülhetetlen érdemei voltak a tavaly novemberben, a populizmussal szemben létrejött Szardínia mozgalomnak abban, hogy a január 26-án, Emilia-Romagnában megrendezett regionális választást nem a jobboldali radikális Liga jelöltje, Lucia Borgonzoni nyerte meg, hanem a hivatalban lévő elnök, Stefano Bonaccini, a balközép Demokrata Párt (PD) politikusa. A szardíniák mozgósítani tudták azokat a szavazókat, akik elutasítják Salviniék radikalizmusát, s új lendületet adtak a szélsőségeket el nem fogadóknak, akik egyre inkább kisebbségben érezték magukat Olaszországban. A szardíniák befolyását jól illusztrálja, hogy köszönetet mondott nekik Giuseppe Conte miniszterelnök és a Demokrata Pártot irányító Nicola Zingaretti. „A mozgalom a populizmus antitestje” – fogalmazta meg Mattia Sartori, a csoportosulás alapítója, miért is jöttek létre. „A populisták nem a népet képviselik, csak saját céljaikra használják fel az embereket” – vélekedett. A szardíniák fel akarják rázni a demokratikusan gondolkodókat, ki akarják hozni honfitársaikat a „demokratikus letargiából”. A fiatalokból álló mozgalom komoly kihívást jelent a létező pártok, a hagyományos struktúrák számára. Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) hat-hét éve szintén a semmiből vált népszerűvé, nagy különbség azonban, hogy Beppe Grillo féktelen populizmussal gyűjtötte az M5S híveit, a szardíniák azonban éppen ezzel szemben jöttek létre. Persze a fiatalok által a radikálisokkal szemben indított csata még nem ért véget, tavasszal több regionális választás is vár Olaszországra, májusban és júniusban hat régióban, egyebek mellett a dél-itáliai Campaniában, Apuliában, valamint Toszkánában és a Közép-Olaszország szélén elhelyezkedő Marchéban élhetnek a helyiek szavazati jogukkal. Salvini tehát továbbra is mindent elkövet azért, hogy destabilizálja a kormányt, megbuktassa azt és előrehozott választást csikarjon ki. Ez ugyan nem megy egyik napról a másikra, de utcai politizálásával folyamatosan nyomást gyakorol a kabinetre. A Salvini-veszély miatt nyilvánvaló, hogy Conte kabinetjének nagy szüksége van a jórészt fiatalokból álló Szardínia mozgalomra, amely képes mozgósítani az ifjabb generáció tagjait. Ezért ezen a héten Rómába várják a mozgalom vezetőit. Maga Giuseppe Conte nem tudja fogadni őket, éppen elég munkát jelent számára koalíciójának egybetartása, így kedden a Demokrata Párt Dél-Olaszország felzárkóztatásáért felelős minisztere, Giuseppe Provenzano látja vendégül a fiatalokat, szerdán pedig a PD regionális miniszterével, Francesco Bocciával folytatnak megbeszéléseket. Mindez jele-e annak, hogy a szardíniák párttá alakulnak? Erről még korai beszélni, egyelőre az biztos, hogy a májusi és júniusi regionális választásokon nem állítanak saját jelölteket. A populizmus ellen mozgósító gyűléseket azonban terveznek. Az ugyanakkor nem kérdés, hogy némi struktúrát ki kell alakítaniuk, ha hosszabb jövőt terveznek maguknak. Az elmúlt hetek eseményei ugyanis azt mutatták, komoly hátulütői vannak annak, hogy nincs egy központi irányításuk és csak helyi tagszervezetekből állnak. Egyre inkább előtérbe kerülnek ugyanis a mozgalom belső vitái, a korábbi egyetértés, összetartás már a múlté. A mozgalmat létrehozó, 32 éves Mattia Sartori is tudja, hogy legalább olyan nehéz lesz egybetartani a társaságot, mint háttérbe szorítani Salvini Ligáját. Érdekes módon az első komolyabb problémák éppen a mozgalom eddigi legnagyobb politikai sikerének nevezhető Emilia-Romagna-i választások után jelentkeztek. Bő egy hete a mozgalom bolognai szárnyának alapítói Luciano Benettonnal találkoztak a milliárdos kulturális alapítványának otthont adó trevisói Fabricában. Ez nem volt túlságosan okos húzás részükről, a Morandi-híd 2018-as augusztusi összeomlása óta ugyanis Benetton kivételes népszerűtlenségnek örvend az országban. Ennek az az oka, hogy az ő tulajdonát képezi az Atlantia nevű pénzügyi holding, amely az autópályahálózat felett gyakorolja az ellenőrzést. Benettont tették felelőssé a 43 ember életét kioltó tragédiáért amiatt, mert nem modernizálta kellő ütemben az autópályákat, hidakat. A szardíniák Benettonnal készült közös képe heves reakciókat váltott ki Olaszországban, s nagyon rosszat tett megítélésüknek. A Termometro Politico által közölt felmérés szerint a megkérdezettek 61,5 százaléka úgy vélte, mindez azt bizonyítja, hogy ők is a hatalmi struktúra részei, semmiben sem különböznek tőle. 16,9 százalék szerint rossz lépés volt, de megkérdőjelezhetetlenek azok a célok, amelyekért küzdenek. Csak 18,6 százalék nyilatkozott úgy, hogy a kép semmit sem jelent. Természetesen a szardíniák megítélése nagyban függ attól, hogy mely pártok támogatói beszélnek róluk. A Demokrata Párt szavazóinak 56,2 százaléka véli úgy: semmi rosszat sem tettek a fiatalok. A nagy felháborodás hatására a bolognaiak is belátták, mekkora hibát követtek el, Mattia Sartori bocsánatot kért. Ám úgy látszott, túl későn tette beismerését, nem kerülhető el a szakadás. A mozgalom római szóvivője, Stephen Ogongo nyilatkozatot tett közzé, amelyben élesen bírálta a bolognaiakat, mondván, egy marketingstratégia részesei, s felülről irányítják őket. Felhívásához azonban végül senki sem csatlakozott, sőt, a többi római tag elhatárolódott tőle, így a szakadás is elmaradt. Ám mindez rámutat arra: válaszúthoz érkeztek a szardíniák, s el kell dönteniük, mit is akarnak.

Megingott Merkel helyzete

Publikálás dátuma
2020.02.11. 08:30

Fotó: Gregor Fischer / AFP
Vezéráldozatot követelt a múlt heti türingiai válság: Annegret Kramp-Karrenbauer bejelentette, nem kíván kancellárjelölt lenni, és hamarosan le is mond a kereszténydemokraták elnöki tisztségéről.
Tegnap délelőtt robbant a politikai bomba. Annegret Kramp-Karrenbauer bejelentette, nem kíván Angela Merkel örökébe lépni, azaz nem lesz német kancellár a nagykoalíció 2021-ben lejáró mandátuma után sem és hamarosan távozik a CDU éléről. Az egykori saar-vidéki miniszterelnök indoklásában kifejtette, tisztázatlan a CDU elnöksége egy részének a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) tömörüléshez, illetve a Balpárthoz fűződő viszonya. Mint fogalmazott, ő ellenzi az együttműködést mindkét párttal. Ezzel egyértelműen a türingiai válságra utalt, hiszen múlt héten a tartományi parlamentben a CDU képviselői együtt voksoltak az AfD-vel és az FDP-vel arra, hogy a szabaddemokrata Thomas Kemmerich legyen a tartomány miniszterelnöke. Ez hatalmas botrányt idézett elő Németországban. Kemmerich hétvégén bejelentette ugyan lemondását, de még nem körvonalazódik, hogy előrehozott választást írnak-e ki, vagy új kormány türingiai kormány alakul az eddigi miniszterelnök, a balpárti Bodo Ramelow vezetésével. Mivel a Balpártnak, az SPD-nek és a Zöldeknek nincs meg az abszolút többsége, ezért az eddigi miniszterelnök,, Ramelow csak akkor tudna stabilan kormányozni, ha a CDU is besegít neki. Csakhogy a kereszténydemokratáknál sokan hallani sem akarnak a Balpárttal való együttműködésről, sőt, több keletnémet CDU-s politikus nem tartaná ördögtől valónak az AfD-vel való együttműködést. Kramp-Karrenbauer tehát a türingiai válsággal indokolta távozását, s nem is kérdés, hogy a kiváltó ok ez volt. Ám a kereszténydemokrata párt élén eddig eltöltött 14 hónapban sok öröme nem lehetett. Kezdetben több gesztust tett a CDU jobbszárnyának, amit épp az a mérsékelt csoport vett rossz néven, amely a pártelnöki székbe segítette őt. Akadtak meggondolatlan kijelentései is. Például amikor megválasztásának idején azt közölte, hogy nem akar tárcát magának, mert a pártvezetés egy embert kíván. Aztán telt múlt az idő, egyre csökkent a népszerűsége, e folyamatot azonban úgy akarta megoldani, hogy tavaly áprilisban elvállalta a hadügyi tárcát, miután az addigi védelmi minisztert, Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökének választották meg. (A hadügyi tárcáról nem mond le Kramp-Karrenbauer, Merkel továbbra is a csapatában szeretné látni.) Kramp-Karrenbauer tegnapi lemondásakor azt is megemlítette, nem lehet szétválasztani a CDU elnökségét a kancellári tisztségtől. Ebben sok igazság rejlik. Eleve rendkívül nehéz lehet Angela Merkel örökébe lépni, hiszen nem egyszerű német kancellár, hanem Európa első számú és megkérdőjelezhetetlen vezetője. A CDU elnöke mindig csak másodhegedűs volt Merkel mögött. Ennek is szerepe volt ebben, hogy a múlt heti türingiai válság egyértelműen azt mutatta meg: nincs tekintélye a keletnémet tagszervezetek körében. Több kereszténydemokrata keletnémet politikus nem talált kivetnivalót abban, hogy múlt szerdán a szabaddemokrata Kemmerichet a szélsőjobboldali AfD és a CDU támogatásával választották meg tartományi kormányfőnek. Ez pedig arra utal, hogy a CDU-nál egyre erősebbekké válnak azok a hangok, amelyek szerint a párt túl centrista politikát folytat, így elengedhetetlen egy „jobbra át”. Ez azonban valóságos öngyilkossággal érne fel. Amikor például Horst Seehofer, a Keresztényszociális Unió (CSU) volt elnöke radikális, szélsőséges kijelentéseket tett a menekültválság kapcsán, és keményen bírálta Merkel bevándorláspolitikáját, zuhanni kezdett pártja közkedveltségi mutatója. Kramp-Karrenbauer népszerűsége is azért esett már a kezdet kezdetén, mert gesztusokat tett a jobbszárnynak. Tény azonban az is, hogy a pártelnöknek kezdettől fogva rendkívül nehéz dolga volt, mert nem számíthatott a CDU erős embereire. A 2018-as pártelnökválasztás után ugyan elásták a csatabárdot Frierdrich Merz-cel, akit hajszállal szorított a második helyre, utóbbi azonban – jó ismerői szerint is – folyamatosan arra törekedett, hogy megkaparintsa a kancellári széket. Merz Kramp-Karrenbauert nem bírálta ugyan, Merkelt azonan annál inkább, ami szintén arra utal, hogy ambícióit nem adta fel. A CDU elnökhelyettesére, Armin Laschetre sem számíthatott, aki a háttérben keverte a kártyákat és keltette a hangulatot a kereszténydemokraták első embere ellen. Markus Söderrel, a testvérpárt, a CSU elnökével is különös volt a viszonya. Bár azt hangoztatták, nem viszik a közvélemény elé az uniópártok esetleges vitáit, amint ez Seehofer CSU-elnöksége alatt történt, mégis volt kettejük között némi rivalizálás amiatt, mert Söder alaposan elgondolkodna egy esetleges kancellárjelöltségen. Sokakat megdöbbentett, hogy idén, év elején Söder a kormány átalakítását követelte, amire Merkel határozott elutasítással válaszolt. Mint a Süddeutsche Zeitung megjegyzi, érdekes az, hogy Kramp-Karrenbauer egyik legnagyobb korábbi ellenfele, a CDU elnökségéért 2018-ban szintén induló Jens Spahn a többiekkel szemben beállt a sorba és Kramp-Karrenbauer szekerét tolta. Spahn, aki korábban a CDU jobbszárnyának radikális szószólója volt, mérsékelt politikus lett, s ez népszerűségének is igen jót tett. Kramp-Karrenbauer ugyan csak az év második felében távozik a CDU éléről, a nagykoalíció munkáját azonban aligha segíti, hogy a kereszténydemokratáknál ismét megkezdődik a helyezkedés a pártelnöki, egyúttal a kancellári tisztségért. Sokadszorra merül fel a kérdés, mi lesz a nagykoalícióval? Marad-e a helyén Angela Merkel a 2021-es választásig? Mennyire gyengíti meg a kancellár pozícióját az, hogy kudarcot vallott az az általa felállított szisztéma, amely szerint szétválasztható a kancellári tisztség a pártelnökségtől? Minden attól függ, kit választanak meg a következő CDU elnöknek. Ha Friedrich Merzre esne a választás, akkor meg lennének számlálva Merkel, illetve nagykoalíciójának napjai. A kancellár rendre rendkívül élesen állt ki az AfD-vel való mindenfajta együttműködés ellen. Akadnak azonban a pártban olyan vélemények, amelyek szerint ő tehet az Alternatíva felemelkedéséről amiatt, mert túlságosan szociáldemokrata politikát folytatott. Mindenesetre a Süddeutsche Zeitung úgy véli, Kramp-Karrenbauer távozásával Merkel 2021 végéig tartó kancellári megbízatása is valószínűtlenebbé vált. Ez a bizonytalanság igen rossz hír Európának, egy sor uniós projekt várólistára kerülhet.

Így látták ők

Volker Rühe (CDU): Ismét egy személynek kell betöltenie a kancellári és a CDU elnöki tisztségét.  Otto Wulff (CDU, a Szenior Unió elnöke): Nem lett volna szabad múlt szerdán a CDU-nak együtt szavaznia az AfD-vel. Nem fordulhatott volna elő az, hogy a türingiai szárny az egész pártot megrendítse. Paul Ziemiak (a CDU főtitkára): Egységesnek kell maradnia a kereszténydemokrata pártnak, amely nem fordulhat akár jobbra, akár balra. Friedrich Merz (CDU, egykori frakcióvezető): a helyzet bölcs értékelésére van szükség, s nem elhamarkodott beszédre. Hubertus Heil (az SPD alelnöke): Elismerés Kramp-Karrenbauernek a döntésért. Nem szabad megengedni azt, hogy a koalíció munkáját belső pártcsatározások határozzák meg. Thomas Oppermann (SPD, a Bundestag alelnöke): Kramp-Karrenbauer megőrizhette volna a hidegvérét és a CSU elnökét, Markus Södert javasolhatta volna kancellárjelöltnek. Most Armin Lascheten a sor, ha nem törekszik a kancellári tisztségre, papírtigris marad. Bodo Ramelow (Balpárt, volt türingiai miniszterelnök): nem szabad engedi azt, hogy hónapokig cselekvésképtelen legyen Németország. Katrin Göring-Eckardt (a Zöldek frakcióvezetője): A CDU remélhetőleg megmutatja, hogy politikáját nem befolyásolja az AfD.

Már mozgolódnak az utódjelöltek

Annegret Kramp-Karrenbauer esetleges utódaként egyelőre két politikus neve kerül szóba. Friedrich Merzé és Armin Lascheté. Merz viszonya meglehetősen hűvös Angela Merkellel, hiszen 2002-ben épp a jelenlegi kancellár nyomására kellett lemondania a CDU frakcióvezetői tisztségéről. Talán némi revansvágy is volt benne, amikor 2018-ban úgy döntött, megpályázza a kereszténydemokraták elnöki tisztségét. Némiképp váratlan volt a bejelentése, mert 2009-ben visszavonult a politikától. Merzre egyfajta Messiásként tekint elsősorban a CDU konzervatív, üzletbarát szárnya, illetve mindazok, akik már alig várják, hogy Angela Merkel végre nyugdíjba vonuljon. Merz nem egyszer kifejtette, az Európai Unió és a NATO nagy híve. Armin Laschet afféle szürke eminenciás a CDU-nál. 2017 júniusa óta a befolyásos tartomány, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke, egyúttal a kereszténydemokraták alelnöke. Szövetségi posztra ugyan nem pályázott, de hírek szerint egyre inkább kacérkodik a Berlinbe költözés gondolatával. Az uniós együttműködés elmélyítésének híve, elsősorban a terrorellenes, a szervezett bűnözés elleni küzdelem, valamint az energiapolitika terén. Úgy véli, az Európai Bizottság elnökét közvetlenül kellene megválasztani. Merznél jóval liberálisabb, 2016-ban például hevesen ellenezte a burka tilalmát.
Spahn, Laschet és Merz
Fotó: FEDERICO GAMBARINI / AFP