Európában általában a legnagyobb és a legszerencsésebb fekvésű városokból szoktak fővárost csinálni. A kivételek ritkák, de vannak. Az Amerikai Egyesült Államok fővárosa Washington D. C. A két kísérő betű azt jelenti, hogy a Columbia kerületben lévő területről van szó, amely egyik államhoz, egyik városhoz sem tartozik, nincs senkinek alárendelve.
Ez nem a véletlen műve. Azért alakították ezt így az „alapító atyák”, hogy megóvják a fővárost és benne az elnököt bármely állam befolyásától, vagyis attól, hogy zsarolási potenciálja legyen a fővárosnak az elnökkel (a kormánnyal) szemben. A dolog máig jól működik, pedig mindenféle történelmi tapasztalat az ötlet ellen szólt. Csakhogy Washington és Jefferson új világot akartak teremteni, számukra az európai típusú (rendi) zsarnokság kialakulásának megakadályozása mindennél fontosabb volt.
Budapest esetében egészen más a helyzet. A város 1873-as megalakulásakor két városrésze eltérő hagyományokkal rendelkezett. Buda – többnyire – az uralkodót képviselte, ezért stílusa az egész ország felé sugárzott. Pest - kis német iparvárosból - jelentős polgári központ lett 1848-ra, és mint ilyen, első volt a Kárpát-medencében. Igazi fővárosi szerepet Trianon után kapott. Egyrészt azért, mert a kis Magyarországnak egyetlen nagyvárosa maradt, másrészt pedig immár igazi kormányzati és kormányzói székhely lett, nem Bécs kihelyezett részlege, mint a monarchiában és azelőtt. Buda és Pest fejlesztése a Horthy érában szolgálta ugyan a revizionista célokat, de mégsem épültek testidegen, ízléstelen monstrumok.
Azt sem lehet állítani, hogy a kormányzó környezetének jelentős részét képező arisztokrata klikk szerette vagy támogatta volna a városias (polgári-liberális) kultúrát - bár hébe-hóba még ilyesmi is előfordult -, azonban nem gyilkolta azt. A létezett szocializmus első dekádja pedig megkísérelte ráhúzni a fővárosra a szocialista realizmus feszülő zakóját, azonban idő és pénz híján viszonylag keveset ártottak a városközpontnak. A Sztálin-szobron és a Népstadionon kívül nem emlékszem rendszerigenlő központi förtelmekre. A hosszú álpuritán Kádár éráról mai eszünkkel már városépítési tekintetben nem mondhatunk túl sok rosszat.
A rendszerváltás – a kezdeti liberális városvezetés ellenére – alig változtatott Budapest státuszán. Elsősorban főváros maradt, és ha másodsorban is, de európai jellege nem veszett el teljesen. Sajnos ennek az időszaknak az emblematikus beruházása – a Bán Ferenc tervezte Erzsébet téri Nemzeti Színház - a legelső Fidesz-kormány puccsa miatt nem épült meg. Ez az épület lehetett volna a régóta hiányzó „kristályosodási pont”, amely köré elhelyezkedhetett volna az ország fővárosa és Budapest új centruma.
Egyetlen diktátor sem volt olyan veszélyes a városra, mint Orbán Viktor rossz ízlése. A kormányfőt csak saját hatalmi pompájának giccses hirdetése és a sport-világhatalmi téveszme instruálja. Sajnos tudja, hogy Felcsút egyik vágyának a kielégítésére sem alkalmas. A baj az, hogy Budapest sem, amit viszont ő nem hisz el. Ami a Várral és a Kossuth térrel történik, az anakronisztikus történelmi paródia, a legkevesebb, ami elmondható e két sokkal jobb sorsra érdemes központi helyről az az, hogy a köztársasági eszme tagadása. A Liget, a Duna Aréna, a Puskás stadion, az új ferencvárosi atlétikai gigaberuházás (és szinte minden más terv) a kultúra rombolását, a lumpen-turizmus (lásd sport-turizmus) kiszolgálását jelenti, és a budapesti élet züllését eredményezi. És akkor még a Széchényi Könyvtár meg a Természettudományi Múzeum kitelepítését, illetve az állatkerti beton szarkofágot (biodóm) nem is tettük a számlára. A rossz ízlés és az ártó szándék naponta keseríti el a Budapestet szerető magyarokat.
Budapest 23 kerületének meg kell szabadulnia mind a kormányhivataloktól, mind pedig a sportturistáktól. A kormány vásároljon magának egy nagy zöld mezőt, nevezze el 24. kerületnek. Építsen oda egy kormányzati negyedet és 5 stadiont. Hozzá olimpiai és kormányzati falut. Vezessen oda kis, nagy és gyorsvasút.
Kedves Kormány! Kedves Főváros! Váljanak el. Mindketten jobban járnak.
A szerző orvos