Fidesz;

Brüsszelben terjeszkedik a Fidesz pártalapítványa

Még ebben a hónapban irodát nyit Brüsszelben a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) — tudta meg a Népszava több független forrásból.

Az iroda vezetésével Horogszegi Szilágyi-Landeck Dánielt, az alapítvány eddigi külügyi igazgatóját bízták meg.

Megkeresésünkre sem a PMA, sem a brüsszeli irodavezető nem erősítette meg az értesülést. Külügyi osztályuk egy szűkszavú e-mailben válaszolt: “Amennyiben Alapítványunk tevékenységével kapcsolatban bármilyen információt meg szeretnénk osztani, természetesen tájékoztatni fogjuk a megfelelő szereplőket.”

A Fidesz 2003-ban költségvetési forrásokból létrehozott pártalapítványa legalább két éve készül arra, hogy megvesse a lábát az országhatáron kívül. Balog Zoltán elnök 2018 óta hangoztatja, hogy fontos európai fővárosokban szeretnének irodát nyitni. A terjeszkedésük célja, hogy bemutassák a külföldnek “a valódi Magyarországot”, valamint ahol csak lehet, népszerűsítsék a kereszténydemokrata és konzervatív értékeket.

A brüsszeli lesz a Polgári Magyarországért Alapítvány első külföldi irodája.

Forrásaink szerint Balog Zoltán az iroda megnyitását beharangozó angol nyelvű levelében külön kiemelte, hogy alapítványuk szeretné, ha a “brüsszeli buborék” megismerné az igazi Közép-Európát. Szerinte a Magyarországról külföldre eljutó hírek gyakran egyoldalúak és kiegyensúlyozatlanok, hamis képet mutatnak az országról, amin brüsszeli irodájuk változtatni szeretne.

A Polgári Magyarországért Alapítvány az Európai Néppárt hivatalos kutatóintézetének számító, brüsszeli székhelyű Wilfried Martens Központ magyar tagszervezete. A Martens Központ arról tájékoztatta lapunkat, hogy a két intézmény együttműködését nem befolyásolja a Fidesz tavaly március óta tartó felfüggesztése a kereszténydemokrata pártcsaládban.

A brüsszeli agytröszt elnöke Mikulás Dzurinda volt szlovák kormányfő, aki nemrégiben a Népszavában publikálta nyílt levelét Orbán Viktor kormányfőhöz. Dzurinda ebben szóvá tette, hogy 2019-es budapesti látogatásán a PMA az utolsó pillanatban lemondta az Európa jövőjéről rendezett műhelybeszélgetést. Az alapítvány közleményben válaszolt, és azzal magyarázta a történteket, hogy “az esemény nem egy Európa jövőjével foglalkozó munkacsoportülés lett volna, hanem Mikulás Dzurinda európai körútjának egyik állomása, ahol az Európára vonatkozó politikai nézeteit Budapesten, a Soros György által finanszírozott CEU-n kívánta ismertetni”.

Mint lapunk tavaly beszámolt róla, az utolsó mérleg szerint a PMA 2018-ban mintegy félmilliárd forintból gazdálkodott, aminek túlnyomó része, 551 millió költségvetési támogatás volt. Ez 13 millióval több volt, mint az előző évi bevétel. Ha a gyarapodás 2019-ben is folytatódott, akkor a brüsszeli irodabérlés, netán -vásárlás nem ütközhet nehézségekbe.