rendőrök;Málta;

2020-02-12 12:35:38

A máltai közlekedési rendőrök több mint felét őrizetbe vették

Legtöbbjüket azzal gyanúsítják, hogy az utóbbi három évben több száz órányi túlmunkát számoltak el hamisan, valamint egyeseket azzal, hogy a hivatali célra szánt gépkocsi-üzemanyagot saját célra is használták.

Őrizetbe vettek kedden Máltán mintegy 30 közlekedési rendőrt az 50 fős állományból, mert azzal gyanúsítják őket, hogy csaltak a túlórák és az üzemanyag-használat elszámolásakor – közölték hivatalosan. A nagy létszámkiesés miatt a rendőrség más részlegeiből kellett embereket vezényelni az utakra.

Az őrizetbe vett közlekedésieket a gazdasági bűnözéssel foglalkozó rendőrök hallgatják ki. Legtöbbjüket azzal gyanúsítják, hogy az utóbbi három évben több száz órányi túlmunkát számoltak el hamisan, valamint egyeseket azzal, hogy a hivatali célra szánt gépkocsi-üzemanyagot saját célra is használták.

A rendőri vezetés főleg olyan kollégákkal igyekszik pótolni a kiesett közlekedési rendőröket, akik korábban ennél a részlegnél dolgoztak. Ennek ellenére az autósok elmondása szerint kedden délelőtt szemmel láthatóan kevesebb közlekedési rendőrt lehetett látni az utakon, mint általában.

Robert Abela új miniszterelnök úgy reagált: jó, hogy a rendőrég nyomoz a saját emberei ügyében.

Az Európai Unió legkisebb tagországában számos korrupciós botrány volt az utóbbi években mind a politikai, mind a gazdasági életben.

Robert Abelát január 11-én választotta meg elnökének a kormányzó Munkáspárt, így ő lett egyúttal az ország új miniszterelnöke. Joseph Muscat korábbi miniszterelnök Daphne Caruana Galizia újságíró 2017-es meggyilkolásának ügye miatt kényszerült lemondani. Caruana Galizia oknyomozó újságíró volt, és több korrupciós ügyet felfedett.

Január 17-én lemondott a máltai rendőrfőnök, Lawrence Cutajar, miután azzal vádolták a szigetország társadalmában, hogy akadályozta az újságíró meggyilkolásának felderítését. Cutajar, akinek az alkalmasságát vonták kétségbe, lemondólevelében közölte: azért vonul vissza, hogy a szükséges rendőrségi reformokat meg lehessen valósítani.