Elsőként a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Bölcsészettudományi Karának Magyar Irodalomtudományi Intézete tett közzé egy szolidaritási nyilatkozatot, majd több szakmabeli is megszólalt a kérdésben. A kolozsvári magyar intézet egyetértését fejezte ki a magyarországi egyetemi oktatók valamint a Magyartanárok Egyesülete által a módosított NAT-al szemben kifejezett szakmai bírálatokkal, ami elszabadította a sorosozó, bolsi-libsiző poklot a közösségi médiában. Az intézetet és annak oktatóit gyalázók között egyaránt vannak erdélyiek és magyarországiak, ugyanakkor szép számban olyanok is, akik egyetértenek mind a szakmai kifogásokkal, mind azzal, hogy az erdélyi magyar tudományos élet képviselői nem rejtik véka alá véleményüket annak ellenére, hogy – amint erre többen figyelmeztettek – az minden bizonnyal a BBTE további hátrányos megkülönböztetését fogja eredményezni. (A BBTE eddig sem volt a magyar kormányzati támogatások kedvence.) A kolozsvári egyetem több magyar kara és intézete tavaly az MTA és az azóta felszámolt akadémiai kutatóhálózat mellett állt ki, értelmiségi körök pedig az MTA-val szolidarizáló tiltakozó megmozdulást szerveztek a magyar főkonzulátus elé.
A közösségi oldalon folyó vita egyik megszólalója azzal érvelt a kolozsvári szakemberek lépése mellett, hogy „a hallgatás megerősíti abban a Fideszt - de legalábbis kommunikálhat úgy -, hogy egész Erdély őket támogatja”. A közmédia ugyanis ezt a képet erősíti, egy a Takaró Mihály elnökletével, Budapestről létrehozott és működtetett intézmény, a Kárpát-medencei Magyartanárok Kulturális Egyesületének (KMTKE) közleményére hivatkozva. A NAT mellett kiálló KMTKE nyilatkozatot azonban csupán az elnök és az öt – Magyarország, Erdély, Felvidék, Délvidék, Kárpátalja - területi részeinek elnökei jegyzik a tagság vélhető megkérdezése nélkül. (Legalábbis a lapunk által utolért tagok nem tudtak róla.) Az M1 Ma reggel című február 3-i műsorában Takaró Mihály is a KMTKE teljes támogatásáról beszél és többek között egy tavaly novemberi szatmárnémeti regionális konferenciára hivatkozik, nagyon diplomatikusan csak annyit említve, hogy azon a rendezvényen részt vett mintegy 130 erdélyi tanár és jelen volt a Babes-Bolyai „professzorasszonya is”.
Erre a Takaró nyilatkozatra reagálva, a hivatkozott „professzorasszony”, Fóris-Ferenczi Rita kedden Facebook-oldalán közölte: „Nem akartam feltétlenül hozzászólni a NAT-vitához, de különböző interjúkban, kommentekben rövid utalások olvashatóak az erdélyi tantervfejlesztési törekvésekről, és a szatmárnémeti konferenciáról, ahol kolozsvári képviseletben épp magam tolmácsoltam a BBTE Bölcsészettudományi Karának Irodalomtudományi Intézetében folyó középiskolai irodalomoktatás tantervfejlesztési elképzeléseit. (Teljesen mellékes körülmény, mégis szóvá kell tennem, hogy az említett konferencia előestéjén tudtam meg, hogy a korábbi tervekhez viszonyítva ez nem amolyan szűkebb erdélyi magyartanári találkozó, hanem a KMTKE égisze alatt szerveződik. A konferencia nyitó előadásainak (elsőként magam ismertettem a fent említett fejlesztési koncepciót és terveket, utána Takaró Mihály előadása következett) elhangzása után derült ki, hogy két ellentétes álláspontot képviselnek, és ezt az ellentétet épp az utánam felszólaló Takaró Mihály hangsúlyozta igen erőteljesen. A konferencia végén abban az egyetlen alapelvben egyeztünk meg a záró nyilatkozat rövid és tömör szövege kapcsán, hogy az irodalom érték – még akkor is, ha az „értékközvetítést” merőben másképpen érthetjük.”
Fóris-Ferenczi megkeresésünkre sem részletezte az említett álláspontbeli különbségeket. A rendezvény egyik résztvevője azonban elmondta, nagyon leegyszerűsítve a két álláspontbeli különbséget jól szemlélteti a következő eset. A kolozsvári oktató többek között azzal érvelt, hogy ha a gyerekek Harry Pottert olvasva ismerik meg az olvasásélményt, akkor ezt kell kihasználni és hagyni kell, hogy Harry Potter nyissa meg az ajtót Jókainak. Takaró Mihály erre úgy reagált, Harry Potter ne nyisson ajtót Jókainak, Jókai egyedül is be tud jönni.
Fóris-Ferenczi elmondta, a romániai magyar tanterv nem szerző- és nem mű-, hanem műfajközpontú, így az erdélyi magyar tanár számára nincs kötelezően oktatandó szerző és mű sem, csupán ajánlott és tanár által szabadon kezelhető művekre vonatkozó javaslatok. Például: a ballada műfaját oktatva nyilván senki sem kerüli meg Arany János balladáit, de nyugodtan beválogathatja Lackfi János, Kányádi Sándor kortárs balladáit is, ez a tanár személyi döntésén múlik. Fóris-Ferenczi bejegyzésében hangsúlyozta, az erdélyi magyartanárok nem éltek vissza ezzel a „szabadsággal”, ugyanúgy és ugyanolyan hittel és hűséggel „tanították” a klasszikusokat, miközben lehetőségük adódott arra, hogy igazodjanak a tanulócsoport olvasási szintjéhez és olvasási igényeihez is. Ám mind az ismeret, mind a műfajközpontú megközelítésnek megvannak a maga korlátai. Ezek feloldása érdekében a BBTE Bölcsészettudományi Karának munkacsoportja jelenleg is tágabb megközelítésmódokat keresve egy olyan történetiségelvű tantervi keret kidolgozására tesz kísérletet, amely az irodalomnak, mint nyelvi művészetnek az olvasói tapasztalatát helyezi középpontba.
Több erdélyi magyartanár lapunknak azt hangsúlyozta, abszurd és teljesíthetetlen a 126 szerzőt kötelezővé tevő NAT –ami nyilván ennél jóval több művet jelent -, kidolgozói legfeljebb azt fogják elérni vele, hogy sem a beleerőszakolt Wass Albert és társaira, sem másra nem lesz idő.
