A magyar kormány egyik államtitkára délelőtt kijelenti a magyar parlament egyik ellenzéki pártjáról, hogy az „magyarellenes”, és ez az államtitkár este még hivatalban van. Sőt, fárasztó munkája után megdicsőülten távozik hivatalából hivatali gépkocsijával, amelynek üzemanyagköltségét többek között azok a magyar állampolgárok fizetik, akik szerinte „magyarellenesek”. Márpedig a „magyarellenességet” úgy tessék érteni szó szerint, ahogyan ez az ember (a nevét nem írnám le, nem érdemli meg) értette: ez az ellenzéki párt nem szereti a magyarokat, ez a párt a magyarság ellensége, ez a párt tehát ellenség.
Ha ugyanő ugyanezt egy kocsmában mondja szűkebb társaságban, akkor az ember elnézőn legyint, sokat ivott szegény, előfordul az ilyesmi, holnapra kijózanodik, s talán észhez tér. Ám ez az államtitkár láthatóan nem volt részeg, mikor az ellenzéki párt állítólagos „magyarellenességéről” beszélt, sőt, a súgógép segítségével meglehetős lendülettel olvasta fel a nyilatkozatát – látszott rajta, hogy talán még ő maga is elhiszi, amit mond.
Szegény embernek fogalma sincs róla, hogy olyan fokú politikai kulturálatlanságról tett tanúbizonyságot, amire az nem lehet mentség, hogy a minisztériumában még a szobanövények közül is sokan egyetértenek vele. Szegény embernek fogalma sincs róla, hogy egy nemzetállamban egy parlamenti ellenzéki pártot egy kormánytag nem vádolhat nemzetellenességgel következmények nélkül. A nemzetellenesség ugyanis olyan súlyos vád, amiért Magyarországon és egész Kelet-Európában komplett társadalmi csoportokat szoktak volt munkatáborokba hurcolni Auschwitztól a Gulágig, a Hortobágytól Szibériáig. A nácik és a bolsevikok is nemzetellenességgel vádolták meg aktuális ellenfeleiket, hogy e súlyos vád alapján könnyebben megszabadulhassanak tőlük.
Mi következik 2020-ban abból, ha a magyar kormány államtitkára egy magyar ellenzéki pártot „magyarellenességgel” vádol meg? Ebből az következik, hogy szegény államtitkár elmulasztotta tisztázni magában, hogy neki mi a magyar most. Elfelejtette meghatározni saját maga számára, hogy vajon mit jelent a magyar politikai (nem pártpolitikai) közösséghez való tartozás, ha azt nem a pártos szemüveg többszörösen torzító lencséjén át vizsgálja. Elmulasztotta továbbá megérteni azt is, hogy milyen tartalmakat hordoz magában a magyar politikai (nem pártpolitikai) közösséghez való tartozás személyes felelőssége, ha az ember a fizetését a magyar nemzetállamtól kapja. Ezt a gondolatmenetet nem lehet megúszni azzal, hogy „bezzeg Gyurcsány”.
Az államtitkár lassabb felfogású szobanövényei számára hangsúlyozom: nem rettegek attól, hogy a magyar kormány a „magyarellenes” ellenzék fizikai megsemmisítésére tör, de ha a magyar kormány államtitkára nem tudja, hogy a „magyarellenes” szónak ezen a tájon milyen rettentő következményei voltak, akkor javaslom, látogasson el a Duna partján látható cipők emlékművéhez – a Parlamenttől nincs messze, odatalál gyalog is. S örüljön neki, hogy önként mehet oda. Másokat vittek.