Előfizetés

Az államtitkár szobanövényei

A magyar kormány egyik államtitkára délelőtt kijelenti a magyar parlament egyik ellenzéki pártjáról, hogy az „magyarellenes”, és ez az államtitkár este még hivatalban van. Sőt, fárasztó munkája után megdicsőülten távozik hivatalából hivatali gépkocsijával, amelynek üzemanyagköltségét többek között azok a magyar állampolgárok fizetik, akik szerinte „magyarellenesek”. Márpedig a „magyarellenességet” úgy tessék érteni szó szerint, ahogyan ez az ember (a nevét nem írnám le, nem érdemli meg) értette: ez az ellenzéki párt nem szereti a magyarokat, ez a párt a magyarság ellensége, ez a párt tehát ellenség. 
Ha ugyanő ugyanezt egy kocsmában mondja szűkebb társaságban, akkor az ember elnézőn legyint, sokat ivott szegény, előfordul az ilyesmi, holnapra kijózanodik, s talán észhez tér. Ám ez az államtitkár láthatóan nem volt részeg, mikor az ellenzéki párt állítólagos „magyarellenességéről” beszélt, sőt, a súgógép segítségével meglehetős lendülettel olvasta fel a nyilatkozatát – látszott rajta, hogy talán még ő maga is elhiszi, amit mond.
Szegény embernek fogalma sincs róla, hogy olyan fokú politikai kulturálatlanságról tett tanúbizonyságot, amire az nem lehet mentség, hogy a minisztériumában még a szobanövények közül is sokan egyetértenek vele. Szegény embernek fogalma sincs róla, hogy egy nemzetállamban egy parlamenti ellenzéki pártot egy kormánytag nem vádolhat nemzetellenességgel következmények nélkül. A nemzetellenesség ugyanis olyan súlyos vád, amiért Magyarországon és egész Kelet-Európában komplett társadalmi csoportokat szoktak volt munkatáborokba hurcolni Auschwitztól a Gulágig, a Hortobágytól Szibériáig. A nácik és a bolsevikok is nemzetellenességgel vádolták meg aktuális ellenfeleiket, hogy e súlyos vád alapján könnyebben megszabadulhassanak tőlük. 
Mi következik 2020-ban abból, ha a magyar kormány államtitkára egy magyar ellenzéki pártot „magyarellenességgel” vádol meg? Ebből az következik, hogy szegény államtitkár elmulasztotta tisztázni magában, hogy neki mi a magyar most. Elfelejtette meghatározni saját maga számára, hogy vajon mit jelent a magyar politikai (nem pártpolitikai) közösséghez való tartozás, ha azt nem a pártos szemüveg többszörösen torzító lencséjén át vizsgálja. Elmulasztotta továbbá megérteni azt is, hogy milyen tartalmakat hordoz magában a magyar politikai (nem pártpolitikai) közösséghez való tartozás személyes felelőssége, ha az ember a fizetését a magyar nemzetállamtól kapja. Ezt a gondolatmenetet nem lehet megúszni azzal, hogy „bezzeg Gyurcsány”. 
Az államtitkár lassabb felfogású szobanövényei számára hangsúlyozom: nem rettegek attól, hogy a magyar kormány a „magyarellenes” ellenzék fizikai megsemmisítésére tör, de ha a magyar kormány államtitkára nem tudja, hogy a „magyarellenes” szónak ezen a tájon milyen rettentő következményei voltak, akkor javaslom, látogasson el a Duna partján látható cipők emlékművéhez – a Parlamenttől nincs messze, odatalál gyalog is. S örüljön neki, hogy önként mehet oda. Másokat vittek.

Palánk

Na, most kezdtem el nem érteni ezt az egészet. Ha a Természettudományi Múzeum esetében győzhetett a józan ész, és a lehető legmagasabb szinten megszülethetett az a döntés, hogy addig ne csomagoljanak, amíg nincsen meg az új épületük – Debrecenben vagy akárhol -, akkor mi szükség van az összes többi erőszakoskodásra? Mi értelme van annak például, hogy Baán László megfenyegeti Budapestet: bár egyelőre nem építik meg a böhöm Nemzeti Galériát a Városligetben, azért a nép csak nézze a helye körül a palánkot, így bűnhődve a szavazatáért?
Nem mintha nem érteném meg Baán Lászlót, sőt, még sajnálom is. Ez az egész Liget projektnek nevezett hagymáz úgy kezdődött, hogy neki kapnia kellett volna egy föld alatti kiegészítést a Szépművészeti Múzeum mellé – csak éppen az erre szánt EU-s pénzt az Orbán-kormány elköltötte a Várkertbazárra. A papír mindent elbír alapon így lett a józan tervből új Nemzeti Galéria, aztán öt múzeum, majd mégis inkább négy, de másik, plusz színház és Biodóm.
Arról viszont tényleg nem a budapestiek tehetnek, hogy jelen állás szerint sok minden lesz a ligetben, de Nemzeti Galéria nem nagyon. Nem mi raktuk ki a Néprajzi Múzeumot a Kossuth térről egyenesen a semmibe, és nem mi szerettünk bele a fene tudja, mire szolgál, de roppant „légies” Zene Háza épületébe. Ha rajtunk múlik, persze semmi sem épült volna parkban, legfeljebb játszótér és sétaút, de ha mégis, tőlünk akár a Nemzeti Galéria gödre is tátonghatna a Néprajzié helyett a felvonulási tér helyén.
Szóval bocsánat, de ezt a tébolyt a kormány miniszteri biztosostul magának kavarta. És a tisztesség azt kívánja, hogy míg a budapestiek által választott fővárosi vezetés megvétózhatja az újabb építkezést, addig a munkaterületet se kelljen kerülgetnünk. A kerítésbontás persze eddig Orbán műfaja volt, de ez egy roppant tanulékony város.

A szlovén barát

Orbán Viktor sokat idézett személy manapság a szlovén sajtóban. Kedden például a Delo című baloldali lap internetes kiadásának címoldalán a magyar kormányfő nagy képe fogadhatta az olvasókat. Ez nem Orbán kivételes szlovéniai népszerűségére vezethető vissza: inkább elrettentő példaként emlegetik. Szlovéniában a társadalom jelentős része liberálisan gondolkodik. Mindaz, ami Magyarországon történik - a jogállamiság lábbal tiprása, a média és az oktatás központosítása és minden demokráciaellenes intézkedés - nemcsak elképzelhetetlen lenne Szlovéniában, egyenesen visszataszító is a társadalom jelentős része számára. Persze Szlovéniában is akadnak sokan, akik az „orbáni útban” látják a jövőt. A 2018-as választáson a magyar kormányfő kedvenc szlovén politikusa, Janez Jansa által irányított Szlovén Demokrata Párt (SDS) végzett az élen, ám annyira féltek a magyar kormány növekvő befolyásától, hogy teljesen különböző pártok fogtak össze és alakítottak kormányt Marjan Sarec vezetésével. A szlovének egyre többször kóstolhatnak bele abba, milyen is a magyar virtus. Egy helyi oknyomozó portál a napokban részletesen megírta, hogyan finanszíroztak Fideszhez közeli „vállalkozók” 2018 augusztusa óta több mint négymillió euróval olyan médiacégeket, amelyek Jansa pártját támogatják. Hatalmas összeg, és joggal tehetjük fel a kérdést: erre van pénz? Tényleg megéri az illiberalizmust külföldre exportálni az uniós támogatások „átirányításával”, miközben a magyar kormánypárt révén jelentős összegeket kapó, a Hír TV-hez hasonlítható Nova 24 televízió Szlovéniában alig gyakorol befolyást a közgondolkodásra? Jansa most esélyt kapott arra, hogy kormányfő lehessen. Sarec ugyanis rosszul mérte fel a helyzetet, bejelentette lemondását, és előrehozott választás kiírását javasolta, de nem számolt azzal, hogy több párt rosszul járna egy idő előtti voksolással. Így Jansa próbálkozhat egy kormányzó többség kialakításával. Ám ha sikerrel járna is, Szlovénia nem választja a magyar utat. Ott még elég erős az emberek demokráciába vetett hite.