költészet;versek;

2020-02-15 08:51:36

Lázár Bence András versei

Most elhagy

Most elhagy majd minden vágyad,

ahogy tél idején leveted magadról

meleg előszobákban,

ahogy leveted magadról csendben

a nagyruhákat.

De kíméletlen és visszavonhatatlanul,

de kíméletlen áttekintesz mindenen,

de visszavonhatatlanul, ami voltál,

ami vagy:

birsek számolása egy kora őszi estben,

locsolófejek egy a nyárba lógó kertben,

bevásárlótáskák a magára hagyott kézben,

bonyolult találgatások: hogy akkor most

éppen mi zajlik, mozdul a másik testben.

Aztán elhagy most minden vágyad,

ahogy látod, hogy majd tél idején

állsz a hideg nagyszobában,

és leveted magadról,

leveted csendben,

leveted a nagyruhákat.

A záróképe

Most nincs oka:

hogy elviszik.

Most nincs oka:

hogy jönnek.

Egy körút kimért beletörődése.

Egy taxi anyósülése.

Lehetne most ez a záróképe.

Hogy valami ócska, de közös

dal szól a reggel végtelenségében.

Aztán vásári bódék egy ünnep

elején a tömeg távolságában.

Micsoda árulás.

Micsoda végzet ez.

És jönnek,

és elviszik.

Áthűlt vásári bódék mellől

most jönnek

és most elviszik.

Most nincs oka.

Most nincs ünnep.

Most legyen ez:

egy taxi anyósülésén a kettőnk záróképe.

Nekrológ 2. (nyár)

Amikor majd megkérdezik:

hogy.

Hogy: ebben a párás délutánban.

Hogy: most ragadnak a szavak.

Amikor ilyennek lenni, csak:

volt.

Csak volt, hogy: a hátát tartja,

Csak volt. De már dőlnek rajta.

Amikor elfelejtik, például:

a kort.

De nem törik el így se, csak:

úgy.

De nem más, mint a többi, csak:

múlt.

Amikor majd a párás délutánban,

amikor már ragadnak a szavak,

amikor a hátát tartja,

amikor ők, csak dőlnek rajta,

amikor nem törik el csak:

úgy,

amikor ugyanaz lesz, mint a többi:

múlt.

Amikor majd megkérdezik: hogy.

Hogy: értelme. Hogy: egyáltalában.

Hogy: így. Hogy: volt.