Lejárt hősök a szoborraktárban

Publikálás dátuma
2020.02.16. 13:11

Fotó: Népszava
Egyszer volt, hol nem volt, a Rákos-patakon túl, de Sashalmon még éppen innen, volt egyszer egy FÖRI-telep. Azon a telepen, a Pálya utca 27. alatt a fővárosi rendészet akciócsoportjának és különféle szolgálatainak autói álltak. No meg öt bronzszobor és négy bronz dombormű. Egyebek között őcsászári fensége, I. Ferenc József császár és király kissé horpadt, karját vesztett emlékműve.
Ezek a millenniumi emlékmű Habsburgjai, nem? – mutatta a fotójukat lapunk külpolitikai rovatvezetője, aki kutyasétáltatás közben figyelt fel a rákosszentmihályi kertváros különös szoborgalériájára. Bizony igaza volt, vannak ott száműzött Habsburgok is. A csoport azonban még ennél is érdekesebb. 1951-ben kezdődött el a Hősök terén a súlyosan megsérült kolonnád rendbehozása és a központi szoborcsoport – Árpád és a hét vezér – kijavítása, két évre rá pedig sor kerülhetett a királygalériára is. 1953. május 21-én adta hírül a Magyar Nemzet, hogy a Habsburgokat nem teszik vissza az oszlopok közötti helyükre, hanem magyar uralkodókkal váltják fel őket: nem kerül vissza Mária Terézia, II. Li­pót és I. Ferenc József szobra, „ez a három szobor a háború alatt különben is elpusztult (…), eltávolítják még I. Ferdinánd és III. Károly szobrait”. Így is lett, az 1958-ra elkészült emlékművön a Köröndről idehozott Bocskai István és Bethlen Gábor, valamint az újonnan megmintázott Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos váltotta a Habsburgokat.  

Mégsem pusztultak el

A Köröndön azonban ma már csak egy szobor van meg az eredeti négy közül, Zrínyi Miklósé. Bethlen helyére Vak Bottyán került, Bocskaiéra Szondy György. Gróf Pálffy János, Magyarország egykori nádora, Habsburg-hű hadfi helyén – noha ő egyenesen Ferenc József megrendelésére kapott szobrot Budapesten – Balassi Bálint áll. De hová lett Pálffy? Jól gondolják: ott áll a FÖRI-telepen, ő az a parókás, mentés alak, baljában papírtekerccsel. (Peches szoboralak volt ez már a kezdet kezdetén is, első kijelölt alkotója, Szárnovszky Ferenc belehalt a tervét fogadó fanyalgásba, a hadvezért végül Senyei Károly mintázta meg.) A rákosszentmihályi szoborgalériában áll még mellette három Habsburg: a világháborút ép bőrrel meg­úszó I. Ferdinánd (későreneszánsz ruhában) és III. Károly (parókában, palásttal), valamint az „elpusztult” Ferenc József. Csak II. Lipót alakja volt ugyanis valóban menthetetlen az ostrom után. Mária Terézia súlyosan sérült ugyan, de még 2002-ben – a frissen felállt baloldali kormány döntése nyomán – felújították, 2011-ben pedig, a Barokk Év apropóján elkerült Gödöllőre. Ferenc József sorsa ennél is kacifántosabb: első, huszáregyenruhás változatát (Füredi Richárd alkotását) 1919-ben összetörte az istenadta nép, a tíz évre rá felállított, immár Szent István-rendi díszöltözetet viselő alakot (Zala György művét) pedig a légnyomás állította fejre, így csúszott be a koponyája a vállai közé.  

A rejtélyes ötödik

Van tehát három Habsburgunk, hozzájuk viszont négy bronz domborművünk a millenniumi emlékműről. II. Lipótnak nemcsak a figurája, láthatóan a táblája is elveszett – ezen azt a jelenetet kellene látnunk, amikor 1790-ben a magyar korona visszakerül Budára –, I. Ferdinándé pedig, amely Eger ostromát ábrázolja, már régóta Egerben van. A „vitam et sanguinem”-dombormű Mária Teréziához tartozik, a zentai csata III. Károlyhoz, a koronázás pedig, Erzsébet királynéval a háttérben, Ferenc Józsefhez. És a kakukktojás? Nos, ez minden bizonnyal a Dalmácia meghódítása, Könyves Kálmán eredeti domborműve – az ötvenes években kívánatosnak tetszhetett lecserélni arra a jelenetre, amikor a király épp megtiltja a boszorkány­égetést. Az ötödik szoboralakról viszont még nem ejtettünk szót: jámborhivatalnok-kinézetével erősen ki is lóg a sorból. Elég azonban belelapozni Liber Endre fővárosi szoborkataszterébe, hogy felismerjük: nem más ő, mint Bartha Miklós, erdélyi születésű, függetlenségi párti országgyűlési képviselő, konzervatív ellenzéki publicista, akinek halála után egy évtizeddel, 1914-ben közadakozásból állítottak szobrot – Istók János művét – a Városligetben. A bronzalak a háborút szinte sértetlenül megúszta, Bartha kérlelhetetlen antiszemitizmusa, sovinizmusa és munkásmozgalom-ellenessége indokolta az 1949 óta tartó raktári létet.

Jöhet a vissza-negyvennégyesítés?

A főváros különféle intézményeinél, majd a Budapest Galéria sülysápi raktárában töltötték ugyanis ezek a szobrok a huszadik század második felét (Lásd képünkön balra). Csak 2005-ben kerültek elő onnan, amikor felszámolták a létesítményt. Akkor az állomány egy részét Kiscellbe vitték, másokat Óbudára, ezeket a műveket pedig a Szabó öntészet telepére. Tavaly kellett nekik új helyet találni – tudtuk meg dr. Szerdahelyi Márktól, a Budapest Galéria köztéri műalkotásokkal foglalkozó osztályvezetőjétől –, mégpedig olyat, ahol nem kell fizetni a tárolásért, viszont biztonságban vannak. A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság mindkét kritériumnak megfelel. Más kérdés, hogy hogyan tovább. Ezek a köztérre szánt bronzok évtizedekig elállnak még a szentmihályi napon, de vajon a puszta raktározáson kívül lehet-e, kell-e tenni velük valamit? Amikor a ’44-es állapot mint viszonyítási alappont alkotmányba vésett szabály és városrendezési alapelv, fölmerülhet-e az ezredévi emlékmű vissza-negyvennégyesítése? Technikai akadálya aligha lenne a változtatásnak – Mária Teréziának is hiányzott nagyjából a fele, azóta pedig a semmiből alkották újjá az Andrássy-szobrot –, de támadhat-e igény a magyar államférfiak Habsburgra cserélésére, pusztán a „hitelesség” jegyében”? És ha már itt tartunk: lehet, hogy Bartha Miklósról eddig csupán megfeledkeztek?

Ünnepi szobordöntés

„Mi nem vagyunk hívei a szobordöntéseknek, de valahogy úgy éreztük, hogy a fasiszta könyvégetések és az európai műemlékek barbár lerombolása után feleltek ezek a fiatalok a reakció bálványimádóinak” – így magyarázta a Szabad Nép cikkírója 1945. április elsején a Kossuth téri Tisza-szobor ledöntését. Ami egyébként nem ment könnyen: az V. kerületi Madisz-tagságnak kötelet kellett kötnie a bronzalak nyakára, és úgy lerángatni a földre. Végül táblát tűztek a romokra: „Ez a reakció sorsa”. Az akció nem volt példa nélküli, hiszen a déli Klotild-palota előtt álló Werbőczy-szobor már március végén megkapta a maga tábláját a madiszosoktól – „úgy-e mostan lóg az orrod, meghozták a földreformot” –, aztán május elsején a vonulásban fellelkesült tömeg le is rombolta, újabb táblán ajánlva a tettet „Dózsa György emlékének”. Pár hónapra rá a kommün áldozatairól megemlékező Vértanú-emléket is ledöntötték. Prohászka Ottokár szobra viszont egészen 1947 áprilisáig megmaradt a Károlyi-kertben, mígnem a katolikus egyház – halála huszadik évfordulóján – nagyszabású ünnepséggel kívánt emlékezni a püspökre. Ám fiatal radikálisok – köztük Faludy György – egy rapid szobordöntéssel beelőztek. Végül 1949-ben kapott hivatalos jelleget a szoborrevízió. Márciusban a Kis Újságnak adott interjút Pogány Ö. Gábor fővárosi múzeumigazgató, jelezve, hogy „elsősorban a politikailag kirívó, ellenforradalmi és egyéb reakciós szellemet hordozó” emlékeket fogják eltávolítani. Így a Duna-parti Erzsébet királynét, a Fővám téri honvédemlékművet, illetve a „Habsburg-lakáj” Pálffyt.

Szerző

Eper a panelban

Publikálás dátuma
2020.02.16. 10:17

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Tizenkét négyzetméteren több mint 500, télen-nyáron föld nélkül cseperedő, hétköznapi és különleges növénypalánta vegyesen. Erre képesek hazánk első komplex, újrahasznosítható műanyagból készült hidropóniás berendezései, amiket egy apa-lánya vállalkozás fejlesztett. Az eszközök forradalmasíthatják a növénytermesztést. A változásra szükség is lenne nem csak a bolygó, de az egészségünk érdekében is.
Rácz Gréta kilenc évvel ezelőtt, 14 évesen édesapjával, Rácz Sándorral a kis kerti tavukban kezdett kísérletezni az akvakultúrás kertészkedéssel. Szerettek volna saját termesztésű növényeket enni, de a talaj nem volt ideá­lis és nekik sem volt elég idejük a föld művelésére, ezért más megoldások után kutattak. Az akvapónia, amivel próbálkoztak, egy olyan organikus rendszer, ami a haltenyésztést ötvözi a hidropóniás (föld nélküli, csak vizet használó) növénytermesztéssel. A közös hobbi végül szenvedély lett, a páros éveken át kutatott, tanult és kísérletezett, hogy eljussanak oda, ahol most tartanak. Létrehozták a berendezést, amivel több száz növény nevelhető föld nélkül, kis helyen, gyakorlatilag bárhol.  

Télen-nyáron van termés

Miután több innovációs versenyen is elismerték őket, tavaly befektetők segítségével megalapították a cégüket és bevezették a berendezést a hazai ­piacra. Hamar éttermek kezdtek ér­dek­lődni a fejlesztés iránt, felgyorsultak az események, és a most 22 éves, biológusnak tanuló Gréta nemrégiben már Londonban tárgyalt, mint a Green Drops Farm ügyvezető igazgatója. Mindezt Debrecenben, mintegy mellékesen említi meg, miközben az üvegház felé tartunk, ahol az általuk létrehozott berendezések működnek. Az orkán erejű szélből belépni egy olyan icipici helyre, ahol rózsaszín fényben és melegben több száz zöld növény fejlődik, igazán üdítő élmény. A hidropóniás berendezés speciális, bioazonos tápoldatos vízzel segíti a saláták, fűszernövények és ehető virágok növekedését. A tervezésnél a dizájnra is figyeltek, könnyen el lehet képzelni a berendezést egy étteremben vagy koktélbárban, mint különleges dekoratív elemet. Érkezésünkkor Rácz Sándor éppen a vízi tormákkal és a frissen érkezett borsóhajtásokkal bíbelődik. Büszke pillantásokkal figyeli a lányát, aki megmutatja nekünk, hogyan vehetők ki a növények a kis tárolókból és helyezhetők át tetszés szerint ide vagy oda. Néha halk zúgással elindul a szivattyú is, ami vízzel látja el az élővilágot. Vannak itt olyan, különleges növények, amik egyébként csak külföldről, nagyon borsos áron szerezhetők be, de egy debreceni étterem már magának termeszti az üvegházban. „Még Srí Lankáról is rendeltünk magokat speciális, koktéloknál használt ehető virágokhoz. Az étteremnek most már nem kell költeni ezek importjára, így környezettudatosabbak is lehetnek, miközben spórolnak is. De vízi tormát is csak mi termesztünk az országban” – meséli Rácz Sándor. Novembertől márciusig speciális, alacsony energiafelhasználású lámpákat használnak, és a víz keringetése is időzített, így nem fogyasztanak túl sok áramot. A három berendezésben 360 növénynek van hely, de az asztalokon is több száz, nemrég elvetett palántát látni. Ezeket is föld nélkül, a víz keringetésével nevelik. Gréta szerint a szabadföldi növénytermesztéshez képest 95 százalékos a vízmegtakarításuk, mivel mindig ugyanaz a 90 liter víz kering a tartályokban, amit 3 havonta kell cserélni. Apa és lánya egy olyan növényter­mesztési rendszert szeretett volna létrehozni, ami bárki számára és bárhol lehetőséget biztosít a kertészkedésre, a vegyszermentes, tápanyagban gazdag növények termesztésére. A segítségével akár egy panel erkélyén is nevelhetünk salátát, borsót, epret. Az ötlet már egy óvodának is megtetszett, hamarosan oda is felállítanak egy rendszert, hogy a gyerekek saját termesztésű, egészséges salátákat, zöldségeket, gyümölcsöket ehessenek, és ismerkedhessenek az gazdálkodással, növénytermesztéssel.  

Sikertörténet

„Tizennégy évesen meg sem fordult a fejemben, hogy ebből nekünk valaha vállalkozásunk lesz apával, de tetszett a kísérletezés. Aztán, mikor 2014-ben, 17 évesen jelentkeztem a Magyar Innovációs Szövetség pályázatára egy akvapóniás rendszerrel, felgyorsultak az események, országos másodikak lettünk és eljutottam Svájcba és Brüsszelbe is. Aztán egyre többet kutattunk és fejlesztettünk, mentorprogramokon és versenyeken vettünk részt, míg végül 2018-ban elindulhatott a startup” – meséli Gréta, akinek a munka és az egyetem miatt nagyon alaposan megtervezett időbeosztása van, amihez igyekszik tartani magát. Édesapja jelenleg a debreceni biotechnológiai üzem műszaki osztályán dolgozik mint elektrikus, de reméli, idővel a szenvedélye lesz a főállása is. Egy nagyobb berendezés ára éttermek, szállodák számára egyébként 200 és 400 ezer forint között mozog attól függően, hogy mennyi növényt szeretne valaki termeszteni, a megtérülési idő pedig 2-3 év. Azok a lakossági felhasználók, akik nem akarnak ennyit költeni, akár soronként is felépíthetik a rendszert, így sokkal kedvezőbb az ár. A berendezés nem csak a hobbikertészek számára lehet hasznos. A klímaváltozás, a talajpusztulás számos nehézség elé állítja a gazdákat is. „A célunk, hogy megreformáljuk a hazai mezőgazdaságot. A berendezéssel akár 30 százalékkal hatékonyabb lehet a növénytermesz­tés. Vannak, akik úgy gondolják, csak a földben termesztett növények lehetnek finomak, tápanyagban gazdagok, de ez valójában a talaj minőségétől függ. Az akvapóniás vagy hidropóniás rendszerekben sem mindegy, hogy milyen és mennyi tápanyagot kapnak a növények” – tudjuk meg Sándortól.

Elbutítjuk a gyerekeket is

A több zöldség-, gyümölcs- és kevesebb húsfogyasztás nem csak a környezetnek, de az egészségünknek is fontos volna. Magyarországon a legalacsonyabbak között van a mindennapi zöldségfogyasztás aránya az unióban. Pedig a húsfogyasztás messze nem olyan egészséges, mint azt sokan hiszik. Az Egészségügyi Világszervezet szerint például ma Európában 75 százalékkal több húst és tejterméket fogyasztunk, mint ami a saját egészségünk szempontjából jó lenne. Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint ráadásul a nagyüzemi állattenyésztésnek akkora az üvegházhatású kibocsátása, mint a teljes közlekedési szektoré. Vagyis: az összes autó, hajó, repülő és vonat annyi káros anyagot juttat a levegőbe, mint amennyit a nagyüzemi állattartás egymaga. A táplálkozásunknak tehát igen nagy szerepe van abban, hogy milyen jövő vár ránk. Arról, hogy milyen károkat okozhat a bolygónak, ha nem állunk át egy környezettudatosabb gazdálkodási módszerre, Rodics Katalint kutató-biológust, címzetes egyetemi docenst, a Greenpeace aktivistáját is megkérdeztük. Szerinte az utóbbi években sorozatban jelennek meg az ENSZ-testületek és az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet tanulmányai arról, hogy egyetlen járható út az emberiség számára, ha átáll az ökológiai gazdálkodásra. „Legalább a gyerekeknek ökológiai gazdálkodásból származó zöldséget és gyümölcsöt kellene kapnia. Egy európai tanulmány szerint ugyanis 30 százalékkal csökken azoknak a gyerekeknek az IQ-ja, akik szervezetében kimutatják azokat a növényvédő szereket, amik az ipari termelésből származó zöldségekben és gyümölcsökben találhatóak. Legalább a közétkeztetésben figyelni kellene arra, hogy ökogazdaságból származó alapanyagokat használjanak” – hívja fel a figyelmet Rodics Katalin. Ez egyébként könnyebb lenne, ha nem 27 százalékos áfája lenne a közétkeztetésnek és a bioterméknek, miközben az éttermek csak 5 százalékot fizetnek. Itthon a talaj is kedvezne az ökológiai gazdálkodásnak, ízletes zöldséget és gyümölcsöt tudnánk termelni, mégis óriási területeken csak kukorica, repce, napraforgó terem, mert ezt tudják biztonságosan és jól eladni. Rodics Katalin szerint az ország egyre szárazabb, éppen ezért figyelni kellene a vízkészletre is. Természetes tározókat kellene kialakítani, ahová ki lehet engedni áradáskor a folyók vizét, és amit aztán öntözésre tudnak használni. „Minden gazdasági és politikai döntést alá kellene rendelni annak, hogy a klíma- és az ezzel párhuzamosan zajló ökológiai katasztrófát elkerüljük! Egymillió faj a Földön már most a közvetlen kihalás szélén áll, a következő 10 évben ezek el fognak tűnni, ha mi nem változtatunk” – tárja elénk a jövőt. A politika azonban még most is felülbírálja a tudományos eredményeket, a kormányoknak gyakran csak az fontos, hogy gazdasági növekedést produkáljanak, ezért nem a zöld utat választják, mert az csökkentheti ezt a növekedést. Kérdés, hogy ezt meddig tehetik meg következmények nélkül?

Szerző

Rögös út a Genezisig

Publikálás dátuma
2020.02.16. 09:38

Fotó: EMIL SALMAN / JINI / AFP
Volt csodagyerek, szovjet politikai fogoly és izraeli miniszter, egy sakkpartiban pedig legyőzte Kaszparovot. Páratlan, ellentmondásoktól sem mentes életútja elismeréseként Natan Saranszkijnak ítélték az idei Genezis-díjat, amelyet úgy is neveznek: „a zsidó Nobel”.
Berlin, 1986. február 11. Katonák, rendőrök, civil ruhás ügynökök nyüzsögtek a Glieneckei-hídnál, amely a Havel-folyó fölött összeköti Keletet és Nyugatot: a két német államot, a két világrendet. „A kémek hídjának” is nevezték (Brücke der Spione), mert a hidegháborús ellenségek ott cserélték ki lebukott hírszerzőiket. A szigorú biztonsági intézkedések közepette Nyugat-Berlin felé tartók között volt egy férfi, aki nem kémkedett. Politikai elítélt volt kilenc éven át, mert nyíltan bírálta a szovjet rendszert. Anatolij Boriszovics Scsaranszkij, az egyik legismertebb orosz ellenzéki végleg elhagyta a Szovjetuniót. Moszkvába legközelebb már izraeli miniszterként látogatott vissza, hogy a Bolsoj balettelőadása mellett régi celláját is megnézze.  

Sztalino szülötte

Scsaranszkij a háború után, 1948-ban született Donyeckben – akkoriban Sztalinónak nevezték a kelet-ukrajnai várost. Ötéves, amikor meghal az istenként magasztalt névadó, „a népek bölcs vezére”. Arra eszmélt, hogy a szülei a hivatalos gyász közepette odahaza kicsit sem szomorkodnak emiatt. Sőt! Megkönnyebbültek, hiszen az öreg diktátor éppen a zsidó orvosok monstre kirakatperét készítette elő, az azt kísérő hecckampány pedig nem sok jóval kecsegtette a magukfajta asszimilált zsidókat. Ám az agyvérzés közbeszólt, olvadás következett, a fiú kivételesen békés időszakban nőtt fel. Magyarországról három évvel később hallott először. „Apám az Amerika Hangja nevű rádiót hallgatta – bármilyen nehezen érthető volt is, hiszen zavarták az adást –, és onnan értesült, hogy a Vörös Hadsereg eltiporta az 1956-os budapesti forradalmat. Apám azt mondta, hogy ez nagyon nagy tragédia, és sírt, de azt is megmondta, hogy erről sem beszélhetünk senkinek”, emlékezett a hideg novemberi napokra. Akkoriban már csodagyereknek tartották, sakkban sorra verte a felnőtteket, 15 évesen lett szülővárosa bajnoka. Szülei arra tanították, hogy egy zsidónak valamiben kiválónak kell lennie, mert egy jó orvos, matematikus, fizikus vagy sakkozó bizonyos fokú védettséget élvez a rendszer önkényével szemben. Származásukat nem önszántukból tartották számon, hanem a hatósági előírásra. „Nem hagyták, hogy megfeledkezzünk róla, a szüleink személyi igazolványába az etnikai azonosítóhoz bejegyezték: zsidó. És ez sokféle hátrányos megkülönböztetéssel járt. Nincs mit csodálkozni, a szülők egyik legfőbb vágya az volt, hogy a gyerekeik igazolványában átírathassák a zsidó szót: oroszra, ukránra, örményre, bármire.”  

Vaksakk a magánzárkában

Hruscsov bukása után rosszabbra fordultak a dolgok. Amikor az izraeli hadsereg az 1967-es hatnapos háborúban tönkreverte arab ellenségeit, a Szovjetunióban megint gyanúsak lettek a zsidók. Az újabb ideológiai kampány elvben a cionizmust ostorozta – mint a burzsoá nacionalizmus megnyilvánulását –, de a lapok Izrael-ellenes karikatúrái a náci propagandát idézték. Scsaranszkij ígéretesen haladt matematikusi pályáján, de rosszul viselte ezt a légkört, és 1973-ban úgy döntött, Izraelben akar letelepedni. Nem engedték. Ezernél több sorstársához hason­lóan „otkaznyik” lett – azokat nevezték így, akiktől a hatóságok megtagadták a kivándorlási engedélyt. Egyre több zaklatásban volt része, ő pedig megelégelte a „kettős gondolkodást”, és tudatosan vállalta az ellenzéki aktivista hálátlan szerepét. Kiállt Szaharov akadémikus mellett, csatlakozott a Moszkvai Helsinki Csoporthoz, nyugati lapoknak nyilatkozva a szabad kivándorlás jogát követelte. Eleinte még barátságosan próbálták jobb belátásra bírni a KGB emberei. Emlékeztették, hogy tudósként kiváltságos az élete a Szovjetunióban, és újabb előnyöket ígértek, ha egy nagy nemzetközi sajtókonferencián hitet tesz a párt mellett, és elítéli Izraelt. Anatolij nemet mondott, és ezzel megpecsételte a sorsát. Letartóztatták, a külföldi újságírókkal folytatott beszélgetésekből kémkedést, államtitkok kiszolgáltatását és hazaárulást kreáltak a vádiratban. Az ítéletet megfélemlítőnek szánta a bekeményítő Brezsnyev-éra: 13 év szabadságvesztés (1978). A lefortovói börtönben hosszú időt töltött magánzárkában. Hogy ne őrüljön bele az elszigeteltségbe, sakkozott. Persze nem tarthatott táblát és bábukat, fejben játszott, önmaga ellen. A The New York Times riporterének így emlékezett a vaksakkra, miután egy jeruzsálemi szimultánon legyőzte a világbajnok Garri Kaszparovot: „Több ezer partit játszottam, és mindet megnyertem.” A permi kényszermunkatábor sem törte meg. Többször éhségsztrájkolt, fogvatartásának külföldi visszhangja egyre kínosabb lett a Szovjetuniónak. Gorbacsov hatalomra jutva még meg sem hirdette a peresztrojkát, de már szabadulni akart tőle. Az új főtitkár megállapodott Reagan amerikai elnökkel, hogy egy bonyolult fogolycsereügylet részeként Scsaranszkij elhagyhatja az országot. A kiszabadulásakor 38 éves férfi útja Nyugat-Berlinből Izraelbe vezetett, ahol hősként fogadták, Simon Peresz miniszterelnök várta a repülőtéren. Nevét Anatolijról Natanra változtatta (egyben a vezetéknevét is egyszerűsítette héber változatban: Saranszkij, nemzetközileg használt, angol átírásban Sharansky).  
Natan Saranszkijt 1986. február 11-én Simón Peresz izraeli miniszterelnök és Jichák Sámír külügyminiszter fogadta a tel-avivi Ben Gurin reptéren
Fotó: AFP

Natan, a héja

Kérdés a jereváni rádióhoz: a szovjet zsidók hány százaléka akar kivándorolni Izraelbe? A válasz: 120. Az összes zsidó plusz húsz százalék goj, aki inkább zsidónak vallja magát, hogy leléphessen. – Amit eredetileg viccnek szántak, próféciának bizonyult: a Szovjetunió széthullásakor tömeges exodus indult Izraelbe. Ez a zsidó államban is komoly társadalmi következményekkel járt: a mind népesebb oroszajkú közösség szavazatai választásokat dönthetnek el, kormányokat buktathatnak meg. Legismertebb képviselőjük, Saranszkij jelentős befolyásra tett szert. Pártot alapított, beválasztották a Knesszetbe, több koalíciós kormányban kapott helyet. Ám keményvonalas izraeli politikusként már nem aratott olyan osztatlan tetszést szerte a világban, mint amikor a kommunista rendszer körme alatt volt tüske. „Héja” lett, ellenezte, hogy a „galambok” engedményeket tegyenek az araboknak. Támogatta a kelet-jeruzsálemi palesztin javak állami kisajátítását. Elutasította ­Ariel Saron miniszterelnök egyoldalú döntését a Gázai övezet feladásáról, tiltakozásul lemondott miniszteri posztjáról, és 2006-ban visszavonult a politizálástól. Világi, jobboldali és/vagy orosz anyanyelvű szavazók körében töretlenül népszerű. Kerüli az olyan kényes témákat, mint Netanjahu korrupciós ügyei. A Los Angeles Times két éve arról kérdezte, mit gondol Orbán Viktor izraeli látogatásáról a rosszízű Soros-kampány után – erre is kitérő választ adott. Beszélt viszont Putyin orosz elnökről, akivel régebben többször is találkozott. „Azt mondta, mindig is támogatni fogja a zsidók jogát, hogy zsidókként élhessenek, és állja is a szavát. Nagyon szokatlan, hogy egy orosz vezető nem antiszemita. Ugyanakkor az emberi jogok harcosaként semmi jót nem mondhatok róla.” Saranszkij legutóbb januárban a Jerusalem Postnak nyilatkozva figyelmeztetett, hogy Európában gyorsan romolhat a zsidók helyzete, rövid idő alatt elszabadulhat az antiszemitizmus. Példaként az 1930-as évek elejét említette, amikor a zsidóság természetes és szerves része volt a társadalomnak Franciaországtól Ukrajnáig, alig néhány évvel a holokauszt előtt. „Amilyen könnyen lerombolták és legyilkolták ezeket a közösségeket, megmutatja, mennyire vékony máz a kultúra, az emberség rétege a liberális Európában.”
„Egészen kicsi korunktól arra szoktattak, hogy csak azt szabad gondolni, írni, olvasni, amit a hivatalos politika jóváhagy. Csakhamar én is olyan lettem, mint a legtöbb szovjet blokkban élő, kettős gondolkodású ember, aki tudja, hogy van egy igazság, amiről a családban beszélhetünk, és van egy hivatalos igazság, ami a külvilágnak szól.”

Natan Saranszkij a szovjetunióbeli gyerekkorról

A Genezis-díjat azzal a szándékkal alapították 2012-ben, hogy olyanoknak adják, akik kiemelkedő teljesítményükkel inspirálják a zsidóság új generációit. A kitüntetettek között van Jichak Perlman hegedűművész, Michael Douglas színész és Michael Bloomberg, New York volt polgármestere. Natalie Portman amerikai színésznő visszautasította az elismerést, hogy ne kelljen Netanjahu izraeli miniszterelnökkel mutatkoznia (2018). A hasonló kínos helyzeteket elkerülendő, a díjat odaítélő bizottság ezentúl kihagyja a folyamatból a kormányfőt. Nem tett jót a díj presztízsének, hogy a tavalyi nyertest, Robert Kraft amerikai milliárdos üzletembert és filantrópot utcai prostituáltakkal kapták rajta Floridában, miközben Izraelben példaképül állították a jövő nemzedékei elé. A Genezis-díjjal járó egymillió dollárt hagyományosan nonprofit szervezetnek ajánlják fel a jutalmazottak, így tesz Saranszkij is.