Előfizetés

Lámpavas-politika

Ne beszéljünk most a Fidesz tagságáról az Európai Néppárban. A hazugságról, hogy  maga függesztette fel a tagságát, mert ez a hazudozás csak lepel a politikai taktikán. Amire  a magyar kormányfő azért kényszerült, mert tavaly tavasszal elmaradt a jobboldal európai áttörése, s Orbán Viktor azóta is tépelődik, melyik a legigézőbb pillanat, amikor európai székét - a keresztény szabadságot védve - a szélsőjobb közösségben foglalhatja el. 
Mindezt csak azért idézzük fel, hogy értékén tudjuk kezelni Szijjártó Péter külügyminiszter szavait: „a Fidesz azt a politikát képviseli, amelyet az EPP-be való belépése idején a pártcsalád is képviselt". Mármint az európai közösség alapító atyáinak szellemiségét, Churchilltől Monnet-ig, Adenauerig,  Schumanig,  Spaakig, de akár Gasperiig vagy az NDK-ban evangélikus lelkész lányaként született, kancellárrá lett Angela Merkelig.
Azon nincs mit vitatkozni, hogy hogy az Európai Néppárt – pontosabban az európai politikai közeg – változott azóta, sőt érdemes elgondolkodni, miben és hogyan változott. Mert az például megoldhatatlan feladatnak bizonyult, hogy ne transzponálják európai méretűvé a demokratikus politikai nemzetállamok belpolitikai pártküzdelmeit, miközben az európai közösség európai demokráciája nem hogy minőségileg, de technikailag sem tudott olyan európai dimenziójú politikai képviseletet teremteni, amely végleg ki tudna szabadulni a nemzetállami kalodákból. 
Más az európai értékek kérdése. Ha hihetünk Szijjártónak, a Fidesz nem, csak a Néppárt változott, mert „balra tolódik”: kontaktust keres a szociáldemokráciával, a liberálisokkal és a zöldekkel. Ez amúgy nem lényegi változás az alapításhoz képest, amikor minden józan politikai erő belátta, csak az egységes, erős, integrált, közös Európának van jövője. A Fidesz, amikor a néppárti „balratolódást” ostorozza, csak saját kommunista fantomjait véli felfedezni a néppárti sorokban. 
Ha azonban Szijjártó igazat beszélne, akkor a párt sohasem lehetett volna/lehetne tagja a Néppártnak. Elzavarták volna azt az átkozott politikai alakzatot, amely kétharmados parlamenti többséggel a háta mögött 2015-ben a menekültügyben alaposan átverte a német és az osztrák kancellárt, s amely törvényileg üldözi a civil szervezeteket. Amely záró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen, megfejelve azt Hidvéghi Balázs EP-képviselő Strasbourgban bemutatott agymenésével, miszerint az európai antiszemita támadások oka az illegális migráció. Mondta ő, akinek kormánya a Soros-plakátokon újraformálta a milliárdos antiszemita zsidót, és a magyar törvények alapján hozott bírósági döntéseket ócsárolva, a magyarok igazságérzetére apellálva nemzeti konzultációt hirdet az „iparággá vált börtönbizniszről”, a bírói korrupcióról és a gyöngyöspatai roma gyerekek jogerős ítéletben kimondott, mégis visszatartott kárpótlásáról. 
A kormányfő a társadalmi ellentétek nyakló nélküli szításával olyan úton robog, amelynek végén lámpavas áll, lógjon majd rajta bárki is. Olyan messze vagyunk Európától, hogy az elvek sem érnek el idáig.

Remélés

Van az én falumban egy érdekes népszokás, úgy hívják: remélés. Nem rendeznek ilyet sehol másutt, a világ szellemi örökségének része, s ennek megfelelően készül is rá mindenki, aki érintettnek érzi magát. Leirata szerint ez a farsang végéhez köthető téltemető, tavaszváró, alakoskodó szokás, február utolsó napjaiban rendezik. Ilyenkor egy kvázi lakodalmas menet vonul végig az utcákon, a még meg nem házasodott legények nagy csörömpölés és zeneszó közepette bemennek a lányos házakhoz, ott jól bekormozzák a fiatal lányokat, asszonyokat, cserébe pedig tojást kapnak és szalonnát, amit este közösen megsütnek. Hitvallásuk szerint a korom megszabadít a gonosztól, rossztól, átoktól, betegségtől, sőt, akár egy jó vagy jobb esztendő eljövetelét is jósolhatja. 
A miénk ugyan nem tekinthető lányos háznak, máskülönben azonban megfelelünk az elvárásoknak. Mangalica szalonnánk még mindig tetemes mennyiségben akad a kamrában, pedig nagyjából arányosan egyensúlyozunk a mediterrán és a paraszti étrend között: pörköltet sosem főzünk olívaolajjal, spagettire viszont nem olvasztunk zsírt, s van, hogy éppenséggel a kettőt összevegyítve érjük el a legjobb hatást. Tojásunk is van jócskán, főleg, mióta turbó-fokozatra kapcsoltak a tyúkok. Hozzánk igazából még kormot se kéne hozni, tudnánk adni a kazánból sajátot.
Ráadásul a remélésben mostanság érdekeltek vagyunk, nem mintha gonosztól, vagy átoktól kellene megszabadulnunk, inkább a remélés pozitív voltát vetítjük lelki szemeink elé.
Elleni készül ugyanis a kecske, s ez nekünk, városból érkezett parasztoknak meglehetősen megterhelő lelki feladat. Elég csak annyi hozzá, hogy már alvásunk közben is visszaköszön a születés motívuma, a minap is épp akkor csörgött az ébresztőóra, amikor egy rögnyi földet rúgtam arrébb álmomban, ami alól három miniatűr, parányi mérete ellenére teljesen kifejlett tarajos kakas rebbent elő. Két pirítós között ki is fejtettem, hogy ez bizony egyfajta jel, ha másra nem, hát arra, hogy keltetőgépet vagy japán tyúkot kell szerezni: előbbi mechanikusan, utóbbi viszont a nagy lelkének és jóságos természetének köszönhetően kikelt bármit, ami nem organikusan az övé. 
Új szót is tanultunk: péra. Így hívják a néprajzi lexikon és az állattenyésztéssel foglalkozó honlapok szerint a nősténybarmok, különösen kancalovak, tehenek nemi részének hüvelyét, táskáját, de ráértik a kecske micsodájára is. Nézegettük már ősszel, amikor azt kellett skubizni, duzzadt és vörös-e, s készen áll-e vajon a szabadon történő hágatásra, s nézegetjük most is, azt várva, hogy beesik a fartő, s megjelenik a nyúlós nyálka, az ellés közvetlen jeleként. Kicsit túlzásba is visszük a megfigyelést és az aggódást, olyannyira, hogy a könyvespolcról egyre gyakrabban kerül elő a messzelátó, amivel a hátsó udvart, azon belül is a kecskeól és az etetők környékét pásztázzuk, miközben akár napok, sőt hetek is hátra lehetnek még.
A remélés már csak ilyen: a higgadtsághoz, hűvös fejhez, józan észhez sok köze nincsen.

Pálfordulás

A szellem a palackban marad. Így kommentálhatnánk Ferenc pápának azt a szerdán megjelent apostoli buzdítását, amely sokak számára csalódást keltett: nem teszi lehetővé az Amazonas régiójában élő nős, családos férfiak számára a pappá szentelést, azaz marad a cölibátus a jelenlegi szigorú formájában. 
A konzervatívok ünnepelnek, a haladó szelleműek nem értik, mi történt. Múlt héten egy vatikáni bennfentes határozottan azt állította, hogy a pápa írásában igenis javasolni fogja, hogy egy apró lépést tegyenek a papi nőtlenség eltörlése felé vezető, amúgy hosszadalmas úton. Ha ez igaz, mi történt azóta? Azért sem könnyű választ adni, mert maga Ferenc pápa kezdeményezte azt a tavaly októberi szinódust, amelyen a jelenlévő papok és szakértők nagy többsége javasolta az Amazonas régiójára vonatkozó megoldást. Ha Ferenc nem tartotta volna fontosnak ezt a kérdést, össze sem hívta volna a tanácskozást.
Vajon a XVI. Benedek emeritus pápával kapcsolatos botrány miatt döntött így? A 2013-ban lemondott egyházfő is a szerzője volt annak a könyvnek, amely hevesen ellenezte a cölibátus szabályainak enyhítését. Igaz, az emeritus pápa később visszavonatta nevét a könyv borítójáról. Azért sem valószínű, hogy ez történt, mert Ferenc jól jött ki a botrányból.
Minden bizonnyal arról van szó, hogy a katolikus egyházfő el akarta csendesíteni az egyre hangosabb konzervatívokat, akik már nemtelen eszközöket is bevetettek a vele szembeni küzdelemben. Talán a pápa egyházszakadástól is tartott. Ennek a veszélye azonban nem múlt el, hiszen már-már kibékíthetetlenek az ellentétek a haladó szelleműek és a konzervatívok között, a német katolikus egyház vezetése például forradalmi változásokat követel. 
Nem kérdés azonban, a cölibátus szabályai változnak majd, a papi nőtlenség intézménye ugyanis egyre fenntarthatatlanabb a mai világban.