A koronavírus hatását már a gazdaság is érzi, a kínai hivatalos jelentésekben is a tervezettnél jóval kisebb GDP-növekedést várnak. Milyen hatással lehet az ázsiai nagy tigris gyengélkedése a világpiacra?
Mindenképpen rontja az amúgy sem túl rózsás kilátásokat. A globális pénzügyi válságot követő évtizedes fellendülés jelentősen veszít erejéből, miközben a világgazdaság fejlődését számos bizonytalanság terheli. Az optimista forgatókönyvekben megfogalmazott lassulás arra épít, hogy nem erősödik a nemzetközi protekcionizmus, nem következik be pénzügyi válság, és a kiszámítható együttműködéshez nélkülözhetetlen társadalmi-politikai stabilitás is fenntartható, legalábbis a globális gazdaságot meghatározó országokban. Vagyis nem kerülnek hatalomra szélsőséges akár jobb-, akár baloldali kormányok. Tekintettel az ország súlyára, a kínai gazdaság gyengülése önmagában is fékezheti a világgazdaság bővülését. Ma szinte minden iparágban nélkülözhetetlenek a kínai termékek, az informatikától az autóiparig. Hupei az egyik legfontosabb ipari központ, és máris akadoznak az alkatrész-szállítások. A legtöbb multi cégnél néhány heti készletre szabott raktár van, hiszen a költségtakarékos gazdálkodás és a versenyképesség stabil és ütemezett ellátásra és szállításra épül, amit a koronavírus megjelenése veszélyeztet.
Csak a termelésben okozhat fennakadást a járvány?
Ma már a szolgáltatásokban, turisztikában sem elhanyagolható a kínai részvétel. Egyre több repülőtársaság állítja le, függeszti fel a Kínába irányuló járatait, ami negatív hatással van a turisztikai iparágra is. Egészen odáig, hogy akár a kínai éttermek forgalma is csökkenhet. Szinte kizárt, hogy valaki egy budapesti kínai étteremben korona vírussal fertőződjön meg, de a pszichológiai hatás mégis sokakat visszatarthat.
Mennyire lehet veszélyes ez a pszichológiai „járvány” a gazdaságra?
Nem szabad lebecsülni a kockázatát. A 2008-as válság világosan megmutatta, hogy hiába rendelkeztek kiváló ökonometriai modellekkel a nemzetközi pénzügyi szakértők, mégsem látták előre a válságot, főleg pedig nem annak pusztító továbbterjedését. Szerintem a válságnak talán 10 százaléka írható a gazdaság számlájára, a többi a pszichológia, a pénzpiaci pánik következménye volt. Ha elfogy a bizalom a pénzpiacok iránt, azt roppant nehéz visszaállítani, és hatalmas zuhanás következik be akkor is, ha azt a gazdasági alapok nem, vagy csak kismértékben indokolnák.
Mindezek mellett a magyar gazdaságot érzékenyen érintheti az autóipari ágazatban kirajzolódó paradigma váltás is. Mire számíthatunk?
Magyarország mélyen beépült egy nemzetközi termelési láncba. Sajnos az elmúlt tíz évben ez nagyon egyoldalú strukturális függéssé vált. Ugyanis az autóipar mellett nem épültek ki egyéb területeken a versenyképes vállalkozások. Korábban legalább 4-5 húzóágazat volt, az élelmiszeripartól a gyógyszeriparon át az informatikáig. Ez redukálódott jószerivel szinte kizárólag az autóiparra. Az egyoldalú függés különösen kockázatos akkor, amikor a meghatározó autóipar világméretekben új kihívásokkal néz szembe. Ezek egy része technológiai, lásd az elektromos járművek jövője, a dieselautók betiltása, a környezetvédelmi előírások szigorodása. De nem kevésbé fontos a fejlett országokban megfigyelhető keresletváltozás is.
Hogyan érintheti az utóbbi a magyarországi autóipart?
Részben demográfiai okokból kevesebb gépkocsit vásárolnak az emberek, főleg Nyugat-Európában, de a szemlélet is átalakulóban. Egyre több fiatal nem vásárol magának autót, hiszen az sokkal többet áll, mint amennyit használja, miközben a biztosítás, az amortizáció, az üzemanyag-költségek folyamatosan terhelik a tulajdonost. Ezért egyre többen, ha szükségük van gépkocsira, hosszabb, rövidebb időre bérelnek. A feltörekvő piacok még mozgatják a keresletet. Ami minket érinthet az, hogy ha a nagy nemzetközi autóipari cégek döntési helyzetbe kerülnek, hogy csökkenteni kell a termelést, vagy egy versenyképesebb irányba kell lépni, és a hagyományos termelési struktúrából be kell zárni üzemet, akkor az erős társadalmi, politikai, foglalkoztatási nyomás arra késztetheti őket, hogy lehetőleg ne az anyaországi gyárakra kerüljön lakat. Az ilyen kockázatokat az olyan kis országok mint Magyarország diverzifikált gazdasági struktúra kialakításával csökkenthetik. Legalább ennyire fontos, hogy a társdalom alkalmazkodóképes legyen és ne üljön fel a sérelmi, bezárkózó politikának. Ez a XXI. században zsákutcába vezet.
A forint történelmi mélységekbe süllyedt. Az elemzők már 350 forintos euróról beszélnek. A kormányzat szerint a gyenge forint növeli a versenyképességünket. Egyetért ezzel?
A hivatalos propaganda szerint a felzárkózás kulcsa, hogy a magyar gazdaság minden évben 2 százalékponttal gyorsabban nőjön mint az unió átlaga. Hiába azonban a büszkén emlegetett és kiemelkedőnek tartott magyar teljesítménybővülés, ha egy év alatt 5-6 százalékkal leértékelődött a forint. Vagyis euróban számolva legjobb esetben stagnált a felzárkózási folyamat. Arról nem is szólva, hogy a hazai kivitel meghatározó része importtermékekre épül, amelyek a leértékelődő forint miatt egyre drágulnak, miközben a fogyasztói árakra növekvő infláció jellemző. Nem utolsósorban pedig – euróban számolva - a magyar munkaerő bére értékelődik le.
Ha mindez nem lenne elég, a Brexit átalakíthatja az uniós támogatási rendszert. Mire számíthatunk?
Mindenekelőtt le kellene számolni azzal a populista érveléssel, hogy az uniós támogatások nekünk automatikusan járnak. Mi az hogy nem akarnak, vagy kevesebbet akarnak fizetni nekünk? Nos, ezek a pénzek nem járnak. Az elmúlt bő másfél évtizedben egy főre vetítve az Európai Unióban Magyarország volt a legnagyobb nettó haszonélvező, hiszen a közös kasszába való befizetésének négy-ötszörösét tudta lehívni. De a magyar kormányok ezt a pénzt nagyon rossz hatékonysággal használták fel, 2010 után pedig, amikor a pénz legnagyobb része állt rendelkezésre, jelentős részét el is lopták.
De az Orbán kormány hívta le a legintenzívebben az uniós forrásokat. Ez mégis jelentős lökést adott a gazdaságnak. Ez nem írható a javára?
Sosem értettem egyet azzal, hogy minden áron le kell hívni a támogatások 100 százalékát. Ennek akkor van értelme, ha jövőbemutató, hatékonyságot növelő, fenntartható és társadalmi tudatfejlesztő projektekre költik a pénzt. Nem csoda, hogy a nettó befizető országok – és azok közvéleménye - megelégelte a gátlástalan korrupciót, és befizetési hajlandóságát a GDP 1 százalékára akarja korlátozni. Emellett joggal hivatkoznak arra, hogy pénzükön egy illiberális rendszer épült ki Lengyelországban és Magyarországon. A Brexit következtében a következő hétéves pénzügyi ciklusban keletkező mintegy 60 milliárd eurós űr feltöltésére Németország és részben Franciaország hajlana, de nem ez a legnagyobb kihívás.
Az összegekről kemény tárgyalások várhatók, de nem csak a pénzről van szó. Hogyan alakul át a támogatási rendszer?
A 2021-27-es uniós pénzügyi ciklusban a finanszírozási súlypontok jócskán eltérnek majd az eddigiektől. A közösség előtt óriási feladatok állnak. Előtérbe kerül a klímavédelem, napirenden van a közös kül- és védelmi politika, a migrációval kapcsolatos egységes fellépés, illetve Európa globális szerepének erősítése, amihez új forrásokat kell rendelni, részben több befizetéssel, részben a korábbi súlypontok, így a mezőgazdasági támogatások vagy a kohéziós alapok egy részének elvonásával. Nem kevésbé fontos, hogy változni fog az elosztási szabályrendszer is, amennyiben szigorodik a pénzek célirányos felhasználásának ellenőrzése. Egyre nagyobb hangsúlyt kap az is, hogy az uniós pénzek ellopását hatékonyan lehessen szankcionálni. Végül a pénzügyi támogatásokat ahhoz is köthetik, hogy az adott tagállam hogyan tartja be az uniós alapértékeket. Ehhez viszont lényeges változásokra van szükség az uniós jogrendben.
Milyen Európa lehet versenyképes ebben a változó világban?
Meggyőződésem, hogy csak egy egységes Európa maradhat sikeres a XXI. században. Ehhez a közös politikák megerősítése és az integráció érdemi továbbfejlesztése érdekében korlátozni kellene az Európai Tanács tagjainak vétójogát, és jelentősen ki kellene terjeszteni a többségi szavazást. Amelyik tagország kormánya nem fogadja el a többségi döntést, az bizonyos politikákból és integrációs folyamatokból kimarad és végső soron saját magát marginalizálja. A Brexit egyik mellékhatása, hogy meggyengült az eurószkeptikus politikusok, így Orbán Viktor pozíciója is. A britek nélküli Európai Unió válaszút elé került, de létezik optimista forgatókönyv is, ami kikényszerítheti a minőségi továbblépést és a „mag-integráció” megerősítését.
A magyar miniszterelnök szerint meg kell védenünk nemzeti „szuverenitásunkat”. Ez nem jelent bizonyos értéket?
Nemzeti „szuverenitás” már régen nincs a hagyományos értelemben. Olyan szoros gazdasági szálak hálózzák be a világot, hogy még az olyan gazdasági óriás, mint az USA elnökének is visszavonulót kellett fújnia a Kínával szembeni vámháborúban, mert gyorsan kiderült, lábon lőtte magát. A legnagyobb kárvallottjai éppen a Donald Trump szavazóbázisát adó fehér alsó-középosztály és a kékgallérosok voltak, akik életszínvonalukat a csökkenő jövedelem mellett döntően olcsó kínai termékekkel igyekeztek fenntartani. De károsodtak a Kínában dolgozó amerikai vállalatok, a kínai termékeket importáló amerikai cégek, valamint a kínai ellenintézkedések hatására az amerikai agrárlobbi is. Európa jövője nemcsak a versenyképességen múlik, hanem az európai identitás és összetartozás erősítésétől is függ. Aki az „erős és büszke” nemzetek Európájáról beszél, mint a magyar miniszterelnök, az vagy nem ismeri a történelmet, vagy ha igen, akkor semmilyen következtetést nem vont le belőle. A nemzetek Európája ugyanis nem együttműködést, hanem szétfejlődést jelent, ami akár háborúba is torkollhat. És egy széteső Európában ez gyorsabban bekövetkezhet, mint gondolnánk. A jelenlegi kormányzati cinizmus, a különutas önperiferizálás, továbbá a tudatos és felelőtlen szellemi szennyezés évtizedekre megbéníthatja és a 21. század közepére teljes egészében lenullázhatja Magyarországot. A gazdaság óriási károk mellett még talán túl tudná élni ezt a helyzetet, de a társadalom nem.
