Én nem tudom,
miért rinyáltok úgy a tartós
elköteleződéstől (párkapcsolat);
öltse az akár házasság formáját??
– pókhálós, régi intézmény, szentigaz,
de nem bizonyul épp elégszer meggyőzőnek
poros-pókhálós palackok bel-nedűje?
szóval melenget az (na jó: akár melengethet is),
mint erejét próbálgató napsugár a
vékonygyapjú tavaszi bárányt
és VESZÉLYTELEN, MINT a felsővezetékre
vizelni a gyalogoshídról,
vagy mást gondolni errefelé a világról,
mint amit kell,
avagy mint
a cápavontatású vízisí.
„Mindig így volt e világi élet…”
(De vajon mennyit kapnánk értük?)
Látnivaló semmi: oszoljunk;
Ki tudja, mi is a reszortunk?
Mindig így volt: van, ki felkarol,
S olyan is akad, ki kifarol.
(Kitart az egyik, más kihátrál –
Nem teazsúr ez, lásd, virágszál!)
Aljas szándék is lesz felülről,
Ami tisztességet felőröl:
Kommandóra közénk pénzt lövet –
Telhet abból whisky s szép kötet;
Végső soron mindőnk védtelen
(Így vagy úgy mindenképp vétkezem);
Nem ítél egy’, más meg pálcát tör –
Így virul s terjed az ártáskör.
Hát ez van, szépöcsém, facsiga;
Csapnánk kormányunkat zaciba!
