Schilling Árpád szerint Demeter Szilárd „nácibeszél”

Publikálás dátuma
2020.02.20. 15:10
Demeter Szilárd
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
A rendező úgy véli, ma sokan beszélnek „náci nyelven”, legfőképpen a miniszterelnök.
Schilling Árpád rendező és a Krétakör megalapítója Facebook-oldalán reagált Demeter Szilárd utóbbi időben elhangzott nyilatkozataira. A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója nemrég azt igyekezett meghatározni, hogy ki számít igaz magyar írónak, és arról is beszélt, hogy mit gondol a magyar irodalomról és az írókról. Demeter Szilárd közölte, hogy az „exportra termelő írók” szerinte nem magyar írók. - Csak magyarul írnak, mert nem tudnak más nyelven írni. De nem a magyar olvasókat akarják megszólítani. Ezzel nekem nincs bajom, de úgy gondolom, hogy ezekre az írókra közpénzt nem érdemes szánni - mondta a PIM vezetője.
A Demokratának adott interjúban pedig azt nyilatkozta, hogy a nemzeti kultúra keretei között megszólaló, balos gondolatokat megfogalmazó írókkal nincs gond, de az az író, aki LMBTQ-ideológiát hirdet, és látszik, hogy az „újbeszél” komisszárjaként próbál a nemzeti kultúra létére törni, azt ő maga is joggal tolja ki mindenféle párbeszédből. Schilling Árpád erre reagálva megjegyezte, hogy „Demeter Szilárd lehet, hogy nem tud róla, de nácibeszél”.
Schilling Árpád
Fotó: Népszava
„Ezzel nem volna nagy gond, hiszen ma sokan beszélnek újra(!) náci nyelven, legfőképpen a miniszterelnök. Magyarországon jó befektetés nácinak lenni, mert jár érte a közpénz! Demeter Szilárd tehát kedvére büntethet és jutalmazhat”

- írta a rendező. Schilling Árpád azoknak az íróknak is odaszúrt, akik átvették a Térey ösztöndíjat.
- Szerintetek is büntetni kellene Nádast és Krasznahorkait? Szerintetek is kifelé a „buzikkal”, ahogy azt Demeter Szilárd sugallja? Ugye nem söpritek le magatokról ezt a problémát, mint korpát a vállról? Ugye érzitek, hogy ez a nácibeszél – akarva-akaratlan, de idővel biztosan – rátok ég?

  - tette fel a kérdést, hozzátéve, hogy még nem késő.
(A hvg.hu nyomán.)
Szerző

Élmény a középpontban - Az örömszerző írás népszerűsítését tűzte ki célul az Írópalánta Műhely

Publikálás dátuma
2020.02.20. 11:30

Fotó: Katica Könyv Műhely
A meseíró pályázat másodszor várja általános iskolások munkáit.
- Évekkel ezelőtt kezdtük el az Írópalánta Tábort, amelynek keretében meghívott vendégekkel – írók, költők, illusztrátorok, kiadóvezetők – együtt beszélgetünk a gyerekekkel olvasmányélményeikről, interjúkat készítünk, amelyben gyerekek mondják el gyerekeknek, miért fontos az olvasás, fejlesztjük íráskészségüket különböző egyéni vagy akár csoportos feladatokon, játékokon keresztül, és saját mesék is születnek. A résztvevő (főként 9-13 éves) gyerekek közül sokan már úgy érkeznek, hogy olyan jövőt álmodnak, amelyben írással foglalkozhatnak – mesélte lapunknak Scur Katalin a Katica Könyv Műhely vezetője. Ebből a több éves tábori gyakorlatból bontakozott ki az idén másodszor meghirdetett Írópalánta Műhely meseíró pályázat, amelynek célja az örömszerző, kreatív írás népszerűsítése. – A mai digitális világban elsődleges probléma, hogy túl sokat ülnek a gyerekek a számítógép előtt, és keveset olvasnak, írnak. A finommotorika más lesz annál a gyereknél, aki a billentyűzetet nyomkodja, vagy aki ceruzát fog a kezébe. Noha a számítógép sem akadály – jegyezte meg a kiadóvezető –, itt inkább azt szeretnénk megmutatni, hogyan fejezhetik ki magukat, akár egy könyv lapjain keresztül. Az a cél, hogy tudjanak a gyerekek (helyesen) írni, és felfedezzék ennek értelmét, az szinte másodlagos, hogy pályázzanak. Ha meglelik az írásban rejlő örömöt, a következő lépés talán az lesz, hogy saját füzetbe, saját történetet fognak kitalálni, erre szeretnénk rávezetni őket – hangsúlyozta Scur Katalin.
Az Írópalánta Műhelyben a gyerekek egy negyvennyolc oldalas, illusztrált kötetben, vers vagy próza formában írhatják meg meséjüket, amelyet elképzeléseik szerint alakíthatnak. – A kötetben adottak az illusztrációk – amelyeket Túrós Babett készített, az ő fantáziája ihlette a könyvek témáját és a képek összefüggését –, ám bármilyen történetet ki lehet belőlük kerekíteni. Van viszont egy izgalmas mondanivaló, üzenet – ez Müller Péter Sziámi előversében is tetten érhető –, amit mi rejtünk el a képek között – részletezte a kiadóvezető. Ez ugyan csak iránymutatás, az illusztrációk szabadon kiegészíthetők, variálhatók, és az utolsó oldal is nyitva áll, hogy a gyerekek alkothassák meg a kötet befejezését. A pályázatra egyénileg és iskolán keresztül egyaránt lehet nevezni: tavaly több mint hatszázan jelentkeztek, több mint négyszázan vissza is küldték a művüket, és hatvannyolc iskolából neveztek (egy budapesti iskolából például ötven diáktól érkezett be alkotás), de voltak határon túli jelentkezők is – számolt be róla a kiadóvezető. Ezévtől digitálisan is fogadják a munkákat, ám a visszajelzések alapján sokaknak új tapasztalatot jelentett, hogy postán keresztül adhatták fel az elkészült könyvet. Az elbeszélésekből gyakran érzékelhető volt a kiskamaszok vagánysága, vagy hogy mi történt a családokban a hétköznapok során. A pályamunkákból is kirajzolódik a gyerekek sokszínű érdeklődése: a mai fiatalok nagyon okosak, több információt kapnak, mint korábban, és felvilágosultabbak is, jegyezte meg a kiadóvezető. – Korosztályonként változik, mely témák foglalkoztatják őket, és amiről szeretnek olvasni, ugyanarról írnak is. Míg a 8-9 éveseknél inkább az állatok, meseszerű lények, hercegnők, királyfik az érdekesek, addig a 10-11 éves korosztály a barátságról szóló történeteket, detektívtörténeteket részesíti előnyben. Az idősebbeknél már a fantasy, szerelem és a konfliktusok is megjelennek – részletezte Scur Katalin. Tapasztalataik szerint nagyon fontos, hogy a tanárok milyen olvasmányokat ajánlanak: mennyire kerül be a mai világ a történetekbe. Ezért is lényeges, hogy széles körben legyen szó az adott könyvről, különböző feladatok, programok kapcsolódjanak hozzá, és minél több ingeren keresztül érje élmény a gyerekeket. Infó: Részletek: www.katicakonyv.hu/iropalantamuhely Az Írópalánta Műhely nagykövete Kakasy Dóra színésznő, védnöke Szkárosi Endre, a Szépírók Társaságának elnöke. 
Szerző
Frissítve: 2020.02.21. 09:26

Talán a filmektől lesz hangos a Berlinale

Publikálás dátuma
2020.02.20. 10:00

Fotó: BRITTA PEDERSEN / AFP/DPA
Az alapító múltjával kapcsolatos botrány után a versenyben részt nem vevő nyitófilmmel indul az idei, jubileumi rendezvény.
Számos újdonságot tudunk felsorolni a ma, Philippe Falardeau rendezte My Salinger Year rendezte művel induló 70. Berlináléról. Egyrészt, hogy a film hosszú idő óta az első nyitógálán bemutatandó alkotás, mely nem versenyfilm. Ahogy a németországi mustrát tizennyolc évig vezető Dieter Kosslickot váltó új művészeti igazgató, Carlo Chatrian mondta a programot bejelentő sajtóeseményen: nagyon nem szerencsés, ha versenymű a nyitófilm, mert ezen a napon túl nagyok az elvárások. Ha jóindulatú vagyok, a szakember szerint a nyitó eseményen inkább kommerszebb műre van szükség, delikát szerzői film helyett, de gondolhatom azt is, hogy nem versenyez olyan alkotás, amely „elviselte” volna a felfokozott szituációt.  Nem ez az egyetlen változás azonban a struktúrában. Amikor megkérdezték Chatriant, hogy elődjéhez hasonlóan mond-e mottót a beválogatott művekkel kapcsolatban, azt felelte, hogy ez baromság volt, amire senkinek nem volt semmi szüksége. Majd a filmek magukért beszélnek. Kivéve persze a kulináris szekció, mert azt idén eltörölték, cserébe jött egy „alverseny”, cannes-i modell alapján olyan alkotásoknak, amelyek nem fértek a fő sodorba. Ennyi magabiztosság után csak remélhetjük, hogy erős lesz a szelekció. Sajnálatos hír, hogy magyar produkció idén nem került versenybe, de Bucsi Réka személyében hivatalos zsűritagot üdvözölhetünk, aki a kisfilmes grémiumba kapott meghívást. A Berlinale új csapata nem várt gondokkal szembesült. Már hosszú évek óta a senkiföldjén felépült új városrészben, a Potsdamer platz és a plázái falai között lévő központi rész idén már nem ideális helyszín, mivel január 1-én bezárt a Sony center plázája (nem tudtak megegyezni a bérleti díjban, lám Németországban is van ilyen), így most csaknem húsz vászonnal kevesebb áll rendelkezésre. Sőt, olyan híreszteléseket is hallani, hogy Berlinale palota funkciót is betöltő rendezvénykomplexum színházzá alakul, így kérdéses, hogy jövőre mennyire lesz szívesen látott vendég a filmes világ. A szaklapok szerint ezek a problémák nem biztos, hogy tragikusan érintik a fesztivált, mivel jelenleg vannak Berlinben olyan mozik, ahol a kulturális rendezvény elfér. Az elmúlt tizenöt évben elképesztően nagyra nőtt filmvásár, azaz a European Film Market azonban komoly gondokkal küzdhet majd, ha így lesz. Nem várt villámcsapás volt a fesztivál számára a Die Zeit meglepetés cikk, amelyben nyilvánosságra hozták: bizonyítékot találtak arra, hogy a Berlinálét alapító Alfred Bauer tagja volt a Sturmabteilungnak, illetve, hogy 1942-től Goebbels propaganda minisztériumában magas beosztású ember volt és konkrétan ő döntött arról, hogy mely színészeket és rendezőket sorozzák be és küldik a frontra, illetve, hogy kik készíthetnek "lelkesítő és orientáló" filmeket.  Cikkükben kitértek arra is, hogy Bauer professzionális módon tüntette el a náci múltja bizonyítékait - de mindent nem sikerült. Peter Cowie kritikus 2010-ban megjelent Berlinale című könyvében állítja: közismert tény volt Németországban, hogy Bauer a 1940-es években dolgozott "Nemzeti Filmirodában", de független filmőrültnek tartották, aki szakmai okok miatt volt a helyén. Vagy talán inkább kém volt, mivel az 1945-ös megszállás után a britek őt nevezték ki filmügyi tanácsadónak és amerikai segítséggel alapította meg a Berlinálét. Ezek az új információk a fesztivál történetét is új kontextusba helyezik, hiszen nyilvánvaló, hogy megalapításánál politikai erők húzódtak a háttérben. A Berlinale szervezői úgy döntöttek, hogy mindennek hatására felkérnek történészeket: kutassák és írják meg a fesztivál születésének hiteles történetét, ám addig is felfüggesztik az Alfred Bauer-díjat, amely a legjobb friss tehetségnek járt eddig. A filmfesztiválok és a politika kapcsolata nem újkeletű dolog. A velencei mustrát 1932-ben alapító Giuseppe Volpi konkrétan Benito Mussolini ötletét valósította meg, amikor létrehozta a filmalkotásokat ünnepélyes keretek között bemutató fesztivált és senki előtt nem volt kérdés a fasiszta propaganda befolyása. A demokratikus válasz erre a Cannes-i fesztivál létrehozása volt 1946-ban. Az viszont, hogy az önmagukat mindig függetlennek valló berliniek kerültek a kínos politikai múlt kontextusába, nem kellemes szituáció.  
Témák
Berlinale film