Fejlődés

Az ember már csak olyan, hogy gyakran visszasírja azt, amit korábban még erősen kifogásolt. Nyolc esztendeje, az előző NAT hatálybalépésekor  elsősorban a biológia, a kémia, a fizika és a földrajz tananyagának túlzott mennyiségét tették szóvá az oktatáskutatók, a pedagógusokkal vállvetve, a szülőkről és a nebulókról nem is beszélve. Akkor tán maguk se hitték, hogy a kormányzati szándékok mezsgyéjén, a következő NAT előírásaiban mindez feloldódik egyetlen természettudomány elnevezésű, az első nyolc évben mindössze két tanévbe összezsúfolt tárgyba. Még szerencse, hogy ez csak egy lehetőség, hiszen ilyen képesítésű tanár egyenlőre nincs, efféle tantárgyat néhány kísérletet leszámítva egyetlen magyar iskola sem tanított még.
A biológia tanárok eközben azon is nosztalgiázhatnak, hogy 2012-ben még milyen precízen írta le a kerettanterv, hogy a tantárgyuk alapja „a leszármazás elve, és néhány jellegzetes bizonyítéka. A földtörténeti, az evolúciós és a történelmi idő viszonyának bemutatása, az egyes változások egymáshoz való viszonyának érzékelése.” A kulcsszó: az evolúció. Naivan akár azt is hihetnénk, hogy ezt már nem vitatja senki. Talán még azok sem, akik a szó tartalmát sem értik. Charles Darwin tanai alapján ők is tudják, hogy az élőlények összessége egyszerűbb formákból fejlődött bonyolultabbakká, az ember pedig a majmoktól származik. 
A magyarországi fő egyházak mindegyike elfogadja egyébként az evolúció és a teremtés egymás melletti tanítását. Nem így gondolkodik viszont egy kiválóan promotált dicsőítő csoport, amely hívők sok ezres tömege számára belépődíjas rendezvényeket szervez stadionokba, arénákba. A vallásszabadság jegyében ezt bátran megtehetik. Idei jelszavuk az evolúció tagadása, a teremtés elvének prioritása mellett. Aki így gondolja, lelke legyen rajta!  Az embert és a dinoszauruszt kortársaknak beállító rajzpályázatuk tudománytalan, megmosolyogtató. Az viszont korántsem, hogy a támogatók sorában ott találjuk az Emberi Erőforrások Minisztériumát, úgy is, mint az új NAT végrehajtóját.
Szerző
Bonta Miklós

A memorandum

Ha nem a mi bőrünkre menne, tragikomikus volna nézni, hogy a magyar kormányfő mit művel az Európai Néppárttal, s viszont. Orbán Viktor két nappal azután, hogy elmondta minden magyar miniszterelnökhöz méltatlan, legócskább beszédét, amely csak újabb rúgás volt a földön fekvő magyar jogállamba, „irányt mutatva” memorandumot intézett az EPP-hez. A pártcsalád stratégiai irányvonalának módosítását szorgalmazza, mert az EPP nem beszél eleget – s főként nem úgy, ahogyan ő szeretné – a kereszténydemokrácia jövőjéről, s mert az EPP bevándorláspárti lett, ösztönzi a genderideológiát, és legfőképpen „balra tolódik”, azaz szövetségeseit Európában nem a szélsőjobboldalon keresi, amint azt ő üdvözlendőnek látná. 
A memorandum önmagában csak újabb kotkodácsolás lenne a magyar hátsó udvarból, ám tényleges mibenlétét a kormányfő szinkronhangja, Novák Katalin, a Fidesz alelnöke tolmácsolta: ha a Néppárt nem reagál rá, akkor a Fidesz lépni fog. Ha úgy látják, nincs rá fogadókészség, lesznek más partnereik, akikkel meg tudják valósítani elképzeléseket. 
Miközben Európa a haját tépi idegességében, mi lesz most, (vagy sem), nevezzük nevén a levelet: nyílt zsarolás. Orbán a saját európai pártcsaládját zsarolja, az meg immár tíz éve ritka impotenciával, toporogva bámulja, nem akar hinni a szemének, mint paraszt bácsi az állatkertben, megpillantva a zsiráfot. Szinte szó nélkül szemlélte, amint a német kancellár által értelmezhetetlennek minősített illliberalizmus szutykos lavórjában átmosta a magyar demokráciát, a piacgazdaságot, a nettó befizető uniós tagországok adófizetőinek pénzéből hizlalt mameluksereget. Rombolt, ahová a keze elért, s most Európa felé nyújtózkodik. 
A Néppártot zsarolja, az európai politikai porondon vállalna vezető szerepet a pártcsalád jövőjét meghatározó vitában. A Néppárt meg nem lát, nem hall, legfeljebb beszél. Beszél európai értékekről, miközben önmagát árulja el. Miért? A szocialista Kunhalmi Ágnes nyersen fogalmazott: „a német tőkének lényegében ki van nyalva a valaga Magyarországon”. Árnyaltabban: a német kancellár türelmét a német nagytőke magyarországi nyugalma oly mértékben vezérli, hogy még azt is elnézi, ha Orbán tönkreteszi  az ő európai életművét is, ahogyan szó nélkül lenyelte a politikatörténet egyik legnagyobb átverését, a 2015-ös budapesti humanitárius válságot. 
Nem először, s gyaníthatóan nem utoljára írjuk le: egyszer az életben hagyja már a Néppárt, hogy Orbán és a Fidesz menjen, ahová akar, tegyen, amit akar, hátha mégsem fog beleroppanni a közösség. Hadd tetszelegjen a mártír maskarájában, ami az egyetlen célja. Mert az nem valószínű, hogy a szélsőjobb felé tudja tolni az EPP-t, így előbb-utóbb, de mindenképpen ott köt ki, ahová eleve szándékozott menni: töviskoszorúval a fején bevonulhat az európai szélsőjobb kötelékébe. 
Más kor, más világ, de csak a játék kedvéért: gyanítjuk, Konrad Adenauer úgy küldte volna el habozás nélkül a bánatba ezt a semmirekellőt, hogy levegőt sem kapott volna. Szabaduljanak már meg tőle, vagy ő fog megszabadulni önöktől. És Európától.
Szerző
Friss Róbert
Frissítve: 2020.02.21. 09:41

Fő a szerénység!

Közismert tény, hogy az öndicséret büdös. Ha valaki mégis ilyesmire adja a fejét, üdvös lenne, hogy legalább olyan közönség előtt tegye, akiktől elvárható, hogy a csodálkozás hatására eltátják a szájukat; de az sem árt, ha némileg alulinformáltak, mert ilyenkor az önajnározás még nagyobbat szólhat. A mi pénzügyminiszterünk, Varga Mihály azonban mind a két szabályra fittyet hányt. Saját európai kollégái előtt verte a mellét: "az Unió leggyorsabban bővülő gazdasága a magyar, amely a közép-kelet-európai régió részeként továbbra is fontos szerepet játszik a földrész gazdasági növekedésének élénkítésében." Majd hozzátette, hogy a tagállamok között is szinte példa nélküli a magyar gazdaság teljesítménye, amely két egymást követő évben öt százalék körüli növekedést ért el. 
Tekintettel arra, hogy az európai közösség pénzügyminiszterei hivatalból ismerik az Eurostat adatait, a szájtátás helyett feltehetően rosszalló fejcsóválással reagáltak Varga Mihály egyoldalú szavaira. Azt ugyan senki nem vonta kétségbe, hogy a magyar gazdaság 5 százalék körül bővülhetett tavaly, de büszkélkedésre aligha ad okot, hogy az euró még ennél is nagyobb mértékben erősödött a forinttal szemben. Az uniós tagállamok nemzeti devizáinak elértéktelenedési sorában ezzel az élre ugrottunk, miképpen az idén januári, évesített magas inflációnknak sincs párja. Aligha tévedünk, hogy ezek  szinte lenullázták a gazdaság növekedési ütemét. Bővültünk, de korántsem jó áron.
Még inkább bájos ábránd csupán, hogy a kelet-közép-európai országok az uniós növekedés gazdasági motorjai. A szomorú valóság ezzel szemben az, hogy a térség egyáltalán nem számít az Európai Unió növekedési gócpontjának. A még Nagy-Britanniát magába foglaló Európai Unió elmúlt ötéves növekedéséhez térségünk - erejének és súlyának megfelelően - legfeljebb 0,4 százalékkal járulhatott hozzá, ami fényévnyi távolságra van attól, ami egy motortól, vagy egykor a lokomotívtól elvárható volt. A motor sajátossága, hogy hajtóerőnek kell lennie, és ezt a szerepet térségünk soha nem fogja betölteni. Vigasztalásul: a Benelux-államok és az uniós skandináv országok súlya több mint kétszerese a mi régiónkénak, de a motor szerepét még ezek sem tölthetik be. 
Ám a büszke pénzügyminiszter még ennyivel sem érte be. Számára megnyugtató, hogy az adósságunk döntő hányada már nem a külföldiek, hanem a magyar családok kezében van. Sajátos filozófia: jobb hazánkfiainak tartozni, mint a külhoniaknak. Varga Mihály olyan magyarokra vágyott - és e célját a jelek szerint el is érte -, akik társaságban megelégedve jelenthetik ki, hogy "adósom a magyar állam!" Tavaly persze még magunk is "szuperkötvénynek" neveztük azt az ötéves állampapírt, amelynek ötéves - évesített - kamata 4,95 százalékos. De a 4,7 százalékos infláció árnyékában ezt már korántsem állíthatjuk. Legfeljebb akkor, ha a láthatatlanul alacsony, néhány tized százalékos kamatozású, hagyományos betétekkel hasonlítjuk össze. 
Mit is mondott Bástya elvtárs a Tanúban? "Ha valamit szeretek magamban, az a szerénység!"
Szerző
Bonta Miklós