Fővárosi Állat- és Növénykert;Persányi Miklós;Biodóm;

2020-02-21 11:14:47

Lemondott Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója

Megromlott egészségügyi állapotára hivatkozott.

Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója 2020 március 1-től lemondott magasabb vezetői megbízásáról. A távozó vezető arról tájékoztatta Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy egészsége az utóbbi időben megromlott – ezért döntött a lemondás mellett. Megbízott főigazgatóként a jelenlegi operatív igazgató válthatja - derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.

– írta Karácsony Gergely főpolgármesternek címzett levelében Prof. Dr. Persányi Miklós.

Lemondó nyilatkozatában így fogalmazott: „Az Állatkert és a Főváros szolgálatára most is éppúgy elkötelezett vagyok, mint amikor 26 évvel ezelőtt, 1994. március 1-jén beléptem az Állatkertbe, és megkezdtem főigazgatói munkámat. Szívesen támogatom kollégáimat a továbbiakban is, utódomat tanácsokkal, a szakmai közösségekbe bevezetéssel, illetve bármely igényelt módon segítem, erőmhöz mérten kész vagyok közreműködni az Állatkert fejlesztéseinek sikeres befejezésében, jövőbeni működtetésének előkészítésében.”

Karácsony Gergely, aki elfogadta a lemondást, azt javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatói teendőivel 2020. március 1-jével Szabó Roland agrármérnököt, az intézmény operatív igazgatóját, a főigazgató általános helyettesét bízza meg.

A Fővárosi Közgyűlés legközelebb jövő szerdán ülésezik, ekkor dönthetnek a megbízott főigazgató személyéről. Persányi Miklós utódját nyílt pályázaton választják majd ki.