Tordai Bence;

Gyűlöletbeszéd és közösség elleni uszítás miatt Tordai Bence feljelenti Horváth Lászlót és Dúró Dórát

A két szélsőjobboldali képviselő a hétfői parlamenti felszólalása gyilkos tetteknek ágyazhat meg.

Feljelentést tesz gyűlöletbeszéd és közösség elleni uszítás miatt Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője a fideszes Horváth László és a Mi Hazánk színeiben politizáló Dúró Dóra független országgyűlési képviselő ellen.

Tordai Bence, aki részt vett az 1992-ben meggyilkolt Danyi Zoltán emléktáblájának szombati salgótarjáni avatásán azt mondta, azért jelentik fel "ezt a két szélsőjobboldali képviselőt", mert a hétfői parlamenti ülésen olyan felszólalásokat mondtak, amelyek gyilkos tetteknek ágyazhatnak meg.

A Fecebookon közzétett videó szerint Tordai Bence közölte, Horváth László, aki Gyöngyöspata országgyűlési képviselője nemhogy enyhítené, inkább szítja a feszültséget és azt próbálja elhitetni az emberekkel, hogy az ügy áldozatai valójában tettesek. Azt hazudja, hogy azok, akik kártérítést kaptak egytől egyig tanárverők - tette hozzá.

Az ellenzéki politikus azt mondta, erre tett rá egy lapáttal Dúró Dóra, aki törvényesítené a szegregációt.

Egy apartheid rendszert akarnak bevezetni - összegzett.

Tordai Bence, aki Berki Sándorral, a Párbeszéd Nógrád megyei elnökével vett részt az avatáson felidézte, a 1990-es években is a cigányok ellen uszítottak az országban, Salgótarjánban és annak gyilkosság lett a vége. Danyi Zoltán 32 éves volt, amikor szkinhedek megvárták a háza előtt és halálra verték. Nem volt más bűne, csak az, hogy cigánynak született - tette hozzá.