NB I;labdarúgás;

2020-02-23 10:00:30

Kikapott a Ferencváros Mezőkövesden, döntetlent játszott a Honvéd és a Puskás Akadémia

A kiesés ellen küzdő Paks 4-2-re nyert a Debrecen ellen, az Újpest Kaposváron győzött, a Diósgyőr 2-2-t játszott Kisvárdán, és a MOL Fehérvár FC 4-1-re legyőzte a Zalaegerszeget.

A Mezőkövesd szombaton hazai pályán legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában.

Jó ritmusban kezdődött a mérkőzés, a Ferencváros némileg kezdeményezőbben lépett fel az első percekben, mégis Dibusznak kellett csakhamar kétszer is nagyot védenie távoli lövés nyomán. Harmadjára azonban már ő is tehetetlen volt, amikor jobboldali szöglet után Karnyicki passzolta a lehulló labdát a vendégek kapujába. Ezt követően Dibusz rossz passzára lecsapva Besirovic növelte jó helyzetfelismeréssel és végrehajtással az előnyt, pár perccel később pedig újabb labdaszerzés zárult hazai góllal pontos passzolgatás után. A Ferencváros az első félidőben alig jutott el a hazai kapuig, helyzetet nem tudott kialakítani. A második félidőben egy-egy fővárosi helyzet volt, de gól nem esett, így a Mezőkövesd váratlanul magabiztos, de megérdemelt győzelmet aratott.

A címvédő és listavezető FTC másodszor kapott ki a mostani bajnokságban, ezt megelőzően augusztus 25-én a Puskás Akadémia vendégeként szenvedett vereséget. A fővárosi csapat az előző öt idegenbeli mérkőzését megnyerte, így a harmadik helyezett otthonában megszakadt ez a sikeres sorozata. A két csapat 13. alkalommal találkozott az élvonalban, és a Mezőkövesd mindössze a második győzelmét aratta.

A MOL Fehérvár FC a mesterhármast szerző ukrán Ivan Petrjak vezérletével 4-1-re legyőzte vendégét, a második félidő nagy részét emberhátrányban játszó Zalaegerszeget.

Jól kezdett a fehérvári gárda, amely egy sarokrúgást követő Stopira-fejessel vezetéshez jutott. A félidő közepén Ivan Petrjak, a szünet előtti percekben pedig Radó András lőtt kapufát, de az eredmény nem változott. A fordulást követően emberhátrányba kerültek a vendégek, miután Szépe János a büntetőterületen belül lerántotta a gólhelyzetben kilépő Petrjakot. Nikolics Nemanja tizenegyesét Demjén Patrik kiütötte ugyan, de néhány másodperc múlva mégis növelte előnyét a Fehérvár: Petrjak éles szögből a kapus lába között lőtt a hálóba. Az ukrán támadó pár perc alatt újabb két találatot jegyzett, így kevesebb mint negyedóra alatt klasszikus mesterhármast szerzett. A Zalaegerszeg tíz emberrel játszva is próbálkozott becsülettel és Radó András tizenegyesével szépített.

Az Újpest 1-0-ra nyert a sereghajtó Kaposvár vendégekén.

Nagyon hamar megszerezte a vezetést a vendég együttes, a Nwobodo buktatásáért megítélt tizenegyest az 5. percben Novothny lőtte a hazaiak kapujába, ezzel pályafutása 40. NB I-es gólját szerezte meg. A folytatásban is az Újpest irányította a játékot, Nwobodo a második lila-fehér találatot is megszerezhette volna, de ziccerben a kapu fölé lőtt. Fordulás után a fővárosiak az eredmény őrzésére és a gyors ellentámadásokra rendezkedtek be, aztán előbb a Kaposvár jutott kapufáig, majd az Újpest veszélyeztetett két perc alatt kétszer is. A hajrában a hazaiak előtt még adódott nagy gólszerzési lehetőség, de nem tudták megakadályozni az Újpestet abban, hogy a naptári évben először tétmérkőzést nyerjen.

A hazaiak sorozatban hetedik tétmeccsüket veszítették el, míg a fővárosiak hat nyeretlenül megvívott találkozó után győztek ismét.

A Diósgyőr az utolsó tíz percben két gólt szerezve 2-2-es döntetlent játszott Kisvárdán.

A Kisvárda Protic révén több veszélyes akciót vezetett a bal oldalon. A félidő közepén aztán Brkovic nagy hibáját kihasználva Viana robogott el a jobb szélen, majd tálalását Cukalasz értékesítette. A hajrához közeledve aztán Melnyik lövése megduplázta a hazai előnyt, Tischler viszont három méterről sem tudta végleg eldönteni a három pont sorsát. A kimaradt ziccer alaposan megbosszulta magát, mivel a DVTK csereemberei közül előbb Molnár – csapata első komoly helyzetét értékesítve – szépített, majd Egerszegi egyenlített. Az utolsó pillanatban Tischler még egy helyzetet kihagyott, így hiába játszott a mérkőzés nagyobb részében fölényben a Kisvárda, meg kellett elégednie egy ponttal.

A Budapest Honvéd 1-1-es döntetlent játszott a vendég Puskás Akadémiával.

A találkozó tizedik percében Lanzafame harcolt ki büntetőt, az olasz támadó tizenegyesét azonban Hegedüs Lajos gyors vetődéssel hárította. A Honvéd a második félidő elején is büntetőhöz jutott, Lanzafame akkor is a jobb alsó sarkot célozta meg, de már sikerrel, mert Hegedüs reagálni sem tudott a lövésre. Azonnal támadóbb szerkezetre váltott a vendégcsapat, de hiába irányította a játékot, nem jutott el helyzetig, mert nem tudta feltörni a jól záró kispesti védelmet. A házigazdák eközben veszélyesen kontráztak, csak nem tudták gólra váltani ígéretes helyzeteiket. Ez a 88. percben bosszulta meg magát, amikor Lovric ártalmatlan helyzetben buktatta Mebrahtut, ami büntetőt ért a vendégeknek, Knezevic pedig egyenlített.

A Puskás Akadémia így vendégként megőrizte tavaly augusztus 17. óta tartó veretlenségét, azóta négy győzelem mellett ötödször ért el döntetlent. A kispestiek viszont házigazdaként veretlenek továbbra is a Puskás Akadémiával szemben: négy győzelem mellett másodszor végeztek döntetlenre. 

A kiesés ellen küzdő Paks fordulatos mérkőzésen 4-2-re legyőzte a vendég Debrecent.

A gyors vendégtalálat megadta a mérkőzés alaphangját, a debreceni vezetés aktívvá tette a hazaiakat. Több kisebb helyzet után aztán a félidő derekán Kulcsár bombagóljával sikerült egyenlíteniük, majd miután lendületben maradtak, Böde félpályás szólójával a vezetést is átvették. A szünet után is inkább a házigazdák irányítottak, mégis a kontrákra építő Debrecen szerzett újabb gólt – Garba jó cserének bizonyult. Az utolsó húsz percben sok volt a szabálytalanság, emiatt gyakran állt a játék, de végig inkább a Paks állt közelebb a győzelemhez, s a hajrában sikerült is megszereznie harmadik, majd az utolsó pillanatokban negyedik gólját. Hazai részről végül az is belefért, hogy a 90. percben – 3-2-es állásnál – Balogh büntetőt hibázzon.

A tolnaiak két vereséget követően tudtak ismét nyerni, míg a hajdúságiak egymás után a második kudarcukat szenvedték el a bajnokságban.