oktatás;pedagógus;bérmemelés;Kásler Miklós;

2020-02-24 15:57:36

Kásler tíz százalékos pedagógus béremelést jelentett be

Az intézkedés csaknem 170 ezer pedagógust érint.

Júliustól tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten. A tárcavezető újságírók előtt elmondta: a béremelés technikailag ágazati szakmai pótlék bevezetésével valósul meg, amelyre minden pedagógus munkakörben dolgozó jogosult. Az intézkedés csaknem 170 ezer pedagógust érint. Kifejtette: a gyakornoki besorolású pedagógusok esetében a garantált diplomás bérminimumon felül érvényesül az ágazati pótlék, amely január elsejétől már 8 százalékkal emelkedett. Ezzel az újabb 10 százalékos emeléssel fél év alatt 18 százalékkal nő a gyakornokok bére.

A köznevelés hatékonyságának és színvonalának további emelése érdekében a kormány úgy döntött, hogy az intézményvezetők és helyetteseik júliustól a tanulók létszámához igazodó vezetői pótlékban részesülnek - jelezte a miniszter.

Kásler Miklós rámutatott: egy ezernél nagyobb tanulólétszámú iskolát irányító, 35 éve a pályán lévő mesterpedagógus igazgató illetménye a bruttó 182 700 forintos pótlékkal a jelenlegi bruttó 629 300 forintról összesen bruttó 812 000 forintra emelkedik.

Egy négyszáznál nagyobb tanulólétszámú iskolát vezető, 33 éve tanító, I. besorolású, egyetemi végzettségű igazgató keresete a bruttó 142 100 forintos pótlékkal a jelenlegi bruttó 477 050 forintról összesen bruttó 619 150 forintra nő, az ilyen vezetők száma 6 ezer - ismertette a miniszter.

Az iskolaigazgatók helyetteseinek, az intézményegységek és a tagintézmények vezetőinek bérpótléka az igazgatói pótlék fele. Ez az emelés 9 ezer pedagógust érint.

A minőségi oktatás elismerése és támogatása érdekében az intézmény vezetője a kiemelkedő teljesítményt tovább ösztönözheti, havonta legfeljebb bruttó 101 500 forinttal - közölte a miniszter.

Kásler Miklós úgy fogalmazott: a kormány feladata, hogy biztosítsa a pedagógusok képzését és továbbképzését, folyamatosan javítsa munkakörülményeiket, fizetésüket és elismerje tevékenységüket.