Gánton született és már három éves korában a labda volt a mindene, tizennyolc évesen a Vasas Izzóból került Újpestre és ennyi idősen mutatkozott be a lila-fehér együttesben 1957-ben a Népstadionban rendezett kettős rangadón a Salgótarján ellen 3-1-re elveszített mérkőzésen.
A kivételes rugótechnikájú középpályás először Várhidi Pált, Szusza Ferencet, Aspirány Gusztávot szolgálta ki jobbnál jobb labdákkal, majd Fazekas Lászlót, Bene Ferencet, Dunai Antalt, Zámbó Sándort hozta kihagyhatatlan helyzetekbe. Első bajnoki címét 1960-ban ünnepelte az újpestiekkel, az aranyérmet az örök rivális Ferencváros felett aratott 1-0-ás győzelemmel sikerült bebiztosítani, később még négyszer végzett az első helyen az újpestiekkel. Játékosként tizenöt évet töltött Újpesten és kettőt Tatabányán. Mindenki Titinek hívta, csak válogatottbeli társa és jó barátja, Sándor Csikar nevezhette Jancsinak.
A nemzeti csapattal 1960-ban a római olimpián bronzérmes lett, további válogatott pályafutását balszerencsés időpontokban elszenvedett sérülések nehezítették: az 1962-es chilei világbajnokságon megsérült az argentinok ellen gól nélküli döntetlennel zárult mérkőzésen, ezért nem tudott pályára lépni a csehekkel szemben 1-0-ra elveszített negyeddöntőn, a tornát végül ötödikként zárta a válogatott. Két évvel később az 1964-es Európa-bajnokságról is hiányzott, mert egy héttel a spanyoloktól elszenvedett 2-1-es vereség előtt megsérült a válla a Csepel-Újpest bajnokin. Összesen 62-szer szerepelt a válogatottban, a 2017-ben lapunknak adott interjúban elárulta, ez a szám lehetett volna több is, ha jobb a viszonya Baróti Lajos szövetségi kapitánnyal.
Edzőként 1987-ben Magyar Népköztársasági Kupát nyert az Újpesttel, a lila-fehéreknél három évet töltött, Kuvaitban összesen kilenc esztendőig dolgozott.