Volt az a bizonyos ötven milliárd, amire az új főpolgármester ígéretet kapott a kormánytól, hogy megkapja a főváros az egyik legfontosabb kampányígéret teljesítéséhez, a budapesti betegellátás színvonalának javításához. Ne firtassuk, hogy miféle alku része ez a fejlesztési pénz. A kormány és Budapest közötti ide-oda cash flow annyira igazságtalan, hogy a fővárosnak nem nagyon lehet ereje erkölcsi-politikai megfontolásokra.
Karácsony Gergely induló programja az volt, hogy a populista, sportcélú költekezés helyett a kétségbeejtően rossz egészségügyi szolgáltatásokon javítson. Ez úgy lett jelmondat, hogy stadion helyett kórházat kell építeni. A kerületi kampányok során (az egyikben én is aktívkodtam) vált a főpolgármester jelölt számára „kézzel foghatóvá” a teendő, miszerint nemcsak új szolgáltatásokat kell teremteni, hanem azokat könnyen elérhetővé kell tenni. Például úgy, hogy az intézmények nyitvatartásával igazodik a hálózat ahhoz a tényhez, hogy a betegségek és a problémák nem a szuperkórház kapujában jelentkeznek, és nem is kizárólag reggel 8 és délután 2 között.
Ezért kerültek előtérbe a régi kerületi szakrendelők, amelyek a legkisebb költséggel készíthetők elő ezekre a feladatokra. Az új szolgáltatásnak jelképe a modern képalkotó diagnosztika, élen a CT-vel és az MR-rel. Szakmai pontossággal az új facilitás két intézménnyel írható le: az egyik az állandó sürgősségi ügyelet, amelynek feladata a kórházi ellátásra nem szoruló betegek és balesetet szenvedők definitív ellátása, illetve a kórházi beavatkozást igénylő esetek azonnali és pontos (CT és MR) diagnosztizálása. Ez nyilvánvalóan csökkenti a „nagy” sürgősségi osztályok fölösleges terhelését és segíti valódi feladataik teljesítését.
A másik új intézmény, amely a budapestiek kellemetlenségeit csökkentené, és a szakmailag szintén indokolatlanul túlterhelt (és sajnálatosan elhanyagolt) szuper és közkórházak működőképességét visszaadná, az a járóbeteg-sebészet (day case surgery, rosszmagyarul: egynapos sebészet).
Az 50 milliárd úgy jött ki, hogy ezeknek a szolgáltatásoknak a beindítása szakrendelőnként átlagosan 2 milliárd forintból történhetne meg. Akárhogy vesszük, ez nem rossz terv, Shakespeare-rel illetve Arany Jánossal szólva: „Oly cél, minőt óhajthat a kegyes!” Csakhogy nem lesz belőle semmi. Jól látszik, miért. Az első – és döntő – ok, hogy az országnak nincs egészségügy-fejlesztési koncepciója. Sem szakmai, sem tudományos, sem szervezési (pártfüggetlen!) szakértői gárda nincs, ami (kevéske) volt, szét van kergetve. Ahelyett, hogy együtt dolgoznának, médiaszerte egymással civakodnak. És természetesen nincs felelős miniszter, aki a munkát irányítaná, és minisztérium, amely elvégezné. Pedig ez is volna olyan fontos, mint a Puskás Akadémia. Az eredmény az, hogy odalökik az első tíz milliárdot, „nesztek vaze, kapjátok be, de gyorsan!”
Karácsony Gergelynek van (vagy inkább volt) koncepciója, azonban nem sikerült ezt fővárosivá tenni. Lényegében egészségügyi stábot sem alakított ki, igaz, nem nagyon válogathatott: vagy ősrégi káderek, vagy nyeretlen kétévesek, a „támogató” pártok kielégítése érdekében. A kerületekben még rosszabb a helyzet. Úgyhogy jó magyar szokás szerint, „vegye-vigye”, indul a lobbizás és a korrupció. Aztán majd Viktor rendet tesz.
A szerző orvos