Előfizetés

Rengéseket mértek a Mars belsejében

MTI
Publikálás dátuma
2020.02.25. 16:47

Fotó: AFP
Az InSight, a NASA 2018-ban landolt űrszondájának első eredményei szerint szeizmikus aktivitást mutat a vörös bolygó.
Eddig összesen 450 marsrengést figyeltek meg, amelyek információval szolgálnak a bolygó belsejéről. Ezek közül eddig 174-et értékeltek ki, amelyek a misszió első tíz hónapjában történtek. Az eredmények azt mutatják, "hogy a Mars egy szeizmikusan aktív bolygó, amelynek lemezmozgásai elsősorban a Cerberus Fossae régióra jellemzőek. Ez jól passzol a régióban látható vetődésekhez" – foglalta össze Günter Kargl, az Osztrák Tudományos Akadémia (ÖAW) Űrkutató Intézetének (IWF) munkatársa. "Összességében a Mars aktívabb, mint ahogyan sokan várták, de az adatok egybevágnak a modellek becsléseivel, amelyeket a misszió tervezésekor végeztünk" – tette hozzá.
Az eddig kiértékelt marsrengések közül 24-nek volt 3 és 4 között a magnitúdója – közölte a Zürichi Műszaki Egyetem (ETH). Ezeknek a rengéseknek a hullámai a Mars köpenye által terjednek szét. A többi 150 rengés kisebb magnitúdójú volt, a rengéseik központja nem volt olyan mélyen, a hullámok pedig magasabb frekvenciájúak voltak, melyek aztán csak a bolygó kérgében terjedtek szét.
"A marsrengések hasonló tulajdonságúak, mint amilyeneket az Apollo-missziók korában a Holdon megfigyeltek. Tíz-húsz percig tartanak, mivel hullámaik a Mars kérgének tulajdonságai miatt erősen szétszóródnak" – mondta el Domenico Giardini, az ETH kutatója.
A szakértő feltételezése szerint a szeizmikus aktivitás a Marson nemcsak a lehűlés és ezzel a bolygó zsugorodásának következménye, hanem tektonikus feszültségek is okozzák. A Marson felszabaduló teljes szeizmikus energia mennyisége a Földre és a Holdra jellemző érték között van.
A misszió SEIS nevet viselő szeizmométere még a HP3 nevű mérőműszer, az InSight robotvakondja kalapálását is rögzítette. Az IWF kutatói ennek a műszernek az adatait értékelték ki. Elemezték a mérési eredmények alapján a talajmechanikai tulajdonságokat is. A közvetlenül a SEIS alatti talajréteg fizikai tulajdonságait sikerült meghatározni. Eszerint az InSight egy vékony, néhány méter mély homokos rétegen landolt, amely egy 20 méter átmérőjű, régi becsapódási kráter közepén található.
Az ETH kutatói szerint nagyobb mélységben a Mars kérgének tulajdonságai a Föld kristályos szerkezetű, úgynevezett alaphegységeinek jellemzőivel egyezhetnek, de a kéreg erősen széttöredezettnek tűnik.

Fejünkre áll az időjárás

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.02.25. 12:44

Fotó: LAURENT/BSIP / AFP
Az elmúlt két hónap legnehezebb napjai előtt állnak az időjárásra érzékenyek, de könnyű senkinek nem lesz.
Kedden bár front nem érkezik, erős délies áramlással az átlagosnál 10-13 fokkal melegebb levegő áramlik fölénk, ami azt jelenti, hogy délután akár 16-18 fokos csúcsértékeket is mérhetünk. A napi melegrekord ugyan nincs veszélyben, de az erős felmelegedés nagyon megterhelő lesz. Az erős melegedés melegfrontot jellemző tünetek eredményez, gyakori lesz a migrén, a fáradékonyság. Csökken a teljesítőképesség, ez jelentősen ronthat a munkahelyi vagy iskolai teljesítményen. A meleg levegőt szállító déli, délnyugati irányú szél megerősödik, ez fokozza a tüneteket, valamint ingerlékenységet és nyugtalanságot okoz. Szerdán északnyugat felől esővel, záporral és zivatarokkal erős hidegfront éri el hazánkat, viharossá fokozódik a szél, a hőmérséklet pedig jelentősen visszaesik – írta Pintér Ferenc meteogyógyász a Facebook-oldalán
Az erős terhelés az egészséges szervezetet is megviseli, az időjárás-érzékenyeket különösen megkínozza. A melegfrontra jellemző tüneteken kívül a markáns hidegfront esetén tapasztalható panaszok is megjelenhetnek. Gyakori lesz a fejfájás és a migrén, fokozódó görcsöket, vérnyomás-ingadozást és szívproblémákat is okoz a markáns front. Ilyen időjárási szituációkban jelentősen megnő a stroke kialakulásának kockázata. A fejfájást némileg enyhítheti a fokozott folyadékfogyasztás és a stresszes helyzetek kerülése. A változékony időben különösen fontos a kímélő étrend, a zsíros és a fűszeres ételek helyett a szárnyasból vagy halból készült, sok zöldséggel készült fogások fogyasztása. Megfelelő vitaminpótlással, gyümölcsfogyasztással az immunrendszert is erősíthetjük.
A napos idő kedvez a szabadtéri tevékenységeknek, érdemes akár hosszabb időt a friss levegőn tölteni. Egy hosszabb séta vagy sportolás jót tehet, hiszen most a légszennyezettség is alacsony szintű. A hő-és komfortérzeten a megerősödő szél ront, de a napsütés jót tesz a hangulatnak. A közlekedést az erős, időnként viharos oldalszél és a csapadék is nehezítheti: csökkenhet a menetstabilitás és csúszóssá válhat az útburkolat, megnövekedhet a féktáv. A fokozott fáradtságérzet és a tompaság az utakon is komoly veszélyt jelent, megnő a reakcióidő, a gyalogosok és a gépjárművezetők is figyelmetlenebbé válnak – olvasható a MeteoKlinika honlapján.

Díjazták a legjobb éttermeket

MTI
Publikálás dátuma
2020.02.25. 10:14

Fotó: Stand Restaurant / Facebook
Átadták a magyar vendéglátóipar egyik legjelentősebb elismerését, a 2004-ben alapított Dining Guide-díjat.
Másodszor is a Stand fine dining étterem kapta a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme díjat a hétfőn Budapesten megrendezett gálán. A Szulló Szabina, Széll Tamás, Csahók Ibolya és Hamvas Zoltán négyese által fémjelzett Stand étterem bizonyítja, hogy a magasra pozícionált fine dining éttermeknek is van létjogosultságuk a magyar vendégek körében. A hangsúlyosan magyar alapanyagokra épülő menüsorban megtalálható a gulyásleves, a somlói, a kecsege vagy a szarvasborjú. Az étterem az első perctől fogva hozza a nemzetközi értelemben vett topéttermek színvonalát – indokolták döntésüket a szervezők. 2020-ban másodszorra nyerték el az év étterme díjat.
A 2019-es teljesítményük alapján az ország legjobb éttermei a Stand után sorrendben az
  • Onyx
  • Babel
  • SALT Budapest
  • Borkonyha
  • Costes
  • Pasztell
  • Costes Downtown
  • St. Andrea Restaurant
  • Textúra
  • Stand25
  • Arany Kaviár
A hétfői gálán különdíjakat is kiosztottak: az év séfje a két Michelin-csillagos Onyx konyháját vezető Mészáros Ádám, az év cukrászdája – sorozatban harmadik éve – a Mihályi Patisserie. Az év ifjú séftehetségének Mede Ádámot, a Laurel Budapest séfjét választották kapta, az év ígéretes étterme díjat a Pasztell étterem vehette át. Az év innovatív konyhája díj a SALT Budapest étteremé, az év éttermi szervíze díj pedig az idén 30 éves fennállását ünneplő Arany Kaviár étteremé. A Dining Guide Életmű Díját a Déryné Bisztró főpincére, Pergel József vehette át.
Idén először fenntarthatósági díjat is átadtak: a Dining Guide első „zöld” elismerését az őriszentpéteri Pajta Étterem kapta, ahol egész évben nagy hangsúlyt fektetnek a környék elfeledett alapanyagainak használatára, és megvalósítsák a valódi farm-to-table, azaz a termelőtől az asztalra koncepciót. Szintén idei újítás, hogy átadták az év szerethető étterme díjat, amelyet a Két Szerecsen Bisztró nyert el. Új díj az év vidéki étermének járó elismerés is, amelyet az Anyukám Mondta kapott meg. Az év alternatív vendéglátóhelye díjat a Freyja – the croissont story kapta. Ezt a kategóriát a Dining Guide a street food elnevezés helyett használja, hiszen a legtöbb esetben az éttermekben fogyaszthatók ezek az ételek.
A Dining Guide-ot idén is külföldi szaktekintély segítette a végső döntéshozatalban. Az egész éven át tartó tesztelés során a nemzetközi szakmai zsűrit idén Fausto Arrighi képviselte, aki 36 évet töltött el a világ legnagyobb nevű étteremkalauzánál, a Michelin Guide-nál és már négy éve segíti szakmai tanácsadóként a Dining Guide munkáját.
Herczeg Zoltán, a Dining Guide étteremkalauz felelős kiadója hangsúlyozta, a Dining Guide elsősorban azon szempont szerint értékeli az éttermeket, hogy miként felelnek meg a saját kategóriájukban elvárható szintnek. Így olyan éttermeket is a legjobbak közé sorol, amelyek nem tekinthetők "klasszikus" csúcsétteremnek, mert progresszív étlappal, kötetlenebb stílusban és informálisabb szervízzel dolgoznak, ettől függetlenül azonban kétségkívül csúcskategóriásak.
A 2004-ben alapított Dining Guide-díj az egyik legjelentősebb elismerés a magyar vendéglátóiparban.