Jobbik-Konzervatívok;Debrecen;

2020-02-26 17:08:55

Újabb jobbikosok hagyják ott a pártot

Bogdán Szabolcs, a párt előző debreceni elnöke közölte: rajta kívül öten jelezték, hogy kilépnek a Jobbikból.

Kilépett a Jobbikból Bogdán Szabolcs, a párt előző debreceni elnöke, egykori megyei sajtófőnöke és a 2. számú választókerületi szervezője – írja a dehir.hu.

Bogdán Szabolcs közleményében úgy fogalmazott: „Nehéz szívvel hoztam meg a döntést, mert az ember nem könnyen hagy maga mögött 13 évet, amit ennek a pártnak az építésével és szervezésével töltött. De már a legkisebb esélyét sem látom, hogy valaha is visszatérhetünk arra az útra, amelyet a párt alapító okirata számunkra világosan kijelölt. Én viszont a jövőben is szeretnék a barátaim, ismerőseim és határon túli nemzettestvéreim szemébe nézni, és kijelentem, hogy a Jobbik jelenlegi irányvonalával azonosulni nem tudok. A legutóbbi kongresszus óta tapasztalt folyamatok – bolsevik típusú leszámolások, a nemzeti értékelvű politizálás teljes feladása – mind abba az irányba mutatnak, hogy számomra a jelenlegi elnökséggel való együttműködés nem lehetséges. Én valaha egy bajtársi szövetségnek léptem a kötelékébe, de mára ez a kötelék megszűnt létezni, én pedig nem kívánok tovább olyan célokért dolgozni, amelyek a meggyőződésemmel ellentétesek.”

Bogdán hozzátette: