MTA;Szabad szemmel;

2020-02-27 07:23:40

A tudományt támadó Orbán legitimálásával vádolják a német politikust

Ha bebizonyosodik, hogy Günther Oettinger a mostani feladatot azért kapja, mert EU-biztosként korábban kedvezett Magyarországnak, akkor onnantól kezdve már az OLAF az illetékes.

A korábbi német EU-biztos a kezdeti óvatoskodás után most már arról beszél, hogy elvállalja az Orbán Viktortól kapott megbízatást és kész társelnökként vezetni az újonnan létrehozott, ám erősen vitatott "magyar tudományos tanácsot", írja a Politico. Günther Oettinger azonban változatlanul hangsúlyozza, hogy kitart a tudomány szabadsága mellett. Bírálók szerint ugyanakkor a testület arra szolgál, hogy a kormány szigorúbb ellenőrzés alá vonhassa az oktatást és a kutatást. Például úgy, hogy korlátozza az anyagi támogatást az olyan tudósok esetében, akik bírálni merészelik a hivatalos politikát.

Oettingernek már csak az a kikötése, hogy az unió hagyja jóvá az új tisztséget. Enélkül egyébként nem is fogadhatja el azt, nehogy érdekütközés lehetősége merüljön fel. Azt ugyanakkor továbbra sem tudja, kap-e majd fizetést, de szeretné, ha közreműködése nyomán jobb helyzetbe kerülne a magyar tudomány. Ezzel szemben baloldali és zöld EP-képviselők azzal vádolják a német politikust, hogy az Orbán mellé áll, amikor annak célja az oktatás és az innováció fokozott felügyelete. A bírálatok különösen a CEU elűzése után erősödtek fel.

A környezetvédő frakció egyik német tagja úgy nyilatkozott Strasbourgban, hogy szörnyű gondolat egy korábbi biztos részéről, ha legitimálni akar egy rendszert, amely javában támadja a tudomány függetlenségét. Méghozzá azzal párhuzamosan, hogy NGO-k és újságírók nagy nyomás alatt vannak, az országban grasszál a korrupció, folyik az eljárás a 7-es paragrafus alapján, és meghosszabbították a Fidesz tagsági jogainak felfüggesztését az Európai Néppártban.

Oettinger azonban visszautasítja a vádakat, mondván, a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács csupán tanácsadással foglalkozik, nem hoz döntéseket. Viszont elárulta, hogy három napja már kérte a Bizottság beleegyezését. A politikus ellen már négy éve felvetődött a gyanú, hogy túlságosan is szoros kapcsolatokat ápol a magyar vezetéssel. Egy civil szakértő szerint ha bebizonyosodik, hogy a mostani feladatot azért kapja, mert biztosként kedvezett Magyarországnak, akkor onnantól kezdve már az OLAF az illetékes.